Nem feltétlenül csak a párkeresés-ismerkedés során nézzük át tüzetesebben egy-egy ember netes profilját, a kíváncsibbak munkatársaik, egykori iskolatársaik online jelenléte után is érdeklődhetnek, persze levonva a következtetéseket pusztán pár fotóra és bejegyzésre alapozva.
Számtalan platform segítségével mutathatjuk már meg magunkat a világnak vagy szűkebb ismerősi körünknek, s valljuk be, sokan élnek az online jelenlét eme formájával. Facebook, Instagram, LinkedIN, Snapchat… csak néhány a legnagyobb közösségi platformok közül, melyeken kapcsolatokat teremthetünk vagy ápolhatunk, elfoglalhatjuk magunkat szabad perceinkben.
Hiúság, vagy annál több?
Az internetes kultúra velünk együtt nőtte ki magát, mi pedig igyekszünk tartani vele a lépést. Vannak, akik szívesen számolnak be a mindennapi történésekről, büszkélkednek munkájukkal, családjukkal, hobbijaikkal. Hogy mi a megfelelő mennyiségű tartalom, s hol van a határ, nem is annyira egyértelmű.
Az Ohio Állami Egyetem, a Waterlooi Egyetem és a német Tübingeni Egyetem kutatói utánajártak, milyen pszichológiai okok állnak a szelfikészítés és a fotók posztolása mögött.
A szelfi, azaz saját magunk fotózása, sokszor szükségszerű, ha megörökítenénk az adott pillanatot, de nincs velünk senki. Maga a fényképészeti technika azonban már nem csak ilyen esetekben általános, egyre többen alkalmazzák társaságban is, akkor is, ha akár más is kattinthatna. A még pár évtizede furcsának tűnő perspektíva önkifejezési móddá vált.
Az utóbbi évtizedekben többen is igyekeztek a kórossá váló, minden helyzetet rögzíteni kívánó, fotózásfüggők motivációját megérteni. Fényképmániások már a hetvenes években is léteztek, pedig akkoriban az analóg fényképezőgépek, a filmelőhívások miatt sokkal nehezebb dolga volt az embereknek, mint a digitalizáció és az okostelefonok elterjedése óta.
Napjainkra a pillanatok megörökítésének kényszere világméretűvé vált, csak az Instagram-felhasználók napi 95 millió fotót posztolnak.
A fotó perspektívája – és a kép megosztása – sokkal többet elárul személyiségünkről, mint gondolnánk. A közösségi médiát használók 70 százalékának egyensúlyban vannak saját és másik ember által készített képei, azonban ha ez az arány a szelfik irányába jelentősen eltolódik, az olyan személyiségvonásokkal hozható összefüggésbe, mint a például a narcizmusra való hajlam.
A kutatások szerint azok a férfiak, akik az átlagnál több fényképet osztanak meg magukról az online felületeken, narcisztikusabb személyiségvonásokkal bírnak, illetve a pszichopátia-méréseken is magasabb pontszámokat érnek el, mint azok, akik csak alkalmanként töltik fel a saját magukról készített, önmagukat ábrázoló fotókat.
Minden lájk egy kis plusz az önbizalomhoz
Azok, akik ráadásul meg is szerkesztették ezeket a fényképeket feltöltés előtt, azaz több időt szántak az önkifejezésre, mint a téma bemutatására, a kutatás szerint önértékelési problémákkal is küzdhetnek. A 800 férfi fotóit és személyiségtesztjét magába foglaló tanulmány viselkedéselemző szakértői szerint bár az egészséges tartományon belül maradtak, sokkal inkább antiszociálisak a társadalmi átlagnál.
„A közösségi oldalak növekvő használatával mindenki többet foglalkozik a megjelenésével. Ez azt jelenti, hogy az öntárgyiasítás egyre nagyobb problémát jelenthet a férfiak és a nők számára is – magyarázta az Ohiói Egyetem adjunktusa, a tanulmány vezető kutatója, Jesse Fox a vizsgálatok tapasztalatait. Tudjuk, hogy az öntárgyiasítás sok szörnyű dologhoz vezet, például depresszióhoz és étkezési zavarokhoz.”
Ördögi kör?
Az állandó posztolók egyfajta önmegerősítő körforgásba kerülhetnek, hiszen a lájkok és visszajelzések pozitív hatást gyakorolnak az önértékelésre, és ez még több fotó megosztására sarkallja őket – összegzik a kutatást végző pszichológusok.
S míg a posztolók számára akár pozitív visszajelzésekkel is járhat a képekre adott reakciók száma és formája, azok, akik ezekre reagálnak, nem feltétlenül vannak ténylegesen jó véleménnyel a készítőről, akit narcisztikusnak, magamutogatónak bélyegezhetnek. Éppen ezért a kutatók tovább folytatják a szelfizéssel kapcsolatos vizsgálatsorozatot, és óvatosan arra is figyelmeztetnek, ahogy a reális kép kialakulásához érdemes megtartani az egyensúlyt a netes jelenlét során is.
