Nem először fordul elő, hogy ellési időszakban a legelő tehenek emberre támadnak borjaikat féltve. Az általunk megkérdezett szakértő szerint nemcsak Ausztriában, hazánkban sem árt figyelni a csordákra.
Kelet-Tirolban fatális balesetet szenvedett egy kiránduló pár május 17-én vasárnap, számolt be róla a Tirol.orf.at. Mit írják, a 67 éves osztrák nő a támadás következtében elhunyt, 65 éves férje pedig olyan súlyosan megsérült, hogy helikopterrel kellett az innsbrucki kórházba szállítani. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják, tájékoztatott vasárnap a tiroli tartományi rendőrség.
A pár az Isel folyó mentén futó kijelölt turistaösvényen haladt, amikor a közelben legelő, 30-40 fős csorda megindult feléjük. Nem ez volt az első eset, hogy az alpesi legelőkre kihajtott tehenek ellenségként tekintettek a turistákra. A Dívány által megkérdezett szakértő, Ocskó Roxána kérésünkre összegezte, mi lehet az oka annak, ha a tehenek emberre támadnak.

Erre figyelj, ha legelő mellett túrázol
A tavaszi ellési időszak a legelő tehenek esetén is fokozott ébreséggel jár, az anyai védelmező ösztön ugyanis jóval erősebb ilyenkor, mint az év más szakaszaiban. A tehenek a feléjük közeledő emberek és kutyák miatt is fenyegetve érezhetik magukat.
Mivel az aszály a szomszédos országot is érintette, a máskor dús legelőkön jóval kevesebb a fű. Az állatok ettől még stresszesebbek lehetnek a megszokottnál.
Az osztrák közösségi fórumokon arra is felhívták a figyelmet, mi az, amivel elkerülhetjük az eseteleges támadásokat:
- Viseljünk kevésbé feltűnő színű ruhákat, a teheneket a világos és az élénk színek is irritálhatják.
- Ne csapjunk nagy zajt, mert az is ingerlően hat az állatokra.
- A kutyák különösképpen ijesztőek lehetnek számukra, még akkor is, ha a gulyás kutyákkal dolgozik mellettük, az idegen ragadozók jelenlétét potenciális veszélyforrásnak tekintik.
- Ne bámuljuk a teheneket, inkább csendben, egyenletes tempóban haladjunk el mellettük, a lehető legrövidebb úton.
![]()
Ha van nálunk túrabot, az jó szolgálatot tehet, amennyiben védekezni kényszerülünk.
Az eset kapcsán a Tenkes Pásztora gazdaság tulajdonosa a Díványnak elmondta: a legelőn tartott tehenek esetében, főleg, ha ritka az emberi kontaktus, könnyen elképzelhető, hogy agresszívvá válnak.
![]()
Az ellési időszakban lehetnek agresszívabbak a tehenek, hiszen védik a borjakat, ez egyértelmű. A marhák ráadásul territoriális jószágok. Ha van ember mellettük, egy pásztor vagy gulyás, az általában szól a turistáknak, hogy merre kerüljenek
− magyarázta kérdésünkre Ocskó Roxána, aki szerint érdemes óvatosan közlekedni a legelők mentén nemcsak Ausztriában, itthon is, mivel az aszály nálunk is komoly problémákat okoz az állattartóknak, hiszen mintegy egy évnyi csapadék hiányzik a földekből.

Ne maradj le a Dívány tartalmairól!
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
„Nagyon intelligens, okos, jól motiválható és kedves, de egyben veszélyes állatok is, 800 kilónyi tömör erő van bennük, de ok nélkül általában nem támadnak. Ahogy például a kutyákon is, rajtuk is lehet látni azokat a jeleket, amik arra utalnak, hogy gyorsan kell távozni" − magyarázta a gazdálkodó.
- A fej lehajtása,
- a vakarózás,
- a horkantás és a bőgés
mind figyelmeztetés, hogy fenyegetve érzik magukat az állatok. Ha túrázni indulunk, a legjobb, ha előzetesen tájékozódunk arról, áthalad-e legelőkön az útvonalunk, és ha igen, igyekezzünk távol tartani magunkat az ott lévő állatoktól.
Ha gyerekekkel is könnyen teljesíthető kiránduláshoz keresel útvonalat, olvasd el ezt a cikkünket is.
























