Népszerű téma most a neten: ez a munkáltatók legújabb rémálma

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csendes felmondás népszerű témává vált a neten. A szakértők szerint az alkalmazottak szempontjából előnyös lehet, azonban a munkáltatók számára katasztrofális következményekkel bírhat. Összegyűjtöttünk mindent, amit tudnod kell róla: mi ez, miért történik, miért hasznos, mi a hátránya, és hogyan lehetne az elejét venni.

A „csendes felmondástól” harsog a net (ironikus módon), de mégis mit jelent ez a kifejezés pontosan? Ha a te első gondolatod is az volt, hogy az emberek a felmondólevél beadása nélkül hagyják ott örökre a munkahelyüket egy szó nélkül, akkor ez a cikk neked szól, mivel egyáltalán nem erről van szó. A kiégéshez viszont, amely modern korunk egyik szinte kikerülhetetlen jelensége, annál több köze van. A tanácsadó és egyetemi professzor dr. Suzanne Degges-White magyarázza el, mi áll a hátterében, illetve tanácsot ad arra, hogy a vezetők miként kerülhetik el, hogy alkalmazottaik ehhez az eszközhöz forduljanak.

A csendes felmondás, a kiégés és a határhúzás művészete

A csendes felmondás lényege, hogy az alkalmazottak visszautasítják azt a plusz munkavégzést, amely a munkaleírásukat meghaladja. Ugyan ez az alkalmazottak szempontjából okos lépés lehet, azonban a munkáltatók számára borzalmasan végződhet, ha ez az új trend tartósan fennmarad, és nem tanulják meg kezelni a jelenség mélyén gyökerező problémát.

férfi az irodában az asztalnál ül, dörzsöli a szemét, fáradt.
A csendes felmondást a kimerültségig hajszoltság, a kiégés motiválhatja
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

Dr. Degges-White szerint egy szerencsétlen kombináció szüli a csendes felmondást: a kiégés és a kompenzálatlanul maradt plusz munkahelyi terhek együttese készteti erre az embereket. Nem egy hirtelen jött ötlet vezet hozzá, hanem egy lassú, lavinaszerűen gyülemlő folyamat: megnőtt követelmények, nyomasztó elvárások és a megbecsülés vagy arányos kompenzáció hiánya. Logikusan hangzik, hogy ha egyre többet és többet követelünk valakitől, amellyel nem jár valamilyen fajta kompenzáció, akkor egyszer csak elszakad a cérna, és fenntarthatatlanná válik a munkavállaló számára a helyzet.

A kiégés több a munkastressznél

A rákfenéje a dolognak, hogy bármennyire is szeretnénk, a magánélet és a munka világa nem teljesen elválaszthatók egymástól: az egyik hat a másikra, és fordítva. Dr. Degges-White szerint három krízisszintű körülmény játszik közre a kiégésnél: kiábrándultsággal, kimerültséggel és a lélek szétmorzsolódásával jár. A megmászhatatlannak tűnő munkamennyiség láttán sokan megpróbálnak többet dolgozni, hogy végre meglássák a fényt az alagút végén. Ez mentális és fizikai kimerültséghez vezet, amely a munkahelyen túlra is elkíséri az embert, és előbb-utóbb frusztrált dühhöz vezet a helyzettel vagy a munkáltatóval kapcsolatban. Ez szép lassan felőrli a lelkét, és képtelen lesz a folyamat elindulása előtti elkötelezettségét és motiváltságát előcsalogatni.

Ahogyan Füredi Júlia szervezetpszichológus és az Elég! – Kiégtem. Most hogyan tovább? című könyv szerzője is lényegesnek tartja, hogy tisztában legyünk vele: a munka és a magánélet történései hatással vannak egymásra, tehát az egyik téren szerzett stressz a másikba is át fog folyni. Tehát a munkahelyi körülmények okozta kiégés az egyén egész életére rányomja bélyegét, így nem csoda, hogy egy idő után besokall a helyzettől, és felmond vagy a csendes felmondást választja.

Hogyan kerülhetik el a munkáltatók, hogy alkalmazottaik teljesítménye csökkenjen?

Ha figyelembe vesszük Hofstede nemzetikultúra-modelljét, amely szerint a magyarok a maszkulin társadalmak közé tartoznak, amely azt is jelenti, hogy „azért élünk, hogy dolgozhassunk”, tehát hajlamosak vagyunk túl sokat dolgozni a szórakozás és a pihenés rovására, akkor mindenképp érdemes elgondolkoznunk, hogy csatlakozzunk-e munkavállalóként a csendes felmondás mozgalmához, munkáltatóként pedig azon, hogy hogyan tudnánk elejét venni. 

A megnövekedett munkaterhek és a kompenzáció nélküli elvárások elvehetik az alkalmazottak kedvét a munkától, és csendes felmondáshoz vezethetnek
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

Az alkalmazottak szempontjából a csendes felmondásnak több előnye is van a mentális egészségükre nézve. Például a kiégés fásult frusztráltságát tudja feloldani, amely egyébként a fizikai egészségüket is rombolja. De segíti őket abban is, hogy megtanuljanak egészséges határokat húzni, amellyel sokan küzdenek manapság, a munkájukkal szemben is, olyannyira, hogy akár termelékenységi diszmorfia is kialakulhat náluk.

Dr. Degges-White szerint két fő motiváció vezethet a több munkavégzés fenntarthatóságához. Vagy azt kell éreznie a alkalmazottaknak, hogy valamilyen nagyobb értelme van a munkájuknak, hogy fontos, amit csinálnak, vagy pedig anyagi kompenzáció fejében hajlandóak erre. Persze, minden ember más, tehát eltérő, hogy kit mi motivál, de nagy eséllyel a kettő közül kerül ki a nyertes a legtöbb embernél. A szakértő ezt az 5 lépést ajánlja a vezető pozícióban lévőknek a csendes felmondás megelőzésére:

  1. Tegyél róla, hogy a csapatod tagjai tudják, hogy meg vannak becsülve (anyagi vagy egyéb előnyös jutalmakkal), illetve hogy nagyon is számít a hozzájárulásuk a sikerhez.
  2. Légy őszinte és egyenes, amikor a plusz munkaterhelés bevezetéséről van szó: miért fontos, meddig tart, mennyivel kell többet dolgozni, és hogy az alkalmazottak miként lesznek kompenzálva a szervezetbe befektetett pluszenergiájukért.
  3. Ha már kiosztottad a pluszmunkát, időnként egyeztess az alkalmazottaiddal, hogy felmérd, miként van hatással az extra teher a hozzáállásukra és az elkötelezettségükre. 
  4. Építsd ki az összetartozás érzetét a csapatodban, igazságosan kompenzáld az alkalmazottaidat, és alakíts ki egy törődő közösséget.
  5. A hűséget ki kell érdemelni, és minden egyes nap egy újabb lehetőség arra, hogy megmutasd az alkalmazottaidnak, hogy a szervezeted méltó a hűségükre, és értékeli is azt.

Összességében tehát a csendes felmondás mögött korunk egyik meghatározó problémája, a kiégettség áll. Ezt az állapotot kellene mind a munkavállalói, mind a munkáltatói oldalról javítani ahhoz, hogy az alkalmazottak újból teljes bedobással és odaadással tudják elvégezni a munkájukat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.