Így védekeznek a hideg ellen a légiutas-kísérők

Fázol a repülőn, és nincs plusz takaró? Itt van egy tuti tipp.

Az Insider fagyoskodó szerzőjét takarók hiányában is sikerült felfűtenie a repülőgép személyzetének, úgy tűnik létezik tehát olyan S.O.S. megoldás, amellyel a trópusi meleghez szokott, vacogó fogú utazók felolvasztása sem lehetetlen feladat többé.

Ne gyújtsd fel magad, van megoldás!

Szemlátomást meg kell azért küzdeni az utaskísérők titkos fegyverének megkaparintásáért. A hideg miatt panaszkodó utas először természetesen takaró után kiáltott, azzal azonban nem tudta ellátni a személyzet. Mivel azonban a második pulóver magára erőltetése után is majd megvette az isten hidege, újra felkereste a személyzetet.

GettyImages-633637646
Fotó: Alexander Hassenstein / Getty Images Hungary

A melegvizes palack istene

Az első stewardess ezen a ponton már a saját felsőjét is felajánlotta volna a kutyaszorítóba került utasnak, amikor megjelent egy tapasztaltabb utaskísérő, és átadta az ezek szerint csak a legkiváltságosabb utaskísérők által birtokolt titkos tudást: A MELEG VIZET! Palackban felfogva.

Ezek szerint csak a legrafkósabb utaskísérők használják a CSODAMÓDSZERT. Ne add fel, valaki csak felforral majd neked egy adag vizet!

Blogmustra