Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha párunk megtöri a bizalmat kapcsolatunkban, nem kell, hogy feltétlenül a párkapcsolatot is megtörjük. Ha szeretnénk együtt maradni, van esély a bizalom helyreállítására, erre ad öt tippet a klinikai szakpszichológus.
Az egyik legfájdalmasabb élmény, amikor párunk megtöri bizalmunkat egy döntésével, cselekedetével. Tipikusan ilyen, amikor megcsalnak bennünket. Az érzelmek egy különös kavalkádját indítja el bennünk az értetlenkedéstől kezdve (hogy tehette ezt velünk?) a dühön át a ragaszkodásig, amelyek aztán egymást váltva keringenek összezavarodott érzelmi hálózatunkban, egyre erősítve fájdalmunkat. Sokszor azt se tudjuk, mit kezdjünk saját érzéseinkkel, egyáltalán mit is érzünk valójában, nemhogy azt, miként kéne jól kezelni egy ilyen helyzetet. A klinikai szakpszichológus Lisa Firestone öt tippet ad arra, mire igyekezzünk fókuszálni, ha ilyen helyzetbe kerülünk. Még ha embert próbálóan nehéz is egy érzelmileg ennyire töltött helyzetben megőrizni lélekjelenlétünket és felidézni ezeket a tanácsokat, ha szeretnénk fenntartani kapcsolatunkat és a lehető legszebben rendezni és értelmezni a konfliktust, érdemes kipróbálnunk Firestone tanácsait.
Firestone két alapvető hozzáállási útmutatót ad arra az esetre, ha párunk megbántana minket. Egyrészt, azt javasolja, próbáljuk meg kíváncsisággal és együttérzéssel megvizsgálni reakciónkat. Másrészt fontosnak találja, hogy keressünk adaptív, alkalmazkodó kommunikációt. Ha azt szeretnénk, hogy párunkkal együtt tudjunk felépülni ebből a nehéz helyzetből és tovább tudjunk lépni, a következő dolgokra kellene figyelnünk:
Egy. Ne változtassuk a helyzetet kihallgatássá!
Természetes, hogy szeretnénk válaszokat kapni, amikor kapcsolatunkban törés alakul ki, legyen akár egy hazugság, titok, vagy valamilyen bántó viselkedés az oka. A történtek feltérképezése a gyógyulás fontos eleme lehet, azonban ha ez egy kihallgatásszerű helyzetté alakul ismételt kérdésfeltevéssel, megnyugtatáskereséssel és azzal, hogy ok nélkül a legapróbb részleteket is elő akarjuk ásni, akkor ez csak saját magunk és partnerünk kínzására lesz alkalmas. Ráadásul attól is visszatart, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz vagy a közös megértéshez.
A vallatási technikák bizonyítottan védekező magatartáshoz és hazugságokhoz vezetnek , hiszen ha valakit sarokba szorítanak, az is megeshet, hogy bármit hajlandó összehordani, csak hogy véget vessen a kínzásnak. Ha azon kapjuk magunkat, hogy csak körbe-körbe járunk a téma körül és a felkínált információk nem vigasztalnak, akkor nagy valószínűséggel rossz úton járunk, amivel csak még több fájdalmat okozunk magunknak és párunknak, és amivel nem segítjük a kapcsolat helyreállását.
Kettő. Teremtsünk őszinteségre invitáló közeget!
Jobb megközelítés a vallatásnál, ha őszinteségre invitáló közeget teremtünk azzal, hogy őszintén beszélünk érzéseinkről. Ez különösen nehéz lehet, amikor úgy érezzük, hogy igazságtalanság ért bennünket, mivel ilyenkor hajlamosak vagyunk ösztönösen kirobbanni, hibáztatni a másikat és elzárkózni előle. Mégis bölcsebb dolog hagyni magunknak egy kis időt arra, hogy megnyugodjunk egy kicsit. Érdemes őszinte, közvetlen és nyílt módon kommunikálnunk reakciónkról anélkül, hogy bántanánk a másikat.
Kerüljük el azokat a kijelentéseket , amelyek a másik történetét mesélik el helyettük, vagy amelyek minősítőek, mint például: „Ezt és ezt tetted. Mindent tönkretettél. Nem törődsz velem. Sohasem csinálod ezt és ezt. Mindig azt és ezt csinálod. Önző, éretlen és ostoba vagy.” Ehelyett inkább a saját tapasztalataink közvetítésére kellene koncentrálnunk: „Nagyon megbántva érzem magam. Nem érzem azt, hogy tudok most bízni benned. Nem értem, miért tetted ezt. Fáj, amikor azt mondod, hogy X. Magányosnak, szomorúnak, szorongónak éreztem magam, miután így viselkedtél.” Más szóval: használjunk énközléseket.
Ha megmutatjuk sebezhető oldalunkat, partnerünk is könnyebben át tudja érezni a mi megélésünket, és nyíltabban tud majd beszélni saját érzéseiről. Ezen a ponton már elkezdhetjük jobban felderíteni a történteket. Feltehetünk kérdéseket és elkezdhetjük feltárni megbántottságunk gyökerét (megeshet, hogy nem az adott esemény fáj igazán, hanem a mögötte felgyülemlett korábbi sérelmek hasonló mintázata, vagy egy mélyebb lelki sebbe nyúlt bele a felszíni esemény). Ha sikerül megosztanunk egymással egyéni megélésünket, egy mélyebb közös megértéshez vezethet, amely segíthet abban, hogy a jövőben könnyebben elkerülhessük a hasonló kapcsolati gyűrődéseket.
Három. Ismerjük el párunk egyéni nézőpontját!
A különböző embereknek különböző nézőpontja lehet ugyanarról a dologról. Ez nem jelenti azt, hogy minden cselekedet jogos is. Viszont megeshet, hogy ugyanaz a cselekedet mást jelent az egyik, és mást a másik értelmezésében. Gondoljunk csak vissza a híres Jóbarátok című sorozatra, amelyben Ross és Rachel szünetet tartottak kapcsolatukban: az egyikük úgy gondolta, ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban megengedett, hogy mással is lefeküdjön, míg a másikuk számára ez a megcsalással volt egyenlő.
Előfordulhat olyan eset, amikor partnerünk vagy saját magunk számára nem egyértelmű, mi okozott a másiknak fájdalmat tetteinkben. Hasznosnak bizonyulhat, ha türelmesek vagyunk, meghallgatjuk a másik nézőpontját, és elfogadjuk, hogy az eltérhet a sajátunktól. Ezzel nem saját megélésünket érvénytelenítjük, hanem épp ellenkezőleg. Ha sikerül kölcsönösen kifejeznünk sebezhetőségünket, megosztanunk saját megélésünket, és megérteni a másikét is, akkor könnyebben találhatunk közös pontokat egymással abban, miként érzünk egymás iránt, és könnyebben megtalálhatjuk az előre vezető utat. A cél nem az, hogy ugyanúgy lássuk a helyzetet, hanem az, hogy képessé váljunk arra, hogy empátiával tekintsünk a másik tapasztalására is.
Négy. Ássunk saját reakciónk mélyére!
Ha még azután is megoldatlannak és fájdalmasnak érezzük a helyzetet, hogy párunkkal kimerítettük a témát, érdemes megvizsgálni magunkban, mi lehet ennek a gyökere. Gyakran múltunkkal kapcsolatosak ezek a biztonságérzetünket fenyegető érzések. Egy személy adott cselekedete az egyik társában szégyenérzetet kelthet, míg egy másikban dühöt és elhagyatottságot. Nem számít, mit tett vagy nem tett párunk, megéri különállóan is megvizsgálnunk érzéseinket, reakciónkat, mivel ez segíthet abban, hogy rájöjjünk, hogyan látjuk és kezeljük magunkat, és hogy mit várunk a kapcsolatainktól.
Példaként Firestone egy nő esetét hozza fel, aki nem tudott belenyugodni férje állásválasztásába, amely során a férfinak sokat kellett utaznia. Hiába próbálta párja megnyugtatni, hogy az új állás fő hátránya a nőtől távol töltött idő, a nő visszautasítva érezte magát, és attól tartott, férje ezzel az új munkával próbál távolodni tőle. Végül terápiás segítséget kért, és kiderült, hogy korai életszakaszából ered az elhagyatottságtól való félelme, és ezeket piszkálta fel az új helyzet férjével. Ennek megismerése tudta végül megszabadítani a férje utazásával kapcsolatos szorongásától, és nagyobb biztonságérzetet adni neki.
Öt. Gondoljuk át, mi a célunk!
Néha nehéz lehet kitörni a konfliktus körüli ismétlődő körökből, miközben megpróbáljuk megoldani azt. Ha az egyik fél nem tud kiszakadni a másik hibáztatásából, és nem képes megbocsátani neki, akkor nem sok remény marad arra, hogy újra szeretetteljes és egyenlő kapcsolódást alakítsanak ki egymással a felek. Fontos észben tartani, hogy a kapcsolati dinamika 50 százaléka felett van csak teljes kontrollunk: a saját viselkedésünket mindig megváltoztathatjuk, még akkor is, ha megbántottak minket. Ha szeretnénk megtartani a kapcsolatot és újra közel érezni magunkhoz a másikat, ez a cél lebegjen a szemünk előtt azokban az esetekben is, amikor legszívesebben büntetően viselkednénk a másikkal szemben. Nagyon nehéz lehet elengedni sérelmeinket, főleg, ha valami nagyon mély és fájdalmas régi sebet karcoltak fel bennünk az események. Azonban, ha partnerünk hajlandó fejlődni és változni, nekünk is meg kell tennünk a magunkét, és felvállalni tetteinket, felelősséget vállalni értük.
Összességében tehát érdemes folyamatosan figyelnünk belső működésünkre és dolgozni magunkon egy együttérzéssel vegyes kíváncsisággal. Térképezzük fel, milyen reakciók kavarognak bennünk, és miért. Legyünk őszinték és nyitottak a másik megélésére is, bánjunk vele tisztelettel és szeretettel. A régi védekező, büntető viselkedésünknek mondjunk búcsút, ehelyett kommunikáljuk le partnerünknek, mit érzünk, mit akarunk és mire lenne szükségünk ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat. Ezek a lépések nagyban segíthetnek abban, hogy átvészeljük a nehéz időszakokat, és akár erősebben lépjünk túl rajta párunkkal, hiszen a konfliktus kerülése nem vezet semmi jóhoz, ám annak helyes kezelése megédesítheti a kapcsolatot.
