Még az ajtón is befért ez a kisautó: a kerekeit is be tudta húzni

GettyImages-3427695
Olvasási idő kb. 2 perc

Az 1950-es évek elején ez a francia kisautó minden tőle telhetőt megtett, hogy belopja magát gazdája szívébe, de még akár egy keskeny ajtónyíláson is.

A második világháború gyér lehetőséget hagyott maga után a francia autóipar számára a virágzásnak. A legtöbbek fantáziáját reálisan csak egy alacsony költségvetésű „cyclecar”, vagyis bicikli és autó egyszerű hibridjének tökélyre fejlesztése mozgathatta.

Nem csak kicsi az autó, még a kerekeit is eldugja, ha kell

Ez volt a „drive” a viszonylag nagy és jól menő, párizsi autószerelőműhely tulajdonos Robert Hannoyer fejében is, ami a bámulatos mikroautó megálmodásához vezette. Az első ránézésre kajakhoz, majd jobban szemügyre véve, repülőre hajazó karosszériában az utas a vezető mögött foglalhatott helyet, a kabriókivitel pedig alapfelszereltség volt.

A legizgalmasabb „feature”, amelyet a praktikusan és az igények kielégítésének maximális szem előtt tartásával tervezett autó tudott, mégis az volt, hogy az első két kerekét maga alá tudta húzni. Ezt úgy tudta megtenni, hogy

az orrát szándékosan nagyon könnyűre tervezték, így az simán felemelkedett addig, amíg a két első kerék oldalról be nem gurult alá.

A kreatív műhelytulajdonos ezt azért tartotta fontos fejlesztésnek, mert az 1950-es években komoly megszorítások sújtották a nyilvános tereken parkolni szándékozó franciákat

Ilyen volt a kisautó maga alá húzott kerekekkel
Ilyen volt a kisautó maga alá húzott kerekekkelKeystone-France / Getty Images Hungary

A kerekek behúzása viszont még azt is megengedte, hogy akár egy szűk ajtón is be tudjon gurulni a mikroautó egy privát kertbe, vagy belső udvarba, és ne nyomassza tulajdonosát a parkolás kínja.

A szerviztulajdonos Hannoyer nevét visszafelé viselő Reyonnah 1950-ben debütált Párizsban. Ekkor láthatta először a nagyérdemű, de az egy évvel későbbre, 1951-re elkészített szériaváltozat már ehhez képest is számos módosítást szenvedett el. Hiába volt azonban nagyszerű az összes ötlet és bravúros a kivitelezés, források hiányában 1954-re a projekt hamvába halt, addigra pedig állítólag összesen nem készült el több nagyjából 17 Reyonnah minikocsinál. 

Ha érdekel egy másik apró autó rövidke életútja is, akkor tekints bele ebbe a történetbe is.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Címkék

Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu

Érdekességek