feminizmus kell

Kevés olyan szó van, amitől annyira feláll a szőr a hátamon, mint a fentebb említett femináci. Teljesen félreértelmezi, félremagyarázza, szándékosan torzítja és eltéríti ez a gúnyos és pejoratív kifejezés azt, amiről a feminizmus a valóságban szól. Az ugyanis egy percre sem akarja elnyomni a férfiakat, nem az ő kárukra akar ezt vagy azt megvalósítani. Egyetlen célja van: a nemek egyenjogúsága. Hogy mit érthetünk ezalatt konkrétabban? 

Ugyanolyanok lehessenek az esélyei, ugyanaddig juthasson. Ez a téma a Dívány Időutazók címet viselő podcastsorozatának harmadik epizódjában is:

Ezért kell a feminizmus ma is

Az egyenjogúság vajon utópisztikus, vagy már rég elért cél lenne? Ha a hírek szintjén vizsgáljuk társadalmunkat, az elég egyértelmű képet fest. A tálibok a közelmúltban bezáratták Afganisztán fodrászatait és szépségszalonjait – azt követően, hogy a nőket kitiltották az oktatásból, a munkavállalásból, a parkokból, és gyakorlatilag röghöz kötötték őket azzal, hogy 72 kilométernél messzebb ne utazhassanak férfi rokon kísérete nélkül, ezzel gyakorlatilag kizárták őket a nyilvános élet tereiből.

mivel jellemzőbben végeznek olyan típusú munkákat, amelyeket a technológia képes helyettük megoldani, jobb eséllyel számíthatnak arra, hogy elveszítik kereseti lehetőségüket, mert egy chatbot veszi át helyüket.

S hogy politikai példát is hozzak: Sanna Marin finn miniszterelnöknek, akinek pártja elvesztette a legutóbbi választásokat az északi országban, hosszasan kellett magyarázkodnia, amikor bulifotók kerültek ki az internetre róla, amint egy nyári fesztivált követően barátaival a miniszterelnöki nyaralóban érezte jól magát. Ehhez képest utódjának kormányában Vilhelm Junnila gazdasági miniszter nemcsak túlélt egy vele szemben indított bizalmatlansági szavazást, de még azután is további 10 nap kellett ahhoz, hogy lemondjon – róla nem bulizós videók kerültek elő, hanem az derült ki, hogy náci köszönés mellett a holokausztos-hitleres-nácis poénok mestere is. Vilhelm férfi, Sanna nő. Ennyi elég lesz, ugye?

A nő helye a konyha

Egy elemzés szerint 131 évbe telik majd elérni a teljes egyenlőséget: addig marad a üvegplafon, maradnak azok a nők, akik otthon dolgoznak három műszakban: háztartási alkalmazottként, kenyérkeresőként és anya-feleségként. Azért persze sokat küzdöttek, hogy karrierjük is lehessen, kiléphessenek a Kinder–Kirche–Küche hármasának fojtó világából, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, teljesíthessenek – valótlanság lenne azt állítani, hogy nem történt semmi fejlődés helyzetükben az elmúlt évszázadok során, mert igen.

– ez bőven nem volt mindig így.

Ugyanakkor világszerte háromszor annyi házimunkát végeznek el a nők, mint a férfiak, a pandémia alatt pedig csak romlott e téren a helyzet. A háztartásvezetést hajlamos a világ nagy része tipikus női feladatnak tekinteni, ez a legklasszikusabb láthatatlan munka a gyermeknevelés és az idősek gondozása mellett.

Egy 2020-as felmérés szerint a partnerükkel együtt élő nők közel háromnegyede panaszkodott arról, hogy több ilyen munkát végez partnerénél.

Márpedig lehet, hogy van otthon robotporszívó, mosogatógép, mosógép, szárítógép és mikró, nem úgy, mint régen, amikor minden házimunka kemény fizikai munka is volt, de valakinek fel kell szednie a szétdobált ruhákat, hogy a kis, kerek szerkezet felszívhassa a padlóról a szennyeződést, aztán a ruhákat be kell tennie a mosógépbe, átpakolnia a szárítóba, majd összehajtva a szekrénybe. Valakinek főznie kell, hogy a mikróban étel melegedhessen, az edényeket meg be kell pakolni a mosogatógépbe. Férfitól ritkán kérdezik meg, hogy miért poros a tévé előtt a kis szekrény, vagy miért állnak halmokban a mosott ruhák – legfeljebb a feleség, ha valaki. A házimunka maradt női felségterület, ahogyan az régen is volt.

Az élet nem oldja meg ezeket a gondokat

Pedig az egyenlőség azt jelentené, hogy amikor a férfi hazaér, nem asztalra tett lábbal várja, hogy még a frissen főtt vacsorát is elé tegye asszonya, hanem arról, hogy mondjuk, minden második napon ő teszi azt a tányért elé. Bepakolja a mosogatógépet is, de nem kérésre, hanem mert észreveszi, hogy a tányérok magukat nem tisztítják meg. A legközelebbi haveros sörözés után nem sértődik meg, ha a felesége is elmenne moziba, horribile dictu, fel is ajánlja neki a dolgot. 

Sarkítanék a fentiekkel? Meglehet, de sajnos elég sok családban ezek mindennapos problémák. De amíg megszokott, hogy a nő az, aki feláldozza idejét és néha állását is azért, hogy minden rendben menjen, addig sajnos nem tudunk nagyot előrelépni az egyenjogúság terén. Biztosan ismered te is a nem is olyan régmúltból származó, ideális feleségi viselkedést leíró magyar szöveget: meleg étel az asztalra, csinos ruha és frizura, gondokkal pedig ne terheljük a hazatérő, fáradt férjet. No, ilyet ma már szerencsére senki sem tanácsol, de ez még nem minden.

Volt már elég időnk arra, hogy megpróbáljuk megjavítani az otthoni beosztást, de a dolog valahogy nem sikerült –

ennél többre van szükség ahhoz, hogy mindenki ugyanazokhoz a lehetőségekhez juthasson hozzá akár otthon, akár karrierjében, függetlenül attól, hogy két X-kromoszómával született-e, vagy jutott neki Y-ból is.

Nem biztos, hogy ezt a női kvóta megoldja, de semmi nem igazolja azt sem, hogy idegenkednünk kellene tőle: ezeknek az intézkedéseknek eredményeiről is szó esik podcastsorozatunk harmadik beszélgetésében.

Törjük át az üvegplafont, de nem csak azzal van dolgunk

Van ugyan is az otthon mellett a munkahelyen is hova fejlődni. A tudattalan előítéletek változatlan működése sok tanulmány témája, egyes munkahelyek programokkal, tréningekkel küzdenek ezek ellen – de talán nem is kell ilyen messzire menni, elég beleképzelnünk magunkat azoknak a fiatal, állásinterjúkra érkező nőknek a helyzetébe, akik érzik magukon a vizslató tekintetet.

Vajon megéri-e felvenni, vagy elmegy majd szülni?

S érdemes a menstruációs szabadság körüli vitában születő véleményeket is átolvasni. A munka világa sem tudta még átlépni a nemek közti egyenlőtlenségből fakadó problémákat, melyek az üvegplafon intézményében csúcsosodnak ki bizonyos értelemben véve – egy másik aspektusukban pedig a munkahelyi zaklatásban.

esetleg mérgező módon viselkedő nők – mert, persze, ilyenek is vannak – tetteit használják fel arra, hogy aláássák a valódi egyenlőségért dolgozók munkáját. Ahogyan arról podcastünkben is szó esik, ma a nők és férfiak sajnos még mindig nem teljesen egyenlők, de ne adjuk fel a reményt, hogy egyszer – legalább közel – egyenlők lehetnek még.