Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Megnéztük, milyen a magyar design, és hogy el tudnánk-e képzelni az otthonunkban. Ha meg tudnánk fizetni, el.
Magyar bútorokkal ritkán találkozik az ember, főleg nem közös térben kiállítva. A múlt hétvégén megrendezett Otthon Design-Construma kiállításon szerencsére minden évben jut egy kis hely a magyar tervezőknek. Németh Gabriella, a Magyar Design standfelelőse vezetett minket körbe, és mesélte el, mik voltak a kiállítás sarokpontjai.
Fontos volt az újrahasznosítás, a fenntarthatóság, és emellett a társadalmi érzékenység is. Több tervező is megváltozott munkaképességű emberekkel dolgozik együtt, a Maacraft tárgyainak mindegyikét autisták készítik, de a Retextil és a Tervhivatal közös munkája is izgalmas vállalkozás, ráadásul nem a design dominál a funkció felett. Kiss Dávid asztala és padja újrahasznosított fából készült, de előkerül a porcelán is.
A bútorok között sétálva azt találgatjuk, vajon ki veszi meg ezeket a tényleg csodaszép és odafigyeléssel készült tárgyakat annyiért, amennyiért piacra dobják őket? Szerencsére éppen összefutunk Zimmermann Erzsébettel és Lente Mártonnal akik elmondják, hogy a kutyalámpáik ára ugyan tényleg magas, de a nyugat-európai piacon a 149 eurós ár egyáltalán nem horrorisztikus, ennyit ott simán kiadnak a gyereknek vásárolandó egy éjjeli lámpáért. Mi persze hümmögünk, bekerülési és gyártási költségről morfondírozuk, de örömmel konstatáljuk, hogy már majdnem 90 lámpa elkelt.
A Plantus virágtartók kapcsán azon elmélkedünk az egyik tervezővel, Boros Judittal, hogy milyen nehéz megtalálni azt a gyártót, aki valóban olyan minőségben készíti el a terméket, ahogy azt a tervező megálmodta. Szerencsére a három, BME-n végzett tervező a használhatóságot tartotta szem előtt, amikor kitalálták egymásba illeszhető, térelválasztóként is funkcionáló tartóikat, melyeket akár a mennyezetről is le lehet lógatni. A jelenleg 60-80 euróra (18000-24000 Ft) belőtt ár reményeik szerint a szériagyártás következtében csökkenni tud, de ők sem a hazai piacban gondolkodnak elsősorban.
Pedig vannak helyek, ahol fel-felbukkannak a magyar designerek bútorai vagy kiegészítői, mint például Juhász Ádám felhőlámpája a Pagony könyvesboltban, vagy Kiss Dávid munkái a Fekete puliban, de még mindig nem jellemző, hogy szélesebb körben terjednének ezek a bútorok. Azért volt olyan tétel, aminek az árán meglepődtünk, de szerencsére nem az újságíró zsebén, hanem a piacén fog múlni, hogy ezen az áron megveszik-e például Kerékgyártó András gyönyörű székeit.
Ezekben az anyagválasztáson túl az a különleges, hogy Kerékgyártó a Milánói designkiállításon találkozott egy magyar céggel, akik a solid surface (magyarra nem igazán lefordítható, de kb. akrilkő vagy akrillap) nevű anyaggal dolgoznak. Az akkor még rétegelt lemezből készült székek elkészültek a solid surface-ből, ennek egyediségét az adja, hogy illesztés nélkül ragaszható, uv-álló, nem színeződik el, tömör, marható, és bármilyen famegmunkáló eszközzel alakítható. A kétségkívül sokoldalú anyag egyetlen "hibája" az ára: nagyjából 25-30 ezer forintba kerül négyzetmétere. Az 5-6 éve létező anyag védettsége most járt le, így vélhetően az ára is csökkeni fog,de jelenleg egy Kerékgyártó szék 1500 euróba (450000 Ft) kerül. Bár a képeken légiesen könnyűnek látszanak a székek, ez senkit ne tévesszen meg, meglehetősen nehezek, viszont elképesztően kényelmes ülni bennük.
Nem tudunk nem írni Kiss Dávid asztaláról és padjáról, amelyet egész nap bírnánk fogdosni. Azt hittük, ez csak valami egyéni perverzió, de kiderült, Klág kolléga is ugyanígy érez, aki még tavaly, a Salona del Mobile bútorexpo előtt beszélgetett Kissel. A különleges, öntött technológiával készült bútorokról nem ömlengünk tovább, mindenesetre nagyon izgalmas, ahogy a fa és a fém találkozik ezeken a robusztus, mégis könnyed bútorokon.
Ennek épp az ellentétei Lakatos Ábel finom megmunkálású porcelánjai, amelyek tökéletesen simulnak a kézbe. Az Ailer kollekció megrendelésre készült, kézzel festett tárgyainak tulajdonosát nagyon irigyeljük, és drukkolunk, hogy ezek a formák sorozatgyártásba is kerüljenek.
Lelkedezhetnénk szinte minden tárgyról, Vidó Nóri vállfái is műalkotások, kisplasztikaként is megállnák a helyüket (és most ne akadjunk fenn olyan kérdéseken, mennyire látszik egy vállfa, ha rajta van egy ruhadarab). Nézze végig a galériát és örüljön, ha ön szerint is egyre izgalmasabb dolgok készülnek a hazai műhelyekben, még akkor is ha a kiállításon csak egy kis szeletét sikerült bemutatni a hazai tervezők munkáinak.
