Ezért viselnek vörös rúzst a légiutas-kísérők: vészhelyzetben van jelentősége
A repülőkön bárkinek feltűnhet, hogy a légiutas-kísérőknek nemcsak a ruhája makulátlan, de a sminkjük is, melynek fontos része a vörös rúzs.
A repülőkön bárkinek feltűnhet, hogy a légiutas-kísérőknek nemcsak a ruhája makulátlan, de a sminkjük is, melynek fontos része a vörös rúzs.
Sokak számára a repülés nem a vakáció legélvezetesebb része. Ezt még csak tetézi, ha 10 ezer méter magasban egy rendbontóval is meg kell küzdeni. A minap Los Angeles helyett Coloradóban landolt egy gép egy randalírozó utas miatt.
Hiába rendelte vissza a kanadai kormány a légiutas-kísérőket a munkába, folytatják a sztrájkot, ami egy nap alatt több mint százezer utazót érint.
Téged is kiválaszthatnak a légiutas-kísérők, úgy, hogy nem is tudsz róla. Esetleges vészhelyzet esetén segítheted a munkájukat a gyors és hatékony mentésben, valamint a káosz enyhítésében.
Ahogy azt sokan tudják, légiutas-kísérőnek lenni nem csak a felszállás előtti „mutogatásból”, azaz a tájékoztatásból és az italok felszolgálásából áll.
Tökéletes smink és frizura, látványos egyenruha. Ugyan a legtöbb esetben kifejezetten női szakma a légiutas-kísérés, egyre több férfi is akad közöttük. Számos szabályt kell betartaniuk annak érdekében, hogy a repülőkön dolgozhassanak.
Ha csak lehet, inkább ne használd a már előre bekészített vécépapírt a repülőn – erre egy légiutas-kísérő figyelmeztet, aki meg is indokolta, miért érdemes inkább sajáttal készülni.
Az Emirates légitársaság légiutas-kísérői munkára keres jelentkezőket. Akiket felvesznek, átlagosan 10 000 AED, vagyis körülbelül egymillió forintnak megfelelő fizetésre számíthatnak.
Egy amerikai légiutas-kísérő igyekszik mindenkinek segíteni a fedélzeten, főleg azoknak a családoknak, akiknek a jegyét hivatalosan nem egymás mellé osztották ki. Azonban akadnak olyan utasok, akik nem szívesen adják át a helyüket még a kisgyerekeseknek sem, de erre is van egy tökéletes megoldása.
Munkakörüknél fogva 76 ország több mint 140 városába juthatnak el, kényelmes szállodákban pihenhetnek a munkáltató költségén, és még költőpénzt is kapnak azok a szerencsések, akik a 2024-ben megnyíló 5 ezer új pozíció egyikét megcsípik.
A repülőgépet fenyegető veszélyről egyes esetekben a vezető légiutas-kísérő viselkedése árulkodhat.
Szeretnél eljutni Balira? Vagy eltöltenél egy évet Londonban? Mit szólnál, ha még fizetnének is érte? Egy jól sikerült Instagram poszttal szó szerint tied lehet a világ.