Életem

Életem cikkek

„Megmentőként veszélyes gyermeket örökbe fogadni” – interjú Székely Zsuzsanna tanácsadó pszichológussal

Az örökbefogadás Magyarországon egy szigorúan szabályozott, többlépcsős folyamat, amelynek célja, hogy a családjukból kiemelt gyermekek biztonságos, kiszámítható környezetben nőhessenek fel. Bár a jogszabályi keretek ehhez adottak, a szülővé válás e formája a gyakorlatban hosszú várakozással, bizonytalansággal és komoly érzelmi megterheléssel járhat.

A hormonok miatt érzed olyan nehéznek az új év kezdetét

Az új év beköszöntével tele vagyunk elszántsággal, tervekkel. A legtöbben úgy érezzük, hogy megváltjuk a világot. Aztán néhány nap elteltével észleljük, hogy nehezebb felkelni, lassabban telnek a napok, és a motiváció is mintha kezdene eltűnni. Megnyugtatunk: ez így van rendjén!

Kiderült, hogy az állatok is éreznek-e örömöt

A tudomány hosszú ideig figyelmen kívül hagyta az állatok örömérzetének vizsgálatát, ám egy új kutatói csoport most „pozitív affektusok” mérésével próbálja bizonyítani a boldogság létezését az állatokban. A kutatók célja, hogy túllépjenek az antropomorfizmus vádján (vagyis az állatok emberi tulajdonságokkal történő felruházásán), és objektív, tesztelhető módszerekkel mutassák ki az állatok pozitív érzelmi állapotait.

Ezek a leggyakoribb balesetek síelés közben: a harmadik egészen meglepő

A síelés a magyarok körében is az egyik legkedveltebb téli sport, hiszen a kristálytiszta levegő, a fenséges hegycsúcsok, a szikrázó napsütés sokakat vonz, és remek kikapcsolódást jelent, még akkor is, ha csak egy hétvégére jutunk is el a hófödte magaslatokra. Ugyanakkor a síelés nem veszélytelen: ha nem vagyunk felkészülve kellőképpen, számos sérülésnek tesszük ki magunkat. Ezek természetesen elkerülhetők, cikkünkben szakértő ad tanácsot.