Leszbikus a barátnőm

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!


Zs.-t közel négy éve szeretem, tisztelem. Ha azt mondom, nehéz életút, akkor az alatt azt értem, hogy rohadt nehéz. Szülők nélkül egy szegény faluban felnőni, a fővárosban szerencsét próbálni és helytállni – nem könnyű. Főleg akkor, ha senki nem támogat, se anyagilag, se lelkileg… Úgy, hogy tizenhat évesen egyik éjszaka arra ébredesz, valami nagyon nem stimmel. Ezt az éjszakát követte pár viharos év, majd egy pesti buliban egy ismeretlen csaj karjaiban robbant a bomba: Zs. nem tudott betelni vele, egész este csak nyalták egymást, a lány teste lázba hozta. Nagyon kívánta. Lefeküdtek. Úgy elégült ki, ahogy még soha. Akkor összeállt a kép. Nem bánta, elfogadta, jó volt.

A legnagyobb szeretettel mondom, Zs. nem tartozik a mutatós nők közé, nem szép, nem karcsú, nem magas, nem öltözik jól… Ennek ellenére nála szebb emberrel én még nem nagyon találkoztam. Küllemre kicsit elbaltázták, de a belseje odaver mindenkinek. Az a típus ő, aki belülről sugárzik, hangja lágy, humora páratlan, és nagyon biztos lábakon áll. Neki tényleg sikerült az, ami másoknak csak ritkán, kerek perec elfogadta magát úgy, ahogy van. Mindig mondja: „Mókuska, ha már a jóisten ezt az életet b*szta a nyakamba, akkor ebbe húzok bele.” És bele is húz, rendesen, nem tagadja: drogozik, iszik, jókat eszik és kiadósat szexel, ha teheti – és közben elbűvölő.

A buliban felszedett lánnyal öt évig élt együtt, megmutatott neki szinte mindent, amit egy lány a másiknak mutatni képes. Zs. szexuális értelemben is magára talált, felfedezte a testét, a vágyait, olyan szexuális terepekre tévedt, ami sokaknak ijesztő. Leszbikusságának felismerése, első barátnőjének köszönhetően, viszonylag könnyen ment. Nem volt család, aki előtt titkolózni, magyarázkodni kellett volna, az új barátok, akiket már Pesten ismert meg, már melegségével együtt fogadták el. Persze az élete nem fenékig tejfel, tudom ezt jól, gyakran napokra eltűnik, ilyenkor összezuhan, depresszióba esik, de valahogy mindig mosolyogva, pozitívan tér vissza a barátok közé. Ezekről a napokról nem mesél.

A pasikkal soha nem boldogult, bár a szüzességét egy fiú vette el, igazi tragédiaként élte meg, hogy egy lógó húsdarab hatolt a testébe. Magával a pénisszel meg az olyan kiegészítőkkel, mint a herezacskó, a makk, a fityma, vagy ne adj’ isten, az ondó, soha nem tudott mit kezdeni. Sok leszbihez hasonlóan nincs péniszfélelme, egyszerűen csak hidegen hagyja. A nő öle Zs. számára sokkal izgalmasabb téma, és amit ő ezen a területen művel, az már a szavak szintjén is olyan izgalmas, hogy gyakran magam is belevörösödöm. Olyan természetesen beszél a szexről, mint mások az aznapi Barátok köztről vagy az időjárásról. Úgy meséli el az élményeit, mint egy huncut gyerek, számára a szex tényleg természetes, nincs benne semmi szorongás, teljesítménykényszer vagy csúnyácska teste miatt valamiféle testképzavar. Semmi. Kefél és dug ha kell, de szeretkezni is tud, úgy élvezi ezt az egész műfajt, ahogy a helyzet éppen hozza.

Párkapcsolataiban mindig ő a domináns fél, ő irányít, a szexben általában ő a rutinosabb, tapasztaltabb. Volt barátnőjétől tudom, Zs. szabadította fel az ágyban, ő tanította meg ellazulni, szabadon élvezni. Társaságban is bátran vállalja milyenségét, barátnőjével ilyenkor mindig nagyon figyelmesen viselkedik, sokszor érzem, jobban csinálja, mint sok pasi. Gesztusaival, bókjaival szeretetteljesen és büszkén kényezteti barátnőjét, igazi nőnek érezheti magát mellette az ember. Ráadásul ez az egész nem túlzó, nem buzog túl, ebben is egyszerűen csak természetes.

Ami a mi kapcsolatunkat illeti, jóval több, mint egy szokványos barátnősdi, másságából kifolyólag mindig lesz bennem egy kis izgatott „félsz”, míg benne mindig dolgozni fog a vadász. Ahogy rám néz, ahogy hozzám ér, tudom, vonzódik hozzám, de azt is tudom, kizárólag akkor lépné át a köztünk húzódó határt, ha zöld utat kapna. Legyen bármennyire is részeg a közös buli, hasson bármennyire a narkotikum, soha nem lépi át a határt. Beleegyezésemet várja.

Kattints ide, ha a Dívány HOT! gyűjtőjére mennél további, témába vágó cikkekért!

harvey
harvey
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.