A rúdtánc ősatyja lehetett a hagyományos indiai sport, a mallakhamba, melyben a gimnasztikát, a birkózással és a jógával ötvöző mozdulatsorokat végző férfiak fő „segítője” egy ricinusolajjal polírozott, indiai rózsafa törzse.
Ősi és veszélyes hagyományból divatsport
Noha egyes források szerint már az i. e. 2. századból vannak képi emlékek, melyek a mallakhamba (mallakham) ősi hagyományát jelenítik meg, a „birkózórúdon” végzett gyakorlatok ma is fontos hagyománynak számítanak, főleg Indiában. 2013-ban Madhya Pradesh hivatalos sportjává is tette, majd példájukat számos másik állam is követte, így 2017-re több mint 20 indiai államban lett a régi-új bravúr hivatalos állami sport.
A mallakhamba első irodalmi említése a 12. századból való, ezután azonban több évszázadon át nem lehetett hallani róla. Újrafelfedezése után aztán először 1958-ban Delhiben egy országos gimnasztika bajnokságon mutatkozhatott be versenysportként,
2019-ben pedig már világbajnokságot is rendeztek,
amelyen 15 ország több mint 150 sportolója mérhette össze tudását. Sőt, ha a Covid nem szólt volna közbe, a 2020-as tokiói olimpia megnyitóján is helyet kapott volna.
Ha vonzanak az extrém sportok, olvasd el ezt a cikkünket is a legveszélyesebbekről.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés