A jól megválasztott kanapé az életéhez kell igazodjon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha beleszeretett a formájába, gyorsan gondolkodjon el azon is, hányan és mit csinálnak majd rajta, és milyen térbe kerül.

A kanapé kiválasztása sosem egyszerű feladat, hiszen a kínálat igen széles. Ha megálmodta az ideális formát, elrendezést, szövetválasztást, és volt olyan szerencsés, hogy meg is találta egy üzletben, még mindig van egy átgondolnivalója: tényleg ez lesz a legalkalmasabb az ön lakásába?

Azt szinte mindenki tudja, hogy a kisebb terekhez kisebb, míg a nagyobbakhoz nagyobb kanapét kell választani. De azt is át kell gondolni, hogy a család nagyságához, az életmódjukhoz, a vendégfogadáshoz mi illik jobban? Ez alapján dől el ugyanis, hogy L alakút, 2, 3 vagy több férőhelyeset, fotelekkel kiegészíthetőt, ágyazhatót, teli lábasat vagy kecseset, karfásat, dönthetőt, szétszedhetőt, vagy ágynak nyithatót tud-e jobban kihasználni.

Sokan esnek ugyanis abba a hibába, hogy elsősorban a vágyaik vezérlik őket egy ilyen döntésben. Ez persze érthető, de nem célravezető. Egy kanapé nem éppen filléres dolog, így ha az nem illeszkedik a térbe, ahová szánja, akkor legyen bármennyire is mutatós, kényelmes, és szeretett darab, viszonylag rövid időn belül kénytelen lesz változtatni a berendezésen.

Fotó: Inti St Clair/Blend Images / Europress / Getty

Terek és bútorok

A túlzsúfolt és szűk terek egyértelműen a lehető leglégiesebb bútorokat kívánják, ez különösen vonatkozik a kanapékra, amelyek könnyen válhatnak robusztussá. Ha mégsem, az egyrészt abban nyilvánul meg, hogy vékony lábakon állnak, vagyis nem érik el a padló szintjét. Ha kellően magas a kanapé alja, ezzel akár plusz pakolófelületre is szert tehet, ha viszont ezt a ziccert ki tudja hagyni, a zsúfoltság érzését enyhítheti. Ha nem szokott a kanapén végignyúlva, a karfának támasztott párnának dőlve olvasgatni, úgy a karfát is elhagyhatja, ez a részlet ugyanis sok helyet foglal. Az olyan kanapék, melyeknél a karfa egy párnával van megoldva, kisebbnek hatnak, mégis nagyobb az ülőfelületük.

Az ágyazható kanapék többnyire vendégágyként funkcionálnak. Ezt érdemes ki is emelni: lehet, hogy jó ötletnek tűnik a kanapét használni ágynak is a mindennapokban, de ezek a darabok nem erre készültek. Ez hosszabb távon hát-, nyak- és vállfájdalmat, az ezek miatti kialvatlanság pedig fáradságot, dekoncentrációt, sőt komoly egészségügyi szövődményeket okozhat. A vendégeknek azonban, akik csak néhány napot töltenek el nálunk, tökéletesen megfelelő lehet ez a megoldás.

Fotó: Astronaut Images / Europress / Getty

„A kanapé típusát minden esetben az adott tér határozza meg. Hiába vágyunk L alakú kanapéra, ha a feltételek nem adottak hozzá - akár helyhiány miatt, vagy akár a bútorok elrendezése miatt. Egy L alakú kanapénak jóval nagyobb helyre van szüksége, mint egy klasszikus 3 személyes kanapénak.

De ezeket a típusú bútorokat sem szükséges feltétlenül a sarokba erőltetnünk, elhelyezhetők térbe állítva is, csak biztosítanunk kell a bútor körbejárhatóságát, kényelmes megközelíthetőségét.

A 3 személyes kanapéból és 2 fotelből összerakott garnitúra egy klasszikus elrendezés, azoknak pedig, akiknél több vendég fordul meg, kimondottan ideális megoldás. Ilyenkor nem feltétlenül szükséges az adott kanapéhoz tartozó foteltípust megvásárolni, lehet színesíteni, egyedi formájú és színben eltérő modellekkel eklektikussá tenni, amitől izgalmasabbá tud válni egy-egy nappali.

Lakásonként eltérőek a lakók szokásai is: vannak, akik összebújva, közösen szeretnek esténként a nappaliban pihenni és tévét nézni, vannak, akik egy kényelmes fotelhez ragaszkodnak és olvasgatnak, mások körbeülik a dohányzóasztalt és társasjátékoznak. Kiindulásképp a saját szokásainkat kell megvizsgálnunk.

Ha gyakran előfordul, hogy ott éjszakázik egy-egy ismerős, vagy hosszabb időtartamra érkeznek vendégek, mindenképp vendégágy funkcióval bővített kanapét érdemes választani. Itt lehet egy klasszikusabb, kinyitható vagy kihúzható vendégágy megoldásban gondolkodni, de ha valódi kényelmet szeretne számukra biztosítani, egy kinyitható komfortágyas megoldást érdemes betervezni, ami hosszabb távon is kényelmesen használható.

Ami viszont a legfontosabb, hogy ha a formája miatt beleszeret egy-egy darabba, mindenképp üljön bele és próbálja ki. A felhasznált szivacsok minősége és vastagsága a kárpit alatt ugyanis eltérő, lehet puhább, lehet keményebb, és mindenki számára más az ideális" – mondja Zsoltai Tünde lakberendező, látványtervező. Ezt egyébként az egyedileg csináltatott kárpitos bútoroknál is érdemes tesztelni: még félkész állapotában, amikor a szivacsréteg még nincs a kiválasztott kárpittal behúzva, tartson egy üléspróbát! Ilyenkor még lehetséges módosítani, ha nem elég kényelmes, végül is kanapét sok pénzért és hosszú távra vesz (főleg csináltat) az ember

Fotó: Robert Daly / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.