Gereblye, pho, hastáncruha: a Józsefvárosi piacon jártunk

Emlékszik még a híres Négy Tigris, közismertebb nevén Józsefvárosi piacra, ahol állítólag a szamurájkardtól kezdve a bólogató kutyáig mindent lehetett kapni? Na, az már nincs. A helyén csak szemét és törmelék maradt, miután ledózerolták az egészet 2014 nyarán. Viszont a piac újjáéledt, jobban mondva átköltözött a szemben lévő régi gyárépületekbe, ahol már szabályozottabb és kulturáltabb körülmények között zajlik a biznisz.

Ha kíváncsi arra, miket lehet most kapni, kik árulják a portékáikat és igazak-e a piacról keringő urbánus legendák, csatlakozzon hozzánk egy körútra az épületek szövevényében! A cikk megírása során segítségünkre volt egy bennfentes is, Kita személyében, aki a Dang Muoi étkezde tulajdonosának a lánya. Kita és családja testközelből ismeri a piaci életet, hiszen maguk is a józsefvárosin kezdték működésüket, sőt még mindig van egy étkezdéjük az új piac területén. A részletekért erre tessék.

Tényleg élnek kínaiak a piacon?

Azóta a legtöbb árus a Négy Tigrissel szemben lévő Ganz Telep egy fokkal komfortosabb épületeibe költözött, ahol már jóval szabályozottabb keretek között dolgoznak. Bár mindenki kínai piacnak emlegeti, az árusok között nemcsak kínaiak, hanem vietnámiak, mongolok, törökök és arabok versengenek a vásárlókért. "Sokat nem számít, hogy ki honnan jött, mert bármennyire is fura, mindenki egy nyelvet beszél a másikkal. A szüleim több mint 20 éve járnak ki a piacra, élnek ebben a közösségben. Ha valaki kijön ide, és bárkit megkérdez, hogy hol található a Dang Muoi, vagy ismerik-e őket, rögtön tudnának válaszolni" – mondja Kita, majd meglepődve reagál az egyik urbánus legendára, miszerint vannak olyanok, akik szó szerint kint éltek a pavilonokban (a régi piac idejében). "Nem tudok erről sokat, mert régen csak a mi kis boltunk közelében voltam, így nem tapasztaltam hasonlót. Viszont azt tudom, hogy sokan laknak úgy egy fedél alatt, hogy alig ismerik egymást, csak legyen hol lakniuk. Eléggé összetartanak, és segítik a másikat, ahogy tudják."

Ez egy labirintus

Előre szólunk, nem könnyű tájékozódni a piac labirintusszerű folyosói és utcácskái között. Bár betűvel jelzik a pavilonokat, ez vajmi keveset segít, ha egy konkrét árust vagy az egyik bevált étkezdét szeretnénk megkeresni. Az épületeket összekötő udvarok káoszán, ahol szintén üzletek, étkezdék, sőt, még bank is található, nagyon nehéz kiigazodni.

A piac területén nem kell attól félni, hogy éhen maradunk, egymás után botlunk gyrososba, kebabosba, (a pizzaszelet ide is begyűrűzött), sőt még Székely Csárdát is találunk, és egyre több a vietnámi étkezde, amelyeknek zászlóvivője az említett  Dang Muoi. Kita családi üzletének a régi piacos évek alatt akkora híre volt, hogy a belvárosi hipszterek egészen a Kőbányai útig bumliztak, hogy ehessenek egy jó phót. Azóta persze a városban is egyre több vietnámi levesező nyílt (vegyes színvonalon), sőt, a piac területén is megjelent a konkurencia. "A mi üzletünk a legnagyobb a piacon, ahol nemcsak étkezésre van lehetőség, hanem vásárolni is tudnak a vendégek olyan ételkészítéshez szükséges termékeket, amikhez Budapest más helyein nehezebben és drágábban lehet hozzájutni. A fagyasztott rákok, tengeri halak, különféle ázsiai zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, zöldfűszerek, szószok és tészták közül tudnak válogatni."

A Dang Muoi hibrid étkezdéjén kívül azért akad még egy-két olyan üzlet, ahol ugyan nem tudunk megebédelni, de különlegességeket jócskán találunk. Az árak változóak, az egzotikus gyümölcsök, távol-keleti édességek nem olcsók, de például a tengeri herkentyűk közel sem olyan drágák, mint a városi élelmiszerüzletekben. A példa kedvéért egy kiló garnélarákból a kisebb fajta 3000, a nagyobb 3500 forint. Megcsalva régi kedvencünket, kipróbáltuk a vicces nevű Tibi büfét, ahol az elnevezésen kívül minden más vietnámi, a leves pedig meglepően jónak bizonyult. Az árak itt is barátiak, egy pho 1000, a többi étel pedig 1200 forint.

Az élelmiszerüzletek mellett óriási drogériákat is találunk, ahol a márkás termékektől a no name mosóporig mindent árulnak. Vannak például teljesen ismeretlen nevű hajfestékek, sminktermékek, amikhez nekünk nem volt sok bizodalmunk, viszont a jól ismert vegyiárukhoz sokkal olcsóbban hozzájutottunk. Ugyanitt rengeteg édességtől és kávékülönlegességektől roskadoznak a polcok, amelyek szintén pár száz forinttal kevesebbe kerülnek, mint a belvárosi üzletekben.

Kutyaruha, ugyanitt fejsze eladó

Ugyan szamurájkardot nem akartak ránk sózni, de számlát igen és tényleg nehéz olyan terméket keresni, amit itt ne lehetne kapni. Parfümök, kertészeti eszközök, játékok végeláthatatlan sora, technikai kütyük, használt mobilok, sminkcuccok, sőt, személyes igény alapján még kutyaruhát is rendelhetünk. Utóbbit olyan lelkesen ajánlotta a férfi, hogy muszáj volt egy pulcsit beújítani, tekintve, hogy az otthoni kistestű újabban kocsonyaként remeg a hidegben. A pulcsi 1500 forintba került, vízhatlan változata 2000 forintot kóstál.

Bár rengetegféle dolgot lehet vásárolni, a fő portéka még mindig a ruha és a cipő, elképesztő mennyiségben és variációban. Vannak utánzatok, plázák butikjaiból ismert darabok, farmerek és fehérneműk, kabátok, sálak, kesztyűk, csomagjával árult zoknik, sőt, még erotikus jelmezeket is találtunk, nevetségesen olcsó áron. 

A plázák butikjairól jut eszünkbe: nem árt, ha tudja, hogy sok ruhaüzlet innen veszi az áruját, amit aztán sok-sok ezer forinttal megnyomva adnak el a komfortos boltjukban. Tény, itt nem igazán lehet próbálni, ha mégis, akkor miniatűr tükörben vizsgálhatjuk magunkat, és a fűtetlen helyiségekben kell átöltözni, viszont lényegesen kevesebbet kell fizetnünk. Egyébként a sok bóvli között találtunk pár olyan üzletet, ahol jó minőségű török holmit árultak, ezek minőségben nem igazán maradnak el a fast fashion üzletek olcsóbb kategóriájú darabjaitól – a galériában mutatjuk, mire gondoltunk.

A legtöbb eladónak a nagykereskedők jelentik a bizniszt, ezért sok helyen ki se szolgálják a mezei vásárlókat, ahogy ők mondják "csak sok darab” vehető. Ha "tündibündi" eladókra számít, akkor előre szólunk: a józsefvárosi árusok habitusa más, mint amit megszokhatott egyéb ruhaüzletekben, ezért ne lepődjön meg, ha alig válaszolnak (sokan nem nagyon tudnak magyarul), vagy idegesen kitépik a kezéből a ruhát, mert az mégsem kell. És ne fotózzon! Azt sem a kínai, sem a török, sem az arab, sem a mongol árus nem szereti. Mi is leginkább titokban kattintottunk, vagy hosszasan magyarázkodtunk egy-egy fotóért.

Kemény élet

Gondolja el, amíg mi átöltözni sem vagyunk képesek a hideg épületben, addig az itt dolgozó árusok kora reggeltől késő délutánig itt vannak, télen-nyáron, évről-évre. Kita jól ismeri ezt a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető életformát, kiskorától kezdve besegít a piaci étkezdéjükben. Így van ez ma is, függetlenül attól, hogy egyetemi tanulmányait végzi. "Már tizenéves koromban jártam ki segíteni a szüleimnek, amiben csak tudtam, bár inkább hétvégenként. A nyár nagyon forró volt, a tél nagyon hideg, viszont volt egy hangulata a kinti. Aki volt már kint, az tudja, hogy milyen nyüzsgés van egy piacon. Nem volt könnyű, de sok tapasztalatot szereztem, ott tanultam meg édesanyámtól, hogy hogyan kell bánni a vásárlókkal és mi az a kemény munka.”