420 forintért juthat lakáshoz Liverpoolban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kikötőváros vezetősége a lepukkantabb negyedeket szeretné újra megtölteni élettel.

Nemcsak a szíciliai Gangi városában lehet ingyen ingatlanhoz jutni, mivel nemrég Liverpool városának vezetősége is úgy döntött, hogy egy jelképes, egy fontos (kb.418 forint) összegért piacra bocsát néhány házat a közel 470 ezer lakosú város Wavertree és Picton negyedében – írja a Metro.co.uk a város polgármesterének merész lépéséről. A város vezetője, Joe Anderson ugyanis már 2010-es megválasztása óta azon dolgozik, hogy megoldja az üresen álló ingatlanok körüli problémákat.

Ilyen házakra lehet lecsapni Liverpoolban.
Fotó: LCC

A külvárosban található, elhagyott épületek annak ellenére jelentenek kihívást a kikötővárosnak, hogy Liverpool központja nemrég esett át egy költséges rehabilitáción, 2008-ban pedig Európa Kulturális Fővárosának választották. Arról nem is beszélve, hogy ez a szülővárosa a Beatlesnek és két nemzetközileg is elismert fociklubnak, a Liverpool FC-nek illetve az Evertonnak.

A város vezetősége 2013-ban kísérleti jelleggel már indított egy hasonló programot, amelynek keretébenToxteth és Edge Hill környékeken kínáltak fel húsz ingatlant az érdeklődőknek. Ezzel a húzással elsősorban a gyors profitra hajtó ingatlanspekulánsokat szerették volna kizárni. Így persze a mostani akcióban is meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak ahhoz, hogy ilyen olcsó ingatlan tulajdonosa lehessen. Az esélyes jelentkezőnek többek között Liverpoolban kell élnie, valamint bejelentett munkahellyel is rendelkeznie, mindamellett a nevén nem lehet másik ingatlan. Igazolnia kell, hogy rendelkezik a felújításhoz szükséges 35 ezer fonttal (kb. 14.6 millió forint), valamint vállalja, hogy egy éven belül el is végzi azt, majd legalább öt évig nem is hagyja el az ölébe hullt lakást.

Sok melót igényel a felújítás.
Fotó: LCC

A szürreálisan megnőtt lakásáraknak, valamint a hitelválságnak köszönhetően még ezekkel a szigorú feltételekkel együtt is több ezren jelentkeztek a mentőövnek is betudható projektre, amitől a szóban forgó városrészek gazdasági fellendülését is várják a jövőben. Pedig szép kihívás lesz a rekonstrukció ezekben a házakban: a körülbelül 10-15 éve üresen álló épületekbe sem az áram, sem pedig víz nincsen bevezetve. 

„Néhányan elálltak a tervtől, mikor szembesültek azzal, hogy milyen költséges és időigényes munkáról is van szó. Az első sikeres pályázók esetében hihetetlen élmény volt egy évvel később visszatérni a helyszínre és látni azt, hogy a fiatal család milyen gyönyörű otthont varázsolt a teljesen lepusztult és elhanyagolt épületből” – mondja a polgármester, aki szerint a legtöbb házban szükség van legalább egy új konyhára és fürdőszobára, de sokszor a padlót és a mennyezetet is fel kell újítani. A lakásigénylők sorsáról október végén döntött az önkormányzat, aki a lepukkant városrész rehabilitálása mellett további 5000 új otthont kíván teremteni a közeljövőben. A projektről ide kattintva tudhat meg többet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.