A Petőfi Csarnok környékét szombaton kétféle, demográfiailag elég jól definiálható csoport népesítette be. Az egyik alig használt gyógyszereket, falunapról leselejtezett szintetizátort és kalóz dvd-ket árult illetve ilyen termékeket szándékozott némi baráti alkut követően beszerezni, a másik csoport pedig japán rajzfilm illetve képregényhősnek öltözve, kardokkal és egyéb szuper fegyverekkel fölszerelkezve rajzott a csarnok körül.
Tisztességes japán kultusz
Utóbbiak (akik a szegény bolhásokat a hétvégén kiűzték jól megszokott helyükről) a Magyar Anime Társaság által megrendezett Őszi Animeconra éreztek, mert az animének és a mangának, plusz a japán popkultnak egyre tisztességesebb kultusza van itthon is, amit időről időre muszáj megünnepelni. A közönség főként tizenévesekből áll, az elvétve felbukkanó két idősebb résztvevő általában kísérői minőségben van jelen. Pár unott apuka és anyuka támasztaja fáradtan a falat, néhányan szundikálni próbálnak, és valahogy túlélni a napot. Alapvetően jól viselkednek, nem randalíroznak nagyon.
Az udvaron, ahol ilyenkor a bolhapiac szokott lenni, ott most sátrak állnak, két kisebb, meg egy nagyobb. Utóbbiban bazár van, ahol képregényekből, pólókból, és különböző kellékekből szerelkezhet föl, akinek valami esszenciális kiegészítő hiányzott ahhoz, hogy tökéletes Integraént vagy Bayonettaként jelenjen meg a következő találkozón.
Bárcsak macskarészeg japánok énekelnék
A másik sátorban a Bambuszliget éterem kihelyezett egysége és mangakölcsönző volt, a harmadikban pedig animék főcímzenéjét lehetett karaokézni eredeti nyelven, ami akár még szórakoztató is lehetett volna, ha macskarészeg japán üzletemberek művelik, mert ők nagyon vágják ezt az egész műfajt, megvan hozzá a mozgás is és a kellő odaadás ahhoz, hogy igazi produkció váljon a zeneileg nem feltétlenül értékelhető megnyilatkozásból.
Így viszont, hogy hallás nélküli és némiképp gátlásos fiatalemberek prezentálták ezeket, tizenöt másodpercnél nem lehetett tovább bírni. Pedig én végig bírtam nézni olyan koncerteket is, ahol az ilyen típusú, hallójárati fájdalom okozása nem mellékhatása, hanem elsődleges célja volt a rendezvénynek. Az udvaron ezen kívül nem sok minden volt, egy obento verseny indulóit lehetett még megcsodálni és szavazni rájuk (pandás, cicás és japán tavas ételkompozíciók uzsonnás dobozba rendezve).
Mangások a napfénytől védett helyen
Az igazán fontos dolgot bent, a csarnok épületében történtek, mert – akárcsak a rendes szerepjátékosok és videójátékfüggők – a mangások is napfénytől védett helyen tartandók. A kisteremben konzolok, mellette gó játékosok, a nagyteremben pedig hatalmas érdeklődéstől övezett Cosplay verseny, ami minden várakozást fölülmúl.
Hogy az előző analógiát egy kicsit tovább vigyük: a mangások ugyanúgy szeretnek jelmezekbe öltözni, mint RPG-s társaik, és legalább olyan kínos pontossággal ügyelnek a jelmezek tökéletes ikonográfiai pontosságára, mint a live fantasy-sek mondjuk a korhű láncingek és kétkezes kardok beszerzésére (meggyőződésem egyébként, hogy a két halmaz közös metszete óriási, én legalábbis ha most lennék tizenéves, akkor nemcsak ADnD-t kezdenék tolni, mint a kilencvenes éveben, hanem nagy adagban mangát is).
A nagymamák készítik
Pontosan attól a kissé mániákus, de mindenképpen tiszteletre méltó rajongástól lesz nagyon jó a verseny: a jelmezek hol jobban, hol közepesebben sikerültek (bár inkább jobban), de mindegyiken látszik a nagy műgond, amivel készítették őket a viselőik. Pontosabban a nagymamáik, mert mint az a rövid beszélgetésekből kiderül, a legtöbb esetben a nagymamák készítik ezeket a jelmezeket, és én csak elképzelni tudom azokat a beszélgetéseket, amikor a drága unoka prezentálja a nagyinak a koncepciót, esetleg megnézet vele pár részt a tévében. Az élet nagy pillanatai ehetnek ezek a sokat látott nagyik számára is.
A verseny szünetében Darth Vader és Scorpion még kicsit összeverekszik, Scorpion könnyedén győzedelmeskedik, de Fatality-t nem mutat be, sokunk nagy sajnálatára, végül minden résztvevő kivonul a rétre egy nagy közös tablókép erejéig. Aztán sietett mindenki vissza, mert a karaoke sátorban koreai félóra következett, az pedig még a japánnál is sokkal-sokkal szórakoztatóbb.
