Ilyen egy bringa, ha a Pininfarina tervezi

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elektromos bringák Ferrarijának különlegessége, hogy minden komponense, azaz a motor, a világítás és a kijelző be van építve a vázba.

Mutatjuk, milyen az, ha a Ferrarit tervező, menő design stúdió átnyergel biciklire: az olasz, közlekedési eszközökre szakosodott Pininfarina létrehozta első elektromos kerékpárját a Diavelo biciklikivitelező céggel közösen - számolt be róla a dezeen.com.

Az E-voluzione elnevezésű járgány különlegessége – azon túl, hogy rettentően vagány – az, hogy szinte az össze komponense, azaz a motor, a világítás, illetve a kijelző is be van építve a vázba. Pininfarina szerint ez nem csak a külcsín miatt hasznos, de így sokkal jobb lesz a bringa egyensúlya és teljesítménye is.

A Paninfarina stúdió egyébként már több Ferrarit is tervezett, szakértelmét alapvetően eddig a sportautók területén szerezte. A cég elnöke, Paolo Pininfarina szerint "az E-voluzione lelkünk tökéletes szintézisét testesíti meg: a sportos karakter és a környezetbarát szellemiség egyesül benne”. „Sportos és dinamikus, miközben nagy teljesítményű és kényelmes” - tette hozzá.

Az E-voluzione egy 16 kg-os karbon vázra épül, ami az elektromos kerékpárok piacán könnyűnek számít. Ehhez társul egy Brose motor, egy Panasonic akkumulátor és Shimano alkatrészek. Az akkumulátor pedig, annak ellenére, hogy a vázba van építve, könnyen kiszedhető és újratölthető.

A Pininfarina és a Diavelo eddig három különböző változatban készítette el a csodabiciklit, amik az Elegance, Hi-Tech és a Dynaminc fantázianevet viselik. Az E-voluzion a németországi Friedrichshafenben rendezett Eurobike-on mutatkozott be pár nappal ezelőtt.

Az elektromos kerékpárok piaca egyébként növekvő tendenciát mutat a biciklizés növekvő népszerűségével egyenes arányosságban. Londonban például 2000-ben még csak 12000 ember biciklizett, ehhez képest 2014-ben már 36000 volt a rendszeresen kerékpározók száma.

A Pininfarina jelenleg az isztambuli repülőtér AECOM légiforgalmi irányító tornyának megtervezésén munkálkodik egy olyan projekt részeként, amit még Zaha Hadid és Moshe Safdie is tett javaslatokat.

A Pininfarina egyik korábbi nagydobása a limitált kiadású Fuoriserie kerékpár volt, ami a legkorszerűbb technológiát az 1930-as dizájnnal és anyagokkal ötvözte.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.