10 dolog, amit mindig is megkérdeztél volna egy IKEA dolgozótól

Olvasási idő kb. 7 perc

Vajon itthon vagy Németországban fordul elő, hogy a kiállított ágyakban szerelmeskednek a párok?

Valamiért az IKEA világát mindig egy kis misztikum lengi körül. Talán azért, mert zegzugos a bolt, esetleg azért, mert tényleg úgy érzi az ember mintha megannyi idegen otthonába léphetne be. A lényeg: bizonyára sokunkban megfogalmazódtak bizonyos kérdések, amiket a Vice fel is tett a német IKEA egyik munkatársának, aki sajnos nem vállalta névvel a nyilatkozatát. Sebaj, mi megkerestük a hazai céget ugyanezekkel a kérdésekkel, és itthonról Tótok Anett segített, és mesélr nekünk.

Képünk illusztráció!
Fotó: Shutterstock

1. Tudják az eladók, hogyan kell kiejteni egyes darabok nevét? 

Vannak képzések, ahol ezekre is kitérnek, de az esetek többségében csak találgatnak. A németek belefutottak már abba, hogy nagyon hasonlított egy-egy árucikk neve egy német szóra, például a Viren vécékefe Vírust jelent, ami hát nem éppen a legjobb név egy alapvetően tisztításra használatos eszköznél. Azért a magyarban erre ritkábban akad példa, de itthon sem alapkövetelmény, hogy a munkatársak az utolsó szalvétacsomag nevét is ékes svéd hangsúlyozással közvetítsék a vásárlók felé. "A fonetikus kiejtés használatával a vásárlók is könnyebben felismerik a termékek neveit, ezért inkább azt használjuk. Egyébként nem előírás, azok a munkatársak, akik kicsit érdeklődőbbek a svéd nyelv iránt, tudják, hogy egyes betűket hogyan kell kiejteni, de a szavak többsége fonetikus kiejtésű. A Hövåg matracunk kiejtése például 'Hövóg', de a legtöbb termék vagy termékcsalád, mint például a Brimnes, egyszerűen Brimnesz".

2. Szoktak rajta kapni párokat, akik a kiállított ágyakban élik a szerelmmi életüket? 

A német kolléga egyértelműen rávágta, hogy igen, de elmondása szerint nem korlátozódik ez a dolog bizonyos részlegekre, igaz, az ágyak elég sok paplannal és párnával vannak felszerelve, szóval egyszerűbb egy bunker szerűséget építeni. "A szekrényekben is kaptak már rá párokat, de sokan beindulnak az önkiszolgáló raktárak kietlen sorai között is" - mesélte, bár ő személyesen még nem kapott rajta senkit sem.

Itthoni informátorunk sem futott még bele ilyenbe. "Nem tudom te hogy vagy vele, de figyelembe véve azt, hogy naponta több száz ember próbálja ki ezeket az ágyakat, és esténként egy csapat foglalkozik azzal, hogy bevesse őket, én ezt inkább nem szeretném tudni. Reméljük, hogy nem. Örülünk annak, hogy sokan otthon érzik magukat az IKEA-ban, kipróbálják termékeinket. Azonban mindhárom áruház rendelkezik úgynevezett házirenddel, amely többek között nem engedi munkatársaink, vagy más vásárlók zavarását, kellemetlen helyzetbe hozását" - ebbe pedig nyilvánvalóan az is beletartozik, hogy nem szexelnek az emberek a szekrényben vagy a kiállítási darabokon. 

Képünk illusztráció!
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

3. Mik a leggusztustalanabb dolgok, amiket a vásárlók csinálnak az áruházban? 

A magyar helyzetet nem tudjuk pontosan, vagy tényleg jól viselkedünk az áruházban, de a kérdésünkre annyi jött válaszként, hogy "az IKEA alapgondolatának része, hogy az emberek az áruházainkban érezzék otthonosan magukat, így teljesen természetes emberi megnyilvánulásaik vannak, amik szokatlannak tűnhetnek más áruházakhoz képest. Nem emelnénk ki egy aspektust sem". Ezzel szemben a német kolléga kiemelt néhányat, ami reméljük tényleg nem jellemző itthon. Például megtudtuk, hogy van oka annak, hogy átlátszó lappal fedik le a kiállított lakásbelsők fürdőjében található mosdókat, miközben mellette megjelölik a legközelebbi mosdóblokkhoz vezető utat. Azt pedig saját szemével látta a cég német munkatársa, hogy egy ember betolt öt hotdogot, kihányta, majd elesett a saját hányásában, és még neki állt feljebb. Igazából ezek annyira visszataszító történetek, hogy reméljük, hogy ezekhez hasonló sem történt soha itthon, vagy a névtelen informátor csak élénk fantáziával rendelkezik, vagy oda az emberiségbe vetett minimális hitünk. 

4. Igaz, hogy a kapcsolatok végét is jelentheti egy IKEA-látogatás?

"Amikor nálunk vásárolnak az emberek, olyan döntéseket kell hozniuk, amit hosszú évekre szólnak, az otthonukat, azt az életteret érintik, ahol együtt élnek, így nem meglepő, hogy nézeteltérések léphetnek fel egy konyha, kanapé vagy gardrób kiválasztásánál. Illetve gyakran látogatnak hozzánk olyankor, amikor élethelyzetükben valamilyen nagy változás áll be, például gyermekáldás, építkezés, költözés során. Ezek a helyzetek fokozott stresszel járhatnak. Ezzel együtt reméljük, hogy a végeredmény mindig az elégedettség és a boldogság, ha mégsem, a Svéd Finomságok Boltjában fincsi mogyorókrémet és csokikat árulunk" - javasolja megoldásként Tótok Anett. A német kollégája szerint a férfiak már nagyon az elején unják az egészet, míg a nők inkább felfedeznének mindent, és ebből adódik a sok konfliktus. "A legrosszabb veszekedést egy szekrényrendszer felett láttam. A srác már kész tervvel érkezett, míg a lány át akarta gondolni a részleteket. Aznap a tervezőprogram sem működött, az egésznek pedig az lett a vége, hogy a srác a földhöz vágta az otthon gondosan összerakott és kinyomtatott terveket, majd egy "Akkor csináld, ahogy akarod" felkiáltással kivonult a boltból, a lány pedig teljesen összetörve zokogott".

5. Melyik a legrosszabb IKEA-termék?

Nem szívesen vall be ilyet egy bolt sem hivatalosan, sőt az IKEA kifejezetten büszke arra, hogy mennyi tesztnek veti alá a termékeit, mielőtt azok a polcokra kerülnek. (Erről a folyamatról egyébként mi is meggyőződhettünk már.) De azt be kell látni, hogy az alacsonyabb árú termékek nem feltétlenül az örökkévalóságnak szólnak. A német alkalmazott meg is nevezte a Lack asztalkát, ami szerinte már attól is sérül, ha valaki erőteljesebben rakja rá a poharat. De ő is kiemeli, hogy nem zsákbamacskát árulnak, pontosan tudják az emberek, hogy nem tömör faasztalt kapnak ennyiért, de ha mégis azt szeretnének, akkor egészen egyszerűen mélyebben kell a zsebükbe nyúlni. 

6. Mennyire ellenőrzik az önkiszolgáló kasszákat? 

Aki azt hiszi, hogy a magyar nép cseles, az téved, a németeket is érdekli ez a kérdés. Arra azért mindenkinek felhívnánk a figyelmét, hogy egy termékért nem fizetni nem cselesség, nem a rendszer sebezhetőségének kijátszása, hanem egyszerű lopás. Az önkiszolgáló kasszáknál dolgozó munkatársak nemcsak segíteni vannak ott, hanem oda is figyelnek, hogy ilyen ne fordulhasson elő, és persze rendesen be is van kamerázva a terület. 

7. És mi a helyzet azzal, mikor valaki átragasztja a vonalkódot, hogy olcsóbban kapja meg a terméket? 

Ezt a módszert többen próbálják alkalmazni, általában kisebb sikerrel, ugyanis a drágább termékek esetében ez egészen egyszerűen nem működik. A németeknél olyan esetről számoltak be, amikor egy nagyjából százerer forintos terméket próbált az illető kivinni egy 12 ezer forintos termék vonalkódjával. "A mindennapi rutinunk része az árak állandó ellenőrzése. Ha valami félreérthetően van beárazva, azért elnézést kérünk, és elmondjuk mennyibe kerül. A kasszánál csomagolt termék vonalkódját húzzák le, és ez minden esetben az eredeti árat mutatja" - mondta Tótok Anett. Egyébként aki azzal nyugtatná magát, hogy ez nem lopás, hiszen fizet érte, annak eláruljuk, hogy ezt csalásnak hívják, ami szintén büntethető. 

Képünk illusztráció!
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

8. Vannak olyanok, akik a játszóházat óvoda helyett veszik igénybe? 

Az ingyenes játszóház az egyik nagy előnye az áruháznak. Eredetileg nyilván azzal a céllal jött létre, hogy a gyerekek is jól szórakozzanak, amíg a szüleik polcokat méricskélnek. Aztán a szülők rájöttek, hogy ez a nyugi nemcsak akkor is jól jön, ha éppen a közelben intéznének dolgokat és kellene egy kis ingyenes gyerekfelügyelet. A Vice cikkében válaszoló német munkatárs szerint teljesen egyértelmű, hogy a játszóházban hagyott gyerekek szüleinek egy része nem is az áruházban van. Egyébként nem lehet egész napra otthagyni a gyereket, mert az illetékesek értesítik a hatóságokat.

Ami még gyakran előfordul: a szülők az alsó életkorhatárnál fiatalabb gyerekeket is otthagynának. Ilyenkor az a taktika, hogy a gyereket kérdezik meg, hogy mennyi idős, ők ugyanis nem hazudnak az életkorukról. Magyarországon egy órára fogadják a gyerekeket a játszóházban, ezzel is biztosítva azt, hogy a munkatársak megfelelő figyelmet tudjanak biztosítani a gyerekekre, amíg a szülők vásárolnak. 

9. Kik a legrosszabb vásárlók? 

Alapvetően nincsenek rossz vásárlók, ezt a válaszában a magyar IKEA is osztotta. Oké, a német munkatárs kissé bőbeszédűbb volt. Őt azok a vásárlók irritálják, akik már eleve idegesen érkeznek, és ezt rajtuk vezetik le (mondjuk ezt teljesen megértjük). Aztán azokkal sem tud zöld ágra vergődni, akik úgy kérnek tőle útbaigazítás, hogy a termék számát mondják. Nyilván nem tudhatja egy eladó sem a több ezer termék számát fejből, ahogyan a helyüket sem. Sőt még név szerint sem. Végül pedig azokon akadt ki, akik az IKEA visszavételi politikájával elég szemtelenül élnek vissza, és azt gondolják, hogy sértetlen állapotúnak kellene tekinteni egy foltos szőnyeget, de kiakadt  a koszos, foltos, büdös matracukat visszavivő emberekre is, akik elmondásuk szerint meggondolták magukat, mert nem volt elég kényelmes. 

10. És mit gondolnak azokról, akik csak enni mennek az áruházba? 

"Ingvar Kamprad hitt abban, hogy üres hassal nem lehet vásárolni, ezért van nálunk étterem, és attól függetlenül, hogy lakberendezési áruház vagyunk, ugyanolyan fontosak számunkra az étkezni járó vendégeink, hiszen köztük is vannak olyanok, akik gyakran visszajárnak hozzánk. Sőt, ők vannak többségben, hiszen konyhát vagy ágyat nem vesz minden nap az ember, de a húsgolyóért vagy a hotdogért akár naponta is betérnek hozzánk" - meséli Tótok Anett. Német kollégáját sem zavarják azok, akik étteremként tekintenek az áruházra. Szerinte sincs ebben semmi rossz, bár ő egy kicsit azért viccesnek tartja, hogy már nyitásra ott állnak emberek, hogy reggelizhessenek. Azok viszont már nem tartoznak a kedvencei közé, akik a vásárlás előtt fogyasztják el a sült hagymás hotdogot, mindent szétszórnak, majd még beszélgetni is szeretnének ezzel a lehelettel az eladókkal. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.