Ősgermán istenség szent állata volt a nyúl?
A tavasz eljöveteléről már évezredekkel a kereszténység megjelenése előtt különböző rituálékkal, ünnepekkel emlékeztek meg a különböző pogány kultúrák, melyek középpontjában az új élet kiserkenése és a termékenység állt. A közönséges mezei nyulak egyik legjellemzőbb tulajdonsága éppen szaporaságuk, így nem véletlen, hogy ezeket az állatokat tették meg a pogány tavaszünnepek „kabalájává”. Egyes források úgy tartják, a motívum Ēostre szász-germán tavaszisten kultuszából származik, akinek szent állata és kísérője a nyúl, ezt azonban semmilyen ókori bizonyíték nem támasztja alá; Ēostre alakja először 18. századi német folklorista szövegekben jelenik meg, vagyis még azt sem biztos, hogy egyáltalán létezett ilyen mitológiai istenség.
Mások úgy gondolják, a nyúl a bizánci állatszimbolikából – ahol Krisztust jelképezte – terjedt el világszerte a kereszténységben, egy kevésbé népszerű elmélet szerint pedig a középkori szerzetesek szívesen ettek nyulat a húsvétot megelőző böjti időszakban. A képzőművészeti ábrázolásokon Szűz Mária is gyakran látható fehér nyúllal a kezében, mely ebben az esetben a tisztaságot és a szentséget jelképezi.
Téves megfigyelésből ered a nyúl által tojt tojás motívuma?
A tojás szintén az antikvitás kora óta a termékenység jelképe, melyet a nyúlhoz hasonlóan a keresztény hagyomány átvett a pogányoktól; több mitológiában az univerzum keletkezéséhez kapcsolódik az őstojás motívuma, míg a kereszténységben Krisztus feltámadásának metaforájaként működhet a tojásból kikelő kiscsibe képe. A tojásfestés hagyománya egészen az őskorig nyúlik vissza, régészek már 60 ezer évvel ezelőtt keletkezett, különböző motívumokkal díszített strucctojásokat is találtak; az ókorban a mezopotámiaiak körében volt elterjedt a tojások vörösre festésének szokása, melyet szintén magukévá tettek az ókeresztények. A piros szín náluk a kereszthalált halt, majd feltámadt Jézus vérét szimbolizálta, talán emiatt is vált a húsvét állandó kísérőjévé.
A húsvéti tojásfestés népi hagyománya a 13. század környékén terjedt el a német területeken, majd egész Európában. A szokás eredetére szintén több lehetséges magyarázat született, az egyik szerint a tojás tiltott ételnek számított a böjti időszakban, ezért a középkori emberek már-már ünnepélyes keretek között, nagy örömmel vetették rá magukat, amikor végre lejárt a böjt, és eljött a húsvét – a vágyott, „csodálatos” étket még vonzóbbá, még ünnepélyesebbé tették azzal, hogy színesre festették, különböző motívumokkal díszítették fel.
A német gyerekek már a 17. században bőszen keresték a húsvéti nyúl által elrejtett tojásokat a kertben vagy a szabadban húsvét vasárnapján, mely játékos szokás hamarosan az egész keresztény világban – beleértve Észak-Amerikát, ahová a német ajkú telepesek vitték át – elterjedt. Nem tisztázott, pontosan miért és hogyan kapcsolódott össze a nyuszi és a hímes tojás motívuma egymással: egyesek szerint a dolog félreértésből, hibás természeti megfigyelésből ered. A mezei nyulak nem üregekben, hanem fészekre hasonlító, elzárt, száraz helyen hozzák világra utódaikat, mely kissé hasonlít a madarak fészkére: a naiv, laikus középkori parasztemberek könnyen hihették, hogy a „nyúlfészkek” tojásokat rejtenek, és ebből kelnek ki a kisnyuszik.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
