Tényleg a nők az egészségtudatosabbak?

Olvasási idő kb. 3 perc

Tényleg a nők az egészségtudatosabbak?

Egészen jól tartja magát a hit, hogy a férfiak és nők közül a nők azok, akik egészségtudatosabbak. Szigorúan hordják betegrendelésre a gyereket, adagolják a vitamint, gyümölcsöt, zöldséget, noszogatják a férjüket, fiúkat, apjukat, hogy ha „itt fáj, meg ott rossz”, akkor menjenek orvoshoz. A Budai Egészségközpont prémium szűrővizsgálatainak statisztikái azonban azt mutatják, hogy kevesebb nő veszi igénybe ezeket a szolgáltatásokat, mint férfi.

A magánegészségügyi intézmény elmúlt két évi adatai szerint 2017-ben a prémium szűrűvizsgálatokon részt vevő páciensek csupán 31 százaléka volt nő és ez az arány 2018-ban is csak 35 százalékra nőtt. Az idei adatok eddig nem mutatnak változást, ugyanis 2019 január és március között a szűrővizsgálatokon részt vevők továbbra is csak alig harmada nő. „Az adat érthető, ha egy kicsit a számok mögé nézünk. Az otthoni és a gyermekneveléssel járó feladatok jelentős része a nőkre hárul, miközben aktívan részt vesznek a család eltartásában is. Ráadásul ezek mellett kevés idejük és energiájuk jut a rendszeres mozgásra, vagy az egészséges táplálkozása. Ez nem jelenti azt, hogy a nők ne lennének egészségtudatosak, inkább arról van szó, hogy magukra kevésbé figyelnek, kevesebb időt szánnak, mint a szeretteikre” – értékeli a statisztikát dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont orvosigazgatója, foglalkozás-egészségügyi szakorvosa.

Mire panaszkodik a tipikus női beteg?

A hölgyek életmódjából fakadóan két betegségtípus a jellemző, ezek a mozgásszervi és emésztési panaszok. Az intézményünkben elvégzett vizsgálatok diagnózisának 90%-ában a mozgásszegény életmódból adódó csont- és izombetegséget, 84%-ában pedig az emésztési szervrendszer megbetegedését azonosítják. Utóbbi tipikus példái az epekő, a reflux vagy a laktózérzékenység. A túlsúly szintén okozhat emésztési betegségeket, de ez a felelős az anyagcsere eltérések (mint a magas koleszterin, húgysav vagy cukorbetegség), a visszér és az aranyér kialakulásáért is. A vizsgálatok szerint gyakori a női cipők okozta lúdtalp és az egyoldalú testtartás – hol ülő, hol álló munka – okozta gerincpanaszok. Végül pedig a menstruáció következtében fellépő vérszegénység is, amely gyakran tovább romlik gyermekvállalás után, amikor nincs idő a rendszeres vérkép ellenőrzésre.

Mit tegyen a nő, ha nő?

„Figyeljen oda az életmódjára, és járjon szűrővizsgálatokra! Ma már szinte nincs olyan betegség, aminek az esetében ne lenne igaz a megelőzés fontossága” – hangsúlyozza dr. Nagy Judit.

Talán furcsának tűnik, de már egy e-mail értesítéssel is annyi minden megelőzhető. A magánegészségügyi intézmények értesítenek, ha időszerűek az éves szűrővizsgálatok, így nem felejtődik el tüdőszűrés, a mammográfia és a nőgyógyászati cytológia sem. A Budai Egészségközpontban például egy délelőtt alatt megtörténik a legfontosabb betegségekre történő állapotfelmérés, a családi és egyéni kockázatok felmérése alapján javasolt rendszeres ellenőrző vizsgálatok, valamint helyet kapnak, vagy szervezésre kerülnek a már kialakult gondozandó eltérésekhez, megbetegedésekhez szükséges követéses vizsgálatok is. Ráadásul minden eredmény egy számítógépes rendszerben hozzáférhető, archivált és ellenőrizhető, azaz évek múltán is visszakereshetők a páciens korábbi felvételei és leletei egy szükséges összehasonlításhoz.

Dr. Nagy Judit szerint „több, mint 10 éve regisztráljuk például a daganatos megbetegedés gyanúkat és követjük pácienseink sorsát, így számos olyan hölgy tér hozzánk évről-évre vissza, akik nekünk köszönhetik a gyógyulásukat daganatos megbetegedésből.”

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.