13 fontos ügy kering a városban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A GreenGo nemcsak járműveket ad nekünk, hanem fontos üzeneteket is.

Az autómegosztás mellett rengeteg érvet lehet felsorakoztatni, választhatjuk azért, mert kényelmes, mert könnyen elérhető, mert izgalmas, mert új, vagy éppen azért, mert biztonságban hazavisz éjszaka. A praktikus érvek mellett azonban megjelennek olyan jellemzők is, amikről kevesebbet beszélünk: az autómegosztás a közlekedést sok szempontból igazságosabbá teszi, és nemcsak a mobilitási eszközök városi elosztását illetően, hanem akár a nemi szerepek tekintetében is.

A családi autó sokszor még mindig a férfiak területe, fennhatósága, ők nézik ki, ők intézik az intéznivalót, és persze ők azok, akik jellemzően többet is használják. Családon belül a nők jellemzően a második autót vezetik, aminek megvásárlása mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból egyre kevésbé fenntartható és indokolható. Utóbbi aspektus pedig, azaz a környezeti fenntarthatóság, a nők számára jellemzően egyre fontosabb.

A GreenGo, Budapest máig egyetlen, tisztán elektromos autókat üzemeltető autómegosztója persze nemcsak a közlekedést kívánja demokratizálni, de működése során a fenntarthatóság mindhárom pillérét, a környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóságot is igyekszik szem előtt tartani mindennapi működése során. Ennek szellemében született meg tavaly a GreenGo Jó ügyek kampánya is, és egy év leforgása alatt így állt össze az a 13 jó ügy is, amik egy-egy üzenetközvetítő autó és a felhasználók segítségével visznek körbe nap mint nap. A jó ügyek között találunk egészen apró szereplőkre, a méhekre felhívó üzenetet, és az egész Földet fókuszba helyezőt is. Megjelentek az év során továbbá olyan, mindennapi viselkedésünket jó irányba változtató felhívások, mint az elektronikai cikkeink javíttatásának fontossága vagy az, hogy az étel helye nem a szemetesben van.

Az eredetileg 12-re, azaz havi egyre tervezett jó ügyek száma végül 13-ra duzzadt, mivel a greengósok jelölései, majd szavazatai két olyan fontos szervezetet és témát hoztak be a kampány végén, hogy a vezetőség végül úgy döntött, az Adománytaxi és a Kisközösségi Program küldetésének is szívesen hírét viszi. Az egyes hónapok témája a kampány ideje alatt mindvégig vagy egy adott szervezet működésén és küldetésén alapult, vagy valamilyen aktuális világnap, esemény vagy időszak kapcsán egy olyan ügy fókuszba helyezésével, ami közös, élhető jövőnk szempontjából kiemelten fontos.

Úgy gondoljuk, egy vállalkozás csak akkor lehet sikeres, ha olyan értékek szerint működik, amik hosszú távon is vállalhatóak. A greengósok nemcsak az autózás miatt választanak minket, hanem azért is, mert tudják, ha közénk tartoznak, egy büszkén vállalható értékközösséghez tartoznak. Éppen ezért fantasztikus érzés volt hónapról hónapra átadni nekik egy újonnan felmatricázott autót, és egyben egy ügyet, azzal a biztos tudattal, hogy nemcsak az utakon viszik majd körbe ezeket, hanem saját életükben is nyomot hagynak majd ezek a fontos témák.” - mondja Boruzs Ákos, a GreenGo marketingvezetője.

Az autómegosztás Budapesten tehát mostantól nemcsak a közlekedés egyik eszköze, hanem olyan a fontos ügyek közvetítője is, amiket érdemes nap mint nap átismételnünk.

A 13 jó ügy pedig:

Autistic art

Az alapítvány az autizmussal élők művészi kibontakozásáért és méltó életkörülményeiért tesz.

Másfélfokos életmód

Hogy a klímaváltozás ne legyen egyenlő a klímakatasztrófával, elengedhetetlen a másfélfokos életmód megismerése és elsajátítása. Ennek egyik lába a közlekedés, ami egyéni szinten a legnagyobb karbonlábnyomot hagyja.

Az év madara

A 2023-ban az év madarának választott barkóscinege-állományra a forgalomból adódó zaj- és fényszennyezés jelenti a legnagyobb veszélyt. A Magyar Madártani Egyesület segített jobban megismerni ezt a madárfajt.

Folyók tisztasága

A Startup Plastic Surgery versenyen figyelt fel a GreenGo zsűrije a River Saver csapatára, akik elkötelezett és fáradhatatlan munkájukkal igyekeznek megtisztítani folyóvizeinket az azokat elárasztó műanyag hulladékoktól. Munkásságuk arra is felhívja figyelmet, hogy milyen fontos vizeink védelme és megtisztítása.

Föld napja

Április 22. - a Föld napja. A 13 autó közül ez lett az egyetlen kék, hogy vizuálisan is kiemeljék, minden ügy fontos, de a legfontosabb maga a Föld.

Méhek fontossága

A méhek beporzótevékenysége élelmiszertermelésünk egyik kulcsa, életterük csökkenése pedig komoly veszélyt jelent. A méhbarát környezet egy városban is létrehozható és fenntartható.

Ételpazarlás

Az elkészített ételek közel 1/3-a a kukában végzi, ami nemcsak erkölcsileg, anyagilag, de klímavédelmi szempontból is visszaszorítandó.

Műanyagmentesség

Július a műanyagmentesség hónapja, és kiemelten fontos ügy, hiszen a műanyag mára mindent ellepett, és lassan mindnyájunkat maga alá temet.

Energiatakarékosság

Mert az energiapazarlással való leszámolás nemcsak a pénztárcánk szempontjából, hanem klímavédelmi szempontból is kiemelten fontos.

Ma autós, holnap bringás - közlekedési tolerancia

A Magyar Kerékpárosklubbal közös ügy a kerékpárosok és az autósok közötti toleranciára hívta fel a figyelmet, és arra, hogy közlekedési választásaink nem kizárólagosak, hanem átjárhatók.

Ne vegyél újat, javíttass!

Európában évente 35 millió tonnányi olyan elektronikai hulladék keletkezik, amelyet meg lehetett volna menteni. Használati tárgyaink minél további megőrzése és karbantartása közös ügyünk és feladatunk.

Adománytaxi

Az Adománytaxi igényeket köt össze, hidakat épít az emberek között, egy szolidárisabb és fenntarthatóbb társadalom érdekében cselekszik. Az adományozáson túl komoly hangsúlyt kap a felelősségvállalás és a közösségépítés is.

Kisközösségi Program

A Kisközösségi Program célja, hogy minél több olyan helyi ökoközösség működjön itthon, amelyek hozzájárulnak: egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, a helyi gazdaság erősödéséhez.


Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.