Szerinted milyen állat van a csirkemell filében?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A csirkemell filé nyomokban ízeltlábút tartalmazhat.

Kolléganőnk elment az Auchanba bevásárolni, és ugyan úgy volt, hogy csirkemellet is kell vennie, de végül lemondott róla. Ez eddig hétköznapi sztori, aztán megmutatta, hogy miért ment el a kedve a húsvásárlástól. Bár nem volt kiemelve semmilyen akcióban, de a csirkemell filéhez járt egy kis bónusz hús, egy kisállat képében, ami a folpack alatt lelte halálát. Mutatjuk. 

Fotó: Dívány

"Nyers húst ritkán veszek az Auchannál, de július ötödikén úgy alakult, hogy kellett, úgyhogy ránéztem a csirkemell-kínálatra. Nem hozta meg a kedvem a vásárláshoz, mert az egyik csomagban egy felismerhetetlen, többlábú jószág gazdagította a megszokott látvány-és ízvilágot. Úgyhogy végül inkább nem vettem csirkemellet"- idézte fel az esetet kolléganőnk. 

Egyébként az áruházak rendszeresen ellenőrzik szúrópróbaszerűen a termékeket. Nem, nemcsak akkor, mikor bekerülnek, hanem akkor is, amikor már a polcon vannak, és folyamatosan megnézik a hűtőpult, a zöldség-gyümölcs részleg, vagy éppen a pékség termékeit is, pontosan azért, hogy amennyiben idő előtt elkezd penészedni az eper, rosszul kinézni a hús vagy plöttyedni a hagyma, azt azonnal eltüntessék a polcokról, hiszen az egyrészt nem felel meg a higiéniai szabályoknak, másrészt az emberek a szép epret sem veszik meg szívesen a rothadó mellől, vagy jelen esetben a rovaros csirkemell mellől sem veszik el szívesen a másikat. De most az Auchannál ez átcsúszott az összes ellenőrzésen, úgyhogy megmutatjuk egy kicsit másik szögből is. 

Az ügyben kerestük az Auchant is, válaszukkal a cikket kiegészítjük. 

FRISSÍTÉS: Az Auchan válaszolt megkeresésükre. 

"Az Auchan Retail Magyarország sajnálattal értesült az esetről. Vállalatunknál mindent megteszünk az élelmiszerek megfelelő és biztonságos szállítása és csomagolása érdekében. Rendszeres vizsgálatokat és érzékszervi teszteket végzünk az általunk forgalmazott termékeken, raktárainkban szúrópróbaszerűen és a polcokra kerüléskor is ellenőrizzük azokat minden áruházunkban. A megfelelő higiéniai és élelmiszerbiztonsági eljárásokkal kapcsolatban rendszeresen oktatjuk kollégáinkat. Az eset után további, hasonló hibák elkerülése érdekében rendkívüli oktatást szervezünk minden érintett munkatársunknak, jelezzük a problémát a gyártónak és nála is kivizsgáljuk az ügyet"- áll a közleményben.

Fotó: Dívány

És akkor jöjjön a szavazás!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.