Nem csak ételeket tárolhatsz a hűtőben

Boríték, harisnya, farmernadrág: mindegyiknek a fagyasztóban a helye.

A Kitchn listája alapján úgy tűnik, sokan vannak, akik csupán egy újabb polcot látnak a hűtőjükben, és a hűtőszekrény szóból is csak a ’szekrény’ az, ami lázba hozza őket. A hosszabb-rövidebb ideig a hűtőben vagy a fagyasztóban tárolandó tárgyak persze mind okkal kaptak helyet a listán, mindet együtt ugyanakkor elég mókás egy hűtő polcain elképzelni.

Krémek, kozmetikumok

Ebben persze még nincsen semmi furcsa, a természetes alapanyagokból készült és tartósítószereket sem tartalmazó kozmetikumok élettartamát kifejezetten célszerű például a hűtőben való tárolásukkal meghosszabbítani. A körömlakkok szintén tovább elállnak, ha alacsonyabb hőmérsékleten tároljuk őket, bár a lehűlt és besűrűsödött lakkokat nehezebb lesz felvinni. A frigóban tárolt hűs szemránckrémek ráadásul a reggelre felpuffadt szemek kivasalásához is nyújthatnak némi extra segítséget. Emellett a szemceruzák használatát is megkönnyítheti a hűtés, ilyenkor megkeményedik ugyanis a lágyabb közepük, és könnyebb lesz felvinni a sminket.

shutterstock 561901111

Ruhák

A harisnyák és a farmerek helye ugyanakkor nem a hűtőben, hanem a fagyasztóban van. Előbbieknél az anyag megerősítésére szolgál és a felfutások ellen véd az alacsony hőmérséklet. Ehhez persze be kell vizezni kicsit a harisnyákat, majd egy nap fagyasztás után felengedni őket, és miután megszáradtak, viselhetők is. A farmerek lefagyasztása a kedvenceik mosásától tartó farmermániások választott módszere, így ugyanis megszabadulhatnak a baktériumok egy részétől. 

Abban az esetben is hasznos lehet egy-egy ruhadarab lefagyasztása, ha egy rágó vagy némi viasz tapadt rá, a megkeményedett szennyeződéseket ugyanis könnyebb néhány nagyobb darabban leválasztani az anyagról.

Egyéb

Bár egyre kevesebben leveleznek, van egy tippünk nekik is, főleg, ha néha az utolsó utáni pillanatban jut eszükbe, hogy valami kimaradt. Ha megint előfordulna, hogy a boríték lezárása után pótolnának valami hiányosságot, akkor elég azt egy tasakba helyezbe bedobni 1-2 órára a mélyhűtőbe, utána ugyanis szobahőmérsékleten aztán újra használhatóvá válik a ragasztóréteg.

A párnahuzatok hűtőbe helyezése már csupán az élvezkedést szolgálja, és azok számára lehet érdekes, akik szenvedélyesen szeretik a párna hideg oldalán nyugtatni a fejüket. A hűtött huzatok ezt az élményt emelhetik négyzetre. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek