Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Auguste Rodin.
François-Auguste-René Rodin néven, egyszerű családban született Párizsban, 1840. november 12-én. Apja nincstelen normandiai parasztember volt, aki családjával a jobb megélhetés reményében a fővárosba költözött. Auguste korán felfedezte magában a művészi tehetséget, gyerekként azonban – ha hihetünk a fennmaradt történetnek – apja és paptanárai veréssel jutalmazták, ha rajzolásra fecsérelte az idejét. A középiskolában matematikát, rajzot és festészetet tanult, majd háromszor is felvételizett a képzőművészeti főiskolára, de mindhárom alkalommal elutasították a jelentkezését. Így nem volt más választása, mint audodidakta módon képezni magát: kitanulta a kőfaragás mesterségét, húsz éven keresztül dolgozott kézművesként épületek díszítésén. Közben elvesztette két évvel idősebb nővérét, akihez olyan szoros kapcsolat fűzte, hogy majdnem beleroppant a lelki teherbe. Elhatározta, hogy belép egy szerzetesrendbe, a rendház vezetője azonban meglátta a tehetségét és arra biztatta, inkább folytassa a szobrászmesterséget.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Sikerült bejutnia a Louvre néhány tanfolyamára, ahol tanulmányozta az ókori görög szobrászat emberábrázolását és a gótikus művészetet. Nagy hatással volt rá Michelangelo és Donatello, akiknek a művészetét itáliai tanulmányútja során ismerte meg. Művei 1866-ban szerepeltek először kiállításon – ezek között többségében vannak a robusztus erőt ábrázoló markáns férfiaktok és férfiarc-ábrázolások, pedig magánéletében Rodin szívesen futott a nők szoknyája után. 1864-ben egy divatüzletben ismerkedett meg Rose Beuret varrónővel, aki állandó modellje és életre szóló társa lett – hivatalosan azonban csak 53 év együttélés után, az asszony halála előtt két héttel kötöttek házasságot. Rose türelmesen kitartott élettársa mellett, pedig a férfi rendszeresen félrelépett, szinte minden női modelljével lefeküdt, és szellemileg visszamaradt gyermekükkel sem igazán törődött.
Hosszú útkeresés és művészi fejlődés után az 1870-es évek derekán végre felragyogott Rodin csillaga: Keresztelő Szent János prédikál című szobra meghozta számára a várva várt hírnevet és elismerést. Ugyanakkor a botrány sem kerülte el, Bronzkorszak című művének kapcsán ugyanis a kritikusok azzal vádolták, élő alakról vette a gipszmintát. A díszítőművészetek múzeuma azzal bízta meg, készítsen impozáns bronzkaput Dante Isteni színjátéka nyomán, és bár a terv végül nem valósult meg, Rodin az elképzelt kapu több alakját is megmintázta önálló szoborként: idetartozik az Ádám, A három árny, az Örök tavasz és leghíresebb műve, az eredetileg Dante-portrénak szánt A gondolkodó. Rodin önálló alkotóként, saját műtermében dolgozott, és hamarosan tanítványokat is fogadhatott – így ismerkedett meg a 18 éves Camille Claudel szobrásznővel, akinek tehetsége és szépsége elbűvölte.
A szabad, független és művészi vénával megáldott Camille-hoz fűződő szenvedélyes szerelmi viszonya segítette Rodint kreatív erőinek teljes felszabadításában, és ez indította el művészetében az erotikus témák nyílt ábrázolását is. Ez olyan remekműveket eredményezett, mint – a szintén még a kapuhoz tervezett – A csók és a Paolo és Francesca, melyekben a testi szenvedély a maga természetességében, életteliségében jelenik meg. A korszak polgári erkölcseinek őrei természetesen nem nézték jó szemmel mindezt, a kritika gyakran vádolta erkölcstelenséggel a botrányosnak ítélt művészt. Pedig Rodin szobraiban jóval több van, mint a testiség: a historicizmussal gyökeresen szembefordulva, a magasztossággal szakítva művei természetességükkel, életszerűségükkel és érzelemgazdagságukkal ragadják meg a szemlélőt. Őt tekinthetjük a modern szobrászművészet kiindulópontjának, aki ezernyi szállal kötődik az őt követő irányzatokhoz, az impresszionizmushoz ugyanúgy, mint a szimbolizmushoz.
Camille-jal való kapcsolata nem volt azonban felhőtlen. Rodin folyamatosan őrlődött a két nő, a fiatal szerető és a továbbra is hűséges élettárs között. Olykor már-már elengedte Rose kezét, de nyíltan sohasem vállalta fel Camille szerelmét. A lány végül dacból szakított Rodinnel, a terv azonban balul sült el: soha többet nem békültek ki, a lelkileg megviselt fiatal szobrásznő pedig elmegyógyintézetbe került, ahonnét sohasem szabadult ki. Öccse, a költő Paul Claudel emiatt egész életére megharagudott Rodinre, akit azzal vádolt, hogy munka közben kocsányon lógó szemekkel fürkészi modelljeit, orra pedig gyakran belelóg az agyagba vagy éppen a nők különböző testrészeibe. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rodin erősen rövidlátó volt, ezért kellett rendkívül közel mennie modelljeihez és a megformázandó szoborhoz. Munkamódszeréről állítólag így nyilatkozott: veszek egy márványtömböt, és lefaragom róla a felesleget.
A kritika támadásainak ellenére Rodin folyamatosan kapta a megbízásokat: Calais városa felkérte a százéves háborút megörökítő emlékmű elkészítésére, ebből született a Calais-i polgárok című szoborcsoport. Az 1900-as párizsi világkiállítás alkalmával gyűjteményes tárlatot rendezett műveiből, ezzel még jobban megnőtt az érdeklődés alkotásai iránt – számtalan portrémegrendelést kapott, megformázta Balzacot, G. B. Shaw-t, Victor Hugót, Georges Clémenceau-t, Vaclav Nyizsinszkijt. Balzac-emlékműve különösen emlékezetesre sikerült, de akár botrányos is lehetett volna: a kezdeti tervek tanúsága szerint ugyanis Rodin az írófejedelmet erektált péniszével a kezében akarta ábrázolni. Végül ezt az elképzelést nem valósította meg, Balzac híressé vált köntösében lett megformázva.
Auguste Rodin néhány nappal hetvenhetedik születésnapja után, 1917. november 17-én hunyt el az észak-franciaországi Meudonban. Kívánságának megfelelően fejfája és sírfelirata helyére A gondolkodó másolata került. Minden szobrát és rajzát hazájára hagyta, meudoni villájában, egykori lakó- és alkotóhelyén ma Rodinnek szentelt múzeum található. Két évvel halála után nyílt meg a párizsi Rodin Múzeum, ahol a legtöbb művét őrzik, de Philadelphiában is saját múzeumot szenteltek a szobrász életművének.
Halálának századik évfordulóján mutatták be a mozik a Rodin – Az alkotó című francia játékfilmet, mely a művész fontos életszakaszát és viharos szerelmi életét mutatja be. Rodin alkotásai emellett számtalanszor feltűntek utalásszinten különböző filmekben, animációkban, képregényekben. A Bátor, a gyáva kutya című rajzfilmsorozat egyik epizódjában például A gondolkodó szobra életre kel és randizni hívja Leonardo remekművének szereplőjét, a Mona Lisát. A randevú azonban nem alakul fényesen, a szoboralak ugyanis – nevéhez híven – a legkisebb döntéseken is hosszasan tipródik.
Tegnapi kultbaitünkben a nehéz sorsú zsenire, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijre emlékeztünk.
