Az 5 legfontosabb tavaszi munkálat a kertben

Olvasási idő kb. 3 perc

Metssze meg a bokrokat, végezze el a gyepszellőztetést, és ültessen tavaszi virágokat, ha szép kertet akar!

Ahogy beköszönt a tavasz, a családi házban élők szép lassan kivonulnak a kertbe, hogy elvégezzék az ilyenkor kötelező tavaszi munkálatokat. Ehhez nem kevés erőfeszítés szükséges, Ónozó Krisztián kertészmérnök, illetve az Evergreen Garden külső szakértője, Tóth Attila szerencsére szépen végigvezet bennünket a legfontosabbakon.

 

Elhalt ágak eltávolítása, metszés 

A bokrok és a fák metszése, a téli viharok során letöredezett ágak eltávolítása az első feladatok közé tartozik. Ezeket le kell vágni, majd utána érdemes sebkezelővel is bekenni, hogy elkerülhetőek legyenek a fertőzések. 

A gyümölcsfák, valamint a néhány bokor metszését is célszerű a kora tavaszi időben elvégezni: ilyenkor kedvére alakíthatja, formázhatja sőt, akár még vissza is vághatja őket. Márciusban ebből a szempontból a legnagyobb figyelmet a rózsák kapják, hiszen ez tökéletes alkalom arra, hogy a száraz, vagy a „rossz” helyen nőtt ágakat eltávolítsa. Jótanács: ne sajnálja megkurtítani, a rózsa nagyon gyorsan nő, ha jól érzi magát!

"Fontos, hogy az előző évben nem szakszerűen eltett szerszámait fertőtlenítse le, még mielőtt dolgozna vele. Célszerű növényenként is fertőtleníteni, ugyanis így meg tudja előzni a különböző fertőzések átvitelét másik növényre. Ezt tíz százalékos hypó oldattal vagy alkoholos vegyületekkel teheti meg"- tanácsolja a szakember.

"Metszésnél arra viszont ügyeljen, hogy vannak olyan növények, melyeket csakis virágzás után lehet visszavágni, máskülönben idén nem fognak virágozni. "A gyümölcsfákat mindig nyugalmi időszakban, rügyfakadás előtt metssze, míg a különböző díszcserjéket a virágzást követően."

Permetezés

Még a rügypattanás előtt érdemes elvégezni a lemosó permetezést a gyümölcsösnél, hiszen egyrészt így kevésbé károsodik a növény, másrészt a kártevők már éledeznek. A műveletet a metszés és a sérült ágak eltávolítása-lekezelése utánra célszerű időzíteni, és fontos, hogy ne spóroljon a permetszerrel, valamint a növény alatti részt se hagyja ki, hiszen ott is megbújhatnak a kórokozók.

Ónozó Krisztián hozzáteszi, hogy rézhatóanyag csak bizonyos állapotig használható adott kultúrákban: az őszibaracknál például rügyfakadásig, kajszibarackban piros bimbós állapotig. Permetezéskor mindig használjanak megfelelő védőfelszerelést, azaz maszkot, kesztyűt, és védőruházatot.

Trágyázás

Ha szeretné, hogy a növényei jól érezzék magukat, akkor ne feledkezzen el a megfelelő összetételű trágyázásról sem. Mind a pázsitot, mind a dísznövényeket szükséges időközönként trágyázni, hogy gyorsan és szépen fejlődjenek (bár a pázsit esetében elég ritkábban is elvégezni).

„Hogy hova, milyen trágyát használunk, arra nincs külön szabály, ám gyepfelületeken általában komplex műtrágyát használunk, amiben a fontosabb tápelemek megtalálhatóak (jellemzően 3 fő elem a nitrogén, foszfor, kálium van itt jelen). Tavasszal nitrogéntúlsúlyos tápanyagot juttatunk ki, ami a zöld színért, illetve a jobb növekedésért is felel. Gyümölcsösökben, zöldséges kertekben használunk jellemzően szervestrágyát (komposztált szarvasmarhatrágya formájában). Zöldséges kertben a magvetés előtt kell beforgatni a talajba, míg gyümölcstermő növényeknél a növények tövéhez, fák csurgójáig célszerű beforgatni úgy, hogy a gyökerekre természetesen közben vigyázni kell!”- figyelmeztet a szakember.

Gyepszellőztetés

Ahhoz, hogy irigylésre méltó füve legyen, nagyon fontos, hogy a növény levegőhöz is jusson a sok-sok tápanyag és víz mellett, ezért elengedhetetlen a márciusi-áprilisi időszakban a gondos gyepszellőztetés. Hogy ez mire jó, és miért nem jut elég oxigénhez nélküle a pázsit? Röviden azért, mert a téli, elszáradt szálakból egyfajta filcréteg alakul ki, ami akadályozza a kellő mennyiségű levegő bejutását. A legjobb, ha még a fű növekedésének kezdetekor végzi el, méghozzá külön erre a célra kifejlesztett géppel, de ha van elég ideje és ereje hozzá, akkor gereblyével is nekiláthat

Zöldségek, virágok

A tavaszi kerti munkák legélvezetesebb része kétségkívül a virágültetés és a veteményes rész feltöltése mindenféle zöldségekkel. Persze nem mindegy, mikor mit vet, vagy ültet, márciusban például a következőkre koncentráljon:

Zöldségek: borsó, hónapos retek, hagymafélék, gyökérzöldségek.

Virágok: nárcisz, lila akác, tulipán, jácint, gyöngyvirág, krókusz

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.