Életem cikkek
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
Tömeges virágzás indul el, ezért hirtelen nagy mennyiségű pollen megjelenésére kell számítani a következő időszakban. A Nemzeti Népegyészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) arra figyelmeztet, hogy egyre több érintettnél jelentkezhetnek a panaszok.
Titkolnák a magyar munkáltatók, ki mennyi fizetést kap
A magyar munkáltatók jelentős többsége, illetve a hazai munkavállalók fele nem támogatja az Európai Unió (EU) bértranszparencia irányelvét. A támogatottság hiánya a szakértők szerint abból fakad, hogy nem jól értelmezik az irányelvet, amelyet 2026. június 7-ig be kell vezetni Magyarországon is.
Sokan elkövetik ezt az apró hibát a konyhában, pedig meg is betegedhetsz miatta
Ugyanazt a kanalat használni a főzéshez, mint a tálaláshoz ártalmatlannak tűnhet, de a forró alaplé nem fertőtlenít megfelelően.
5 mondat, ami azt bizonyítja, hogy mérgező anya mellett nőttél fel
Vannak mondatok, amelyek évekig visszhangzanak a fejünkben, és észrevétlenül formálják az önértékelésünket. A mérgező mintázatokat gyerekként – de sokszor még felnőttként is – nehéz felismerni, hiszen a szüleink iránt érzett szeretet és tisztelet könnyen elfedi a problémákat.
Szomorú statisztika végén kullog Magyarország, az utolsók vagyunk az EU-s listán
Egyre nő Európa-szerte a tudományos életben dolgozók száma, nemcsak a férfiaké, a nőké is. A magyarországi helyzet azonban korántsem olyan fényes, mint azt az uniós átlagból sejtenénk, kétféle listában is az egyik utolsó helyen áll hazánk.
Kizárhatnak a mobilbankodból, ha ilyen telefonod van
Egyre több magyar bank ügyfele szembesül azzal, hogy régebbi okostelefonján váratlanul leáll a mobilbank: az alkalmazás nem frissül, nem indul el, vagy hibaüzenettel megtagadja a belépést. A jelenség hátterében nem technikai hiba, hanem a szigorodó biztonsági előírások és a folyamatos technológiai fejlesztések állnak.
Ha ebben a betegségben szenvedsz, rossz hírünk van
Egyre több ember tapasztalhat allergiás tüneteket a napokban, ugyanis az enyhe idő hatására nagy mértékben megnőtt a a korai allergén növények virágporának koncentrációja a levegőben.
Csak akkor lehetsz boldog szülő, ha ez a 3 dolog igaz rád
Sokan úgy gondolják, hogy a gyerekvállalás automatikusan kiteljesíti az életet. A kutatások azonban árnyaltabb képet festenek, mivel a mindennapi öröm és az élettel való elégedettség nem mindig ott a legnagyobb, ahol kisgyerek zsivajától hangos az otthon.
Ezt a helyszíni bírságot nem kötelező befizetni
Sokan nem tudják, de közlekedési baleset esetén a rendőrség által kiszabott helyszíni bírságot nem kötelező befizetni.
Új segélyhívó indult Magyarországon – jól jegyezd meg ezt a telefonszámot
Új telefonszámon kérhet segítséget az, aki bűncselekmény áldozatává válik.
Ekkor hívhat a főnököd munkaidőn kívül: a legtöbben nem ismerik a szabályt
Sokan úgy érzik, hogy a mobiltelefon bekapcsolva tartásával a munkaidő sosem ér igazán véget. Egy esti e-mail, egy hétvégi hívás vagy csak egy gyors kérdés chaten könnyen elmoshatja a munka és a magánélet közötti határvonalat.
Két magyar fogás is bekerült a világ legrosszabb ételei közé – az egyik nagy kedvenc itthon
A százas listán két magyar fogás is szerepel, az egyik kimondottan meglepő, mert itthon nagyon népszerű.
Megtalálták Egressy Mátyás testét
Eltűnése után egy hónappal megtalálták a Budapesten eltűnt Egressy Mátyás testét. A 18 éves fiú keresésének befejezéséről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatott közleményében.
Már ezek az apró változtatások is meghosszabbíthatják az életedet – ezeket tedd meg mindennap
Nem kell radikális életmódváltás ahhoz, hogy hosszabb életet élhess, egy friss kutatás szerint az apró, de rendszeres változtatások is javítják az életkilátásaidat.
Ha ilyen a PIN-kódod, azonnal változtasd meg: itt a feketelista
Egy ausztrál elemzés megmutatta, hogy melyik az az 50 PIN-kód, amelyet a legkönnyebben feltörhetnek a hackerek.
Nagy változás a B-kategóriás jogosítványoknál: nem mindenki fog örülni neki
Az Európai Unió döntése értelmében jelentősen megemelik a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető járművek össztömegét, így a korábbi 3500 kilogrammos határ 4250 kilogrammra nő. A változtatást a technológiai fejlődés tette szükségessé, mivel az elektromos autók akkumulátorcsomagjai akár mázsákkal is növelhetik a járművek súlyát.
Titokban drágultak ezek a termékek: megjött a friss lista
Nem közvetlen áremeléssel élnek a boltok, hanem a termékek kiszerelésének méretét csökkentik, miközben az áruk változatlan marad, vagy nem követi arányosan a csökkenést.
Megdőlt az egyik legrégebbi nemi sztereotípia: ezt rosszul gondolták a férfiakról
A legújabb tudományos kutatások alapjaiban rengették meg azt az elképzelést, miszerint az empátia kizárólag nőkre jellemző tulajdonság lenne. Míg a történelem során a hatalmat maszkulin, az együttérzést pedig feminin vonásként könyvelték el, a modern vizsgálatok szerint ezek a különbségek nem biológiai adottságokon, hanem neveltetésen alapulnak.
Halálos vírus jelent meg a Balatonnál
Az elmúlt hetekben több hattyú elpusztult a Keszthelyi-öböl térségében. A nádasban és a partszéleken jégbe fagyott madártetemekről készült fotók a közösségi médiát is bejárták. Most kiderült, mi a szomorú jelenség oka.
Ezért fizetsz többet az önkiszolgáló kasszánál, mint kellene – sokan elkövetik ezt a hibát
A vásárlók többsége csak otthon szembesül azzal, hogy a kelleténél többet fizetett az önkiszolgáló kasszánál, ez a leggyakoribb hiba.
Kiderült, melyik évtized a legfárasztóbb az életed során
Életünk közepe táján úgy érezhetjük, végleg elfogyott az erőnk, és ez a hanyatlás kezdete. De a tudomány szerint nem ez a helyzet, és lesz majd jobb is.
Ők kapnak milliós nyugdíjat manapság: ennyien vannak összesen
Kicsit több, mint 25-en részesültek az elmúlt évek során egymillió forint feletti nyugdíjban Magyarországon, a statisztikai adatok azonban jelenleg nem mutatják a pontos számot.
Így lassítanák a forgalmat a magyar utakon: az EU szerint szükség van rá
A városok forgalmának lassítása, illetve a közlekedés még biztonságosabbá tétele uniós célkitűzés.
A mesterséges intelligencia észrevétlenül módosítja a fotóidat: így veheted észre
A modern okostelefonok ma már nem csupán fényképeket készítenek, hanem aktívan alakítják, hogyan nézzenek ki az emlékeink. A számítógépes fényképezés (computational photography) révén a készülékek többszörös expozíciót kombinálnak, és algoritmusok billióit futtatják le, mielőtt egy képünk a galériánkba kerülne.
Új KRESZ-táblákat kell megszoknunk: így módosulnak a jelzések a tervek szerint
A KRESZ változása új, illetve módosított küllemű táblákat is jelent a januárban közzétett tervezet szerint.