Álomfizetés jár ezért a munkáért: érettségizett magyarokat keresnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Munkakörüknél fogva 76 ország több mint 140 városába juthatnak el, kényelmes szállodákban pihenhetnek a munkáltató költségén, és még költőpénzt is kapnak azok a szerencsések, akik a 2024-ben megnyíló 5 ezer új pozíció egyikét megcsípik.

Több mint 20 ezer légiutas-kísérőjével a dubaji központú Emirates már így is a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága, mely tavaly mintegy 8 ezer fővel bővítette légiutas-kísérő személyzetét, és idén újabb 5 ezer fiatalnak kínál csodás karrierlehetőséget.

Az Egyesült Arab Emírségek 1985-ben létrejött légitársasága idénre jelentős hálózat- és flottabővítést tervez, mely lehetővé teszi számára, hogy csapatuk létszámát is növelje.

A flottabővítés miatt újabb légiutas-kísérőkre van szükség
Fotó: James D. Morgan / Getty Images Hungary

Ehhez elsősorban középiskolát és egyetemet frissen elvégzett fiatalokat várnak, akik rendelkeznek gyakornoki vagy részmunkaidős tapasztalattal az angol nyelvtudás mellett, de nincsen látható tetoválásuk, és testmagasságuk eléri a 160 centit. Az előzőek mellett a vendéglátóipari vagy az ügyfélszolgálati oldalon szerzett gyakorlat is alkalmassá teheti a jelöltet a kiválasztásra. Ha ez megtörténik, egy nyolchetes, intenzív képzéssel megkezdődik felkészítésük, mely kiterjed a magas színvonalú utaskiszolgáláson túl vendéglátói, biztonságtechnikai, egészségügyi ismeretekre és vészhelyzetek kezelésére is.

Magyarországról is várnak légiutaskísérő-jelölteket
Fotó: justhavealook / Getty Images Hungary

A tisztes illetmény mellett az Emirates jövőbeli stewardesseinek és stewardjainak Dubaj káprázatos városában kínál kényelmes otthont, első osztályú egészségügyi ellátást, életbiztosítást, de még mosodai szolgáltatást is. Szabadságuk alatt pedig igénybe vehetik a légitársaság által kínált kedvezményes repülőjegyeket, akár családtagjaikkal vagy barátaikkal együtt is, de ha ez nem lenne elég, az a 1180 magasabb pozícióba lépett munkatárs, aki légiutas-kísérőből jutott feljebb a ranglétrán, ékes bizonyítéka annak, hogy ez valóban egy kiváló hosszú távú karrierlehetőség.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.