Gereblye, pho, hastáncruha: a Józsefvárosi piacon jártunk

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mutatjuk, milyen az élet a Józsefvárosi piacon és azt is, hogy mik azok, amiért érdemes legalább egyszer kilátogatni.

Emlékszik még a híres Négy Tigris, közismertebb nevén Józsefvárosi piacra, ahol állítólag a szamurájkardtól kezdve a bólogató kutyáig mindent lehetett kapni? Na, az már nincs. A helyén csak szemét és törmelék maradt, miután ledózerolták az egészet 2014 nyarán. Viszont a piac újjáéledt, jobban mondva átköltözött a szemben lévő régi gyárépületekbe, ahol már szabályozottabb és kulturáltabb körülmények között zajlik a biznisz.

Ha kíváncsi arra, miket lehet most kapni, kik árulják a portékáikat és igazak-e a piacról keringő urbánus legendák, csatlakozzon hozzánk egy körútra az épületek szövevényében! A cikk megírása során segítségünkre volt egy bennfentes is, Kita személyében, aki a Dang Muoi étkezde tulajdonosának a lánya. Kita és családja testközelből ismeri a piaci életet, hiszen maguk is a józsefvárosin kezdték működésüket, sőt még mindig van egy étkezdéjük az új piac területén. A részletekért erre tessék.

A Négy Tigris, avagy a Józsefvárosi piac

A rendszerváltás után, 1993-ban tűntek fel az első távol-keleti árusok az akkor még az állam tulajdonában lévő, de már akkor is a MÁV kezelés alatt álló piacon. Olcsó áruikkal gyorsan kiszorították a lengyel árusokat (addig ők látták el megfizethető portékákkal a kisebb pénzű magyarokat) és kialakítottak egy zárt rendszerben működő, mini társadalmat. Eleinte asztalokról árultak, majd később bódékból, amelyeknek lehajtható ajtaja hangosan csapódott, ha jött a füles, hogy a NAV ellenőrzést tart a piac területén. A Négy Tigris fénykorában, (a 2000-es évek végéig) több ezer távol-keleti eladó kínálta a portékáit, sőt, Európa szerte híres volt a piac olcsó, de vitathatatlanul kétes eredetű áruiról. Az évek során többször is felröppent a bezárás híre, de ezek a legtöbbször csak üres fenyegetőzések voltak, egészen 2014-ig, amikor Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté megelégelte az általa csak a bűn gócpontjának aposztrofált helyet, és valóban bezáratta a piacot. 

Galéria ikon

39

Galéria: Józsefvárosi piac
Fotó: Lina

Tényleg élnek kínaiak a piacon?

Azóta a legtöbb árus a Négy Tigrissel szemben lévő Ganz Telep egy fokkal komfortosabb épületeibe költözött, ahol már jóval szabályozottabb keretek között dolgoznak. Bár mindenki kínai piacnak emlegeti, az árusok között nemcsak kínaiak, hanem vietnámiak, mongolok, törökök és arabok versengenek a vásárlókért. "Sokat nem számít, hogy ki honnan jött, mert bármennyire is fura, mindenki egy nyelvet beszél a másikkal. A szüleim több mint 20 éve járnak ki a piacra, élnek ebben a közösségben. Ha valaki kijön ide, és bárkit megkérdez, hogy hol található a Dang Muoi, vagy ismerik-e őket, rögtön tudnának válaszolni" – mondja Kita, majd meglepődve reagál az egyik urbánus legendára, miszerint vannak olyanok, akik szó szerint kint éltek a pavilonokban (a régi piac idejében). "Nem tudok erről sokat, mert régen csak a mi kis boltunk közelében voltam, így nem tapasztaltam hasonlót. Viszont azt tudom, hogy sokan laknak úgy egy fedél alatt, hogy alig ismerik egymást, csak legyen hol lakniuk. Eléggé összetartanak, és segítik a másikat, ahogy tudják."

Galéria ikon

39

Galéria: Józsefvárosi piac
Fotó: Lina

Ez egy labirintus

Előre szólunk, nem könnyű tájékozódni a piac labirintusszerű folyosói és utcácskái között. Bár betűvel jelzik a pavilonokat, ez vajmi keveset segít, ha egy konkrét árust vagy az egyik bevált étkezdét szeretnénk megkeresni. Az épületeket összekötő udvarok káoszán, ahol szintén üzletek, étkezdék, sőt, még bank is található, nagyon nehéz kiigazodni.

A piac területén nem kell attól félni, hogy éhen maradunk, egymás után botlunk gyrososba, kebabosba, (a pizzaszelet ide is begyűrűzött), sőt még Székely Csárdát is találunk, és egyre több a vietnámi étkezde, amelyeknek zászlóvivője az említett  Dang Muoi. Kita családi üzletének a régi piacos évek alatt akkora híre volt, hogy a belvárosi hipszterek egészen a Kőbányai útig bumliztak, hogy ehessenek egy jó phót. Azóta persze a városban is egyre több vietnámi levesező nyílt (vegyes színvonalon), sőt, a piac területén is megjelent a konkurencia. "A mi üzletünk a legnagyobb a piacon, ahol nemcsak étkezésre van lehetőség, hanem vásárolni is tudnak a vendégek olyan ételkészítéshez szükséges termékeket, amikhez Budapest más helyein nehezebben és drágábban lehet hozzájutni. A fagyasztott rákok, tengeri halak, különféle ázsiai zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, zöldfűszerek, szószok és tészták közül tudnak válogatni."

Galéria ikon

39

Galéria: Józsefvárosi piac
Fotó: Lina

A Dang Muoi hibrid étkezdéjén kívül azért akad még egy-két olyan üzlet, ahol ugyan nem tudunk megebédelni, de különlegességeket jócskán találunk. Az árak változóak, az egzotikus gyümölcsök, távol-keleti édességek nem olcsók, de például a tengeri herkentyűk közel sem olyan drágák, mint a városi élelmiszerüzletekben. A példa kedvéért egy kiló garnélarákból a kisebb fajta 3000, a nagyobb 3500 forint. Megcsalva régi kedvencünket, kipróbáltuk a vicces nevű Tibi büfét, ahol az elnevezésen kívül minden más vietnámi, a leves pedig meglepően jónak bizonyult. Az árak itt is barátiak, egy pho 1000, a többi étel pedig 1200 forint.

Az élelmiszerüzletek mellett óriási drogériákat is találunk, ahol a márkás termékektől a no name mosóporig mindent árulnak. Vannak például teljesen ismeretlen nevű hajfestékek, sminktermékek, amikhez nekünk nem volt sok bizodalmunk, viszont a jól ismert vegyiárukhoz sokkal olcsóbban hozzájutottunk. Ugyanitt rengeteg édességtől és kávékülönlegességektől roskadoznak a polcok, amelyek szintén pár száz forinttal kevesebbe kerülnek, mint a belvárosi üzletekben.

Galéria ikon

39

Galéria: Józsefvárosi piac
Fotó: Lina

Kutyaruha, ugyanitt fejsze eladó

Ugyan szamurájkardot nem akartak ránk sózni, de számlát igen és tényleg nehéz olyan terméket keresni, amit itt ne lehetne kapni. Parfümök, kertészeti eszközök, játékok végeláthatatlan sora, technikai kütyük, használt mobilok, sminkcuccok, sőt, személyes igény alapján még kutyaruhát is rendelhetünk. Utóbbit olyan lelkesen ajánlotta a férfi, hogy muszáj volt egy pulcsit beújítani, tekintve, hogy az otthoni kistestű újabban kocsonyaként remeg a hidegben. A pulcsi 1500 forintba került, vízhatlan változata 2000 forintot kóstál.

Bár rengetegféle dolgot lehet vásárolni, a fő portéka még mindig a ruha és a cipő, elképesztő mennyiségben és variációban. Vannak utánzatok, plázák butikjaiból ismert darabok, farmerek és fehérneműk, kabátok, sálak, kesztyűk, csomagjával árult zoknik, sőt, még erotikus jelmezeket is találtunk, nevetségesen olcsó áron. 

A plázák butikjairól jut eszünkbe: nem árt, ha tudja, hogy sok ruhaüzlet innen veszi az áruját, amit aztán sok-sok ezer forinttal megnyomva adnak el a komfortos boltjukban. Tény, itt nem igazán lehet próbálni, ha mégis, akkor miniatűr tükörben vizsgálhatjuk magunkat, és a fűtetlen helyiségekben kell átöltözni, viszont lényegesen kevesebbet kell fizetnünk. Egyébként a sok bóvli között találtunk pár olyan üzletet, ahol jó minőségű török holmit árultak, ezek minőségben nem igazán maradnak el a fast fashion üzletek olcsóbb kategóriájú darabjaitól – a galériában mutatjuk, mire gondoltunk.

Galéria ikon

39

Galéria: Józsefvárosi piac
Fotó: Lina

A legtöbb eladónak a nagykereskedők jelentik a bizniszt, ezért sok helyen ki se szolgálják a mezei vásárlókat, ahogy ők mondják "csak sok darab” vehető. Ha "tündibündi" eladókra számít, akkor előre szólunk: a józsefvárosi árusok habitusa más, mint amit megszokhatott egyéb ruhaüzletekben, ezért ne lepődjön meg, ha alig válaszolnak (sokan nem nagyon tudnak magyarul), vagy idegesen kitépik a kezéből a ruhát, mert az mégsem kell. És ne fotózzon! Azt sem a kínai, sem a török, sem az arab, sem a mongol árus nem szereti. Mi is leginkább titokban kattintottunk, vagy hosszasan magyarázkodtunk egy-egy fotóért.

Kemény élet

Gondolja el, amíg mi átöltözni sem vagyunk képesek a hideg épületben, addig az itt dolgozó árusok kora reggeltől késő délutánig itt vannak, télen-nyáron, évről-évre. Kita jól ismeri ezt a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető életformát, kiskorától kezdve besegít a piaci étkezdéjükben. Így van ez ma is, függetlenül attól, hogy egyetemi tanulmányait végzi. "Már tizenéves koromban jártam ki segíteni a szüleimnek, amiben csak tudtam, bár inkább hétvégenként. A nyár nagyon forró volt, a tél nagyon hideg, viszont volt egy hangulata a kinti. Aki volt már kint, az tudja, hogy milyen nyüzsgés van egy piacon. Nem volt könnyű, de sok tapasztalatot szereztem, ott tanultam meg édesanyámtól, hogy hogyan kell bánni a vásárlókkal és mi az a kemény munka.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lina
Lina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

450 ezer forint a bírság minimális összege: ha van kutyád, erre figyelj

Már a 450 ezres minimum is sok pénz, azonban egyes esetekben ennél magasabb összegű büntetéssel is járhat egy-egy szabálysértés, hiszen az állatvédelmi bírságok felszorzódhatnak egyes esetekben. Még akkor is, ha látszólag olyan ártatlannak tűnő dologról van szó, mint egy egyszerű szökés.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.