A The Play Runs High kezdett kilenc körül. Herrer Sára (kit az Életképekből vagy a Sorstalanság lépcsőjelenetéből ismerhetünk), Essebag Eric és Tardos Balázs formációja alatt még csak páran keringtek a nézőtéren, főleg haverok, szerelmek, vagy az örök „fun"-ságra ítélt lézengők. Az együttes ezt kellemes iróniával konstatálta, szimpatikus volt e gőgmentes attitűd. A dalok eléggé vérszegények voltal, de Sára hangja meglepően széles szférán mozog, van a bandában fantázia, just play higher...
Egy hosszúra nyúlt átállás után a Pop and Roll következett. A frontember, Janicsák Veronika kemény csajszi, feszes, cseppet rekedtes hanggal, nem volt rossz, sőt egy-egy dal igazán „ökösre" sikeredett, de még egy csepp eredetiség belefért volna hangok olvasztótégelyébe.
Nyugati bandák és ismert ritmusok idéződtek fel, kiszámítható formában. Mint ahogy a Terézanyu jó film, de még jobb lenne, ha nem létezne a Bridget Jones naplója, s a Magyar szépség is több lenne, ha nem született volna meg előtte az Amerikai szépség.
Egy újabb hosszú átállást követően, nyolc helyett éjfél környékén színpadra állt a Zuboly együttes. Itt is volt ám sok-sok tengerentúli hatás, ismert elem, de teljesen új kontextusba helyezve, igazi posztmodern világba gyúrva. Régi számokat, sőt műfajokat roncsol szét, s ezzel új alakzatokat teremt. Mindig egy popsláger az alap, hagyományos, magyar ritmusokkal fűszerezve, nagybőgő, tilinkó, szaxofon, brácsa, duda, kürt, és beatbox előadásában.
Most egy hastáncoslány volt a ráadás, igazi vizuális csemege. Egy 2007-es koncerten Benke Félix Ágoston a Wicked Game üteme alatt végigsimított egy falon lévő plakátnőt, most azonban már valódi volt a bujaság, a tekergő szőkeség személyében.
Fantasztikusan izgalmas és meglepő ötvözetek születtek. Annyi különböző kultúra találkozott (távol-keleti-török-magyar-román-franciai-amerikai hangzások), hogy papíron ütközések sorozatát várnánk, és mégsem. Tökéletes egésszé állt össze a sok világ. A végeredményt eredetisége okán nem definiálnám, de egyesek broken etno jazznek, a banda maga pedig újrahasznosított népzenének hívja a végeredményt. Chris Isaak: Wicked Game, Michael Jackson: Billie Jean, vagy a Lambada teljesen új formát nyertek, tér- és időbeli utazáson estek keresztül. A Zuboly a szövegek nyelvi humora mellett a zenével is képes irónikus, helyenként groteszk képet festeni. Mikor Jacko úgy folyik bele egy magyar népdalba, mint ahogy a profi, kapitalista világ kicsiny magyar falvak egyszerű, elvarázsolt világába tör, arról esszéket lehetne írni. A Zuboly intelligens zenét játszik, agyunk és szívünk is élvezi, amit hall.
A Zuboly sokakat táncra perdített az ekkor már megtelt teremben, és hajnali negyed háromig húzták a nótánkat. A zenészek személyében (Ágoston Béla, Benke Ágoston Félix, Busa István, Hock Ernő, Szarvas Dávid) sok erős karakter állt a színpadon egymás mellett, meglepően, és tiszteletre méltóan sohasem nyomták el egymást. A gospelt idéző énekes lány szerényen a háttérben állt, az erotikus hastáncos pedig egyszerre volt szende szűz és buja háremhölgy a sok férfi között. A két ütős nyitószám után a Homeopátia, az „áttranszformált" Billie Jean, és a Másfél millió tépés Magyarországon dallama is felhangzott. Szerencsére két ráadás is belefért. Az este elhangzott számok angol, magyar, német és halandzsa nyelvéből az AC/DC-t idéző Portúra című szám Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni strófája (az eredeti, if u wanna be a rock and roll star, it is a long way to the top, helyett) ragad meg leginkább a viccre éhes fülekben. Pop-rock, jazz, és hip-hop dallamok, lágy és kemény, játékos és csábító zenei motívumok találtak ínyenc fülekre, és pergő talpakra ezen a szombat estén.
