Amint arról a Turistamagazin beszámolt, dr. Kriska György biológus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója közösségi oldalán tette közzé még napokkal ezelőtt a tereprendezést követő felvételeket. A szakember szerint a nádasokat kotrógépekkel számolták fel, és nem kímélték a cserjéseket sem. Számos, az itt élő madaraknak fontos, kiemelt jelentőségű életteret tettek tönkre. Ez ráadásul most, a tavaszi költési időszak kezdetén igazán problémás. Az önkormányzat vizsgálatot indított az ügyben.
A lap megkérdezte a helyi önkormányzatot is azzal kapcsolatban, hogy mi történt a lápon a növényzettel. Amint arról a Turistamagazint is tájékoztatták, a munkálatokat a lakosság kiértesítésével végezték, azonban magyarázatot kértek a történtekre a Gödöllő-Vác Térségi Környezetvédelmi, Beruházó és Szolgáltató Vízgazdálkodási Társulat képviselőjétől engedélyeikkel kapcsolatban.
A lakosság és a szakemberek is aggódnak a láp miatt
Egy helyi kommentelő szerint élhetetlenné vált a hely, mások a madarak mellett a halakat is féltik, hiszen éppen ívási időszakuk van. Dr. Kriska György szerint nem csak az idegenhonos és inváziós növényzet esett áldozatul a munkálatoknak, hanem
egészséges famatuzsálemek is.
Az önkormányzat közleményében arról tájékoztatott, hogy a víz biztonságos lefolyása érdekében végezték a munkát.
„Dunakeszin az Óceán-árok, a Házgyári árok, a Mogyoródi parak és a Tőzeg-vasút területek vízvédelmi, vízkárelhárítási, karbantartási feladatait évente két alkalommal 2018 óta a Gödöllő-Vác Térségi Környezetvédelmi, Beruházó és Szolgáltató Vízgazdálkodási Társulat látja el. Az Óceán-árok esetében 2571 folyóméter hosszban végzi a társulás a növényzetmentesítési munkálatokat, azaz eltávolítják a kidőlt fákat, amelyek a biztonságos lefolyást akadályozzák, kivágják az inváziós sarjakat, lágyszárúakat, cserjét és sarjhajtásokat, nádat kaszálnak a rézsűs, és a meder sík területein, eltávolítják a mederben felhalmozódott iszapot“ — összegezte az önkormányzat, akik arról is tájékoztatták a Turistamagazint, hogy a tudomásukra jutott információkat rögzítették, és jegyzői megkereséssel éltek
a Társulat felügyeleti szervéhez, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Tűzvédelmi, Iparbiztonsági és Vízügyi Hatósági Főosztályához, az illetékességgel rendelkező Természetvédelmi Hatósághoz és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága felé.
Az önkormányzat az események végére jár
„Önkormányzatunk álláspontja, hogy bármilyen fenntartási munkát kizárólag a természetes környezet elvárható védelmével lehet elvégezni, a vonatkozó természet- és környezetvédelmi jogszabályok maradéktalan betartásával, és azon túl nem károsíthatják aránytalan módon és indokolatlan mértékben a környezetet. Ezt elvárjuk valamennyi szerződéses partnerünktől, de ahol ez nem megy, ott más módon fogunk álláspontunknak érvényt szerezni“ - hangsúlyozták válaszukban.
A Dunakeszi-lápot évekkel korábban, civil összefogással mentették meg a beépítéstől, most egy tanösvénynek is otthont ad. A biológus szerint az Óceán-árok környékén zajló munkálatok közvetve a tiszta ivóvízre is hatással lehetnek, ugyanis megváltozhatnak a patak öntisztulási folyamatai. Mint emlékeztetett, a budapestiek 70%-át ivóvízzel ellátó Északi Vízbázis a környékbeli Szilas-patak torkolatától tart a Dunakeszi szabadstrandig, az Óceánárok-patak szennyezése pedig közvetlenül érinti ezt a területet.
Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó
Kíváncsi vagy, kié lesz idén Az Év Irodája díj?
Érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai?
2025. április 30-án 15. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája verseny legnagyobb eseményét, ahol az esti díjátadó mellett szakmai kiállítások és konferenciaprogramok is várnak rád!
Részletes program és jegyek itt.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés