Ilyen karácsony sosem volt még egy háborúban sem: egy napra béke lett a csatatéren

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

„Az ünnepig vége lesz” – ezzel a tudattal indult harcolni 1914 nyarán az első világháborúba 60 millió katona. Az addig sosem látott pusztítást és erőszakot hozó háború azonban nemcsak hogy az év végéig nem ért véget, hanem még négy esztendőn át tartott. Ám a csatatéren 1914. december 25-én valami olyan történt, ami azóta még egyetlen konfliktusban sem.

Az 1914. július 18-án kirobbant világméretű katonai konfliktust a mai napig a történelem egyik legbrutálisabb háborújának tartják. Több tízmillió férfi hagyta el az otthonát, hogy hóban, fagyban, összezsúfolva, embertelen körülmények között harcoljon. 

Amikor abbamaradt a fegyverropogás

Bár az 1914-ben hadba vonuló katonák arra számítottak, hogy év végén már a családjaikkal lehetnek, a vége még akkor sem látszott, amikor a falevelek már rég lehullottak. Sőt, addigra már több százezer ember esett áldozatul a világ legkegyetlenebb harcaiban. Egy nap azonban olyasmi történt, amire sem előtte, sem azóta nem volt példa:

Idézőjel ikon

1914. december 25-én, az első világháború első évének karácsonyán fegyverropogás helyett dal csendült fel a harcmezőn.

Nem túlzás azt állítani, hogy ez volt a történelem egyik legemlékezetesebb karácsonya, amelynek során 24 órára békét kötöttek egymással az ellenfelek.

1914 karácsonyán meglepő fordulat történt a nyugati fronton
Fotó: Wikimedia Commons

Német üzenet a briteknek

Karácsony este a brit katonák arra lettek figyelmesek, hogy a német csapatok ágyúi elhallgattak, és a távolban különös fények kezdtek pislogni, aztán egyszer csak felcsendült a „Stille Nacht”. A németek lövészárkaiban karácsony lett, a vonal mentén a német katonák fehér zászlókat lengettek, és üzentek az ellenséges csapatnak, hogy ne lőjenek.

Az órákkal korábban még egymás ellen küzdő kemény katonák aztán együtt énekeltek. 

Egy nap béke a világháborúban

Ezt az estét egy egész napos fegyverszünet követte, amelynek során olyan emberek fogtak kezet, ölelték és ajándékozták meg egymást, akik nem sokkal azelőtt még halálos harcot vívtak egymással. A karácsonyi fegyverszünet tartós mítoszának része azonban az a futballmérkőzés volt, amelyben a németek legyőzték 3:2-re brit ellenfelüket.

Idézőjel ikon

Sok történet azonban inkább spontán rúgómeccsekről szól, mintsem focimeccsről – bármi is volt, az biztos, hogy az a nap a béke jegyében telt.

Legalábbis úgy tűnt. A francia és a belga partoktól Svájcig húzódó több száz kilométeres lövészárok-hálózat egyes szakaszain azonban korántsem volt nyugalom, a frontvonal más részein ugyanis karácsony ellenére is dúltak a harcok. 

Voltak, akik sürgették a folytatást

Egyes történetek szerint a fegyverszünet állítólag újévig tartott, de valójában a nyugati front átmeneti békéje csupán egynapos volt. A folytatást leginkább azok a rangidős parancsnokok és sorkatonák sürgették, akik nem értettek egyet a fegyverszünettel.

A lövészárkok mindkét oldalán hasonlóan vélekedtek a felsőbb vezetők, és már másnap elrendelték az ellenségeskedések folytatását.

Bár nem volt semmilyen következménye vagy büntetése ennek a nem engedélyezett testvériségnek, ilyen mértékű fegyverszünetre a háború későbbi éveiben nem került sor, részben azért, mert a parancsnokságok igyekeztek ezt megakadályozni. Ha tudni szeretnéd, milyen karácsonyfákat állítottak a háborúk idején, olvasd el az erről szóló írásunkat, amelyben muzeológus mesél a múlt hagyományairól.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?