Eltűnhetnek a csónakok a Balatonból?

balaton csónak
Olvasási idő kb. 3 perc

Aggódnak a balatoni pecások, hogy a vízparti változások következtében csónakból már nem hódolhatnak kedvenc tevékenységüknek.

Amint arról korábban a Díványon is beszámoltunk, a balatoni új Vízparti Terv többek között a nádasok nagyságát, a hajó- és csónakkikötőket és a vízpart környezetét szabályozza majd. 

Csopak horgászközössége aggódik, hogy a csónakkikötők megszüntetése korlátozza majd a balatoni horgászatot is. A településen mintegy 200 csónakhely szűnne meg, amint életbe lép az egyelőre társadalmi egyeztetés alatt lévő tervezet, így aláírásgyűjtésre buzdítják az érintetteket a változás reményében. 

A balatoni csónakos horgászat jövőjéért aggódnak

Csopakon összesen 29 méter szabad partterület van, ez az a része a partnak, ahol eddig horgászni lehetett. A Csopak–Paloznak Horgászegyesület elnökhelyettese, Hideghéthy Csaba a Veol.hu-nak elmondta, most úgy áll a helyzet, hogy, akinek nincsen csónakja, az befejezheti a horgászatot. A csónakkikötők száma is limitált azonban, amint az a Balaton-térségi Horgászegyesületek Szövetsége posztjából kiderül. 

Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó

Kíváncsi vagy, kié lesz idén Az Év Irodája díj? Érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai?

2025. április 30-án 15. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája verseny legnagyobb eseményét, ahol az esti díjátadó mellett szakmai kiállítások és konferenciaprogramok is várnak rád!

Részletes program és jegyek itt.

„Mi lesz azokkal a csónakokkal, amiknek a horgászhelye messze van a legközelebbi jachtkikötőtől, de amúgy sem tudná kifizetni ott az éves csónakhelyet, ha egyáltalán lenne? Mivel megveszi a csónakos parti jegyet egész évre. Akkor most az minden peca után vegye ki a csónakját, húzza haza a kézikocsiján például a 7-es út másik oldalára? Majd felkel hajnalban, sötétben húzza le ismét, hogy a fényváltásra vízen lehessen? Nem mindenkinek van parti telke. Nem mindenki vehetett parti campinget. Nem mindenki építhetett jachtkikötőt. Nem mindenki tud éves helyet vásárolni a kikötőkben”

– sorolja a horgászokat érintő problémákat a Balatoni Süllőzés 2025 csoportban egy kommentelő. 

A Balaton-térségi Horgászegyesületek Szövetsége elküldte az észrevételeit az Építési és Közlekedési Minisztérium illetékesei számára, a horgászokat és a csopakiakat pedig arra buzdítják, hogy támogassák a népszerű sport fennmaradását, ahogy tehetik. 

Ha érdekel, hogy egyelőre miként tervezik a balatoni vízpartot megváltoztatni, ezt, a tervezetről szóló cikkünket ajánljuk neked.

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek