Egyszer majd nálunk is lesz webshopos vásárlás, de azt még az Ikeánál sem tudják, mikor. Úgyhogy sajnáljuk, de egyelőre a jövőben is ki kell bumliznia az Örsre vagy Budaörsre.
Indul az online rendelés az Ikeában – adta hírül többek között a 444.hu az AFP hírügynökség cikke nyomán, amiben az áll: Peter Agnefjall, az Ikea Group nagyfőnöke szerdán jelentette be, hogy minden országban online is lehet majd vásárolni, ahol a cég jelen van. A lehetőség néhány országban már eddig is adott volt: Svédországban, Franciaországban és Kanadában, na meg Németországban anélkül is ikeázhattak a vásárlók, hogy meg kellett volna mozdulniuk, Magyarország viszont kimaradt a szórásból – egészen eddig. Vagy hát, ki tudja, meddig.
Megkerestük ugyanis az Ikeát, hogy mikor lesz elérhető itthon is az online rendelés, ők pedig egy meglehetősen szűkszavú közleményben ígérték meg, hogy majd időben megtudjuk.. „Az IKEA e-shop jelenleg csak néhány országban működik, egyelőre teszt program (pilot program) jelleggel. Az IKEA tervezi az online vásárlás bevezetését a magyar piacon is, az ezzel kapcsolatos döntést pedig a külföldi mintaprojektek tapasztalatai alapján hozzuk majd meg. Amint megvan az e-shop indulásának időpontja, tájékoztatni fogjuk Önöket.”

























