Így vernek át a használt autókkal
Még mindig elterjedt jelenség a visszatekert kilométerórával ellátott használt autók árusítása. Az átverésnek sokan bedőlnek.
Még mindig elterjedt jelenség a visszatekert kilométerórával ellátott használt autók árusítása. Az átverésnek sokan bedőlnek.
A kikeleti hóvirág szedése 2005 augusztusa óta tilos: tövenként 10 ezer forinttal büntetik, így egy csokor leszedése akár 100 ezres nagyságrendű bírságot is vonhat maga után.
Egy vírus szinte teljesen kitörölte a brit férfi emlékezetét, azóta élete 7 és 30 másodperc közötti, újrainduló epizódok sorozata. A felesége iránt érzett szerelme azonban megmaradt.
Megemelkedtek az élelmiszeralapanyagok világpiaci árai: a birkahús történelmi csúcsot ért el, de drágult a marha, a csirke és a sertéshús, illetve a növényi olajok is. A sajt és a cukor ára azonban mérséklődött.
Egy légiutas-kísérő arra figyelmeztetett, hogy bizonyos ruhák – például a lenge és szűk viseletek, illetve a magassarkú cipők – komoly kockázatot jelenthetnek a repülőutak során.
Mindenkivel megesett már, hogy amikor bement egy szobába, elfelejtette, mit akart ott csinálni. Ez nem szétszórtságra vagy általános feledékenységre utal, csupán működik az úgynevezett ajtóhatás.
Egy új kutatás szerint nem csak pacsirták és baglyok léteznek: öt altípust azonosítottak, és kiderült, hogy a korán kelés sem garancia a jobb egészségre.
A GLAMOUR Women of the Year az év üzletasszonya kategóriájában Molnár Dóra is a jelöltek közé került, nem véletlenül. A This is Redy bugyik megreformálták azt, amit a menstruációs termékekről tudunk.
Nem fogyasztott kábítószert eltűnésekor Egressy Mátyás – ez derült ki a most kiadott rendőrségi közleményből. A soron kívül elvégzett hatósági boncolás egyértelműen megerősítette azt is, hogy idegenkezűségre utaló sérülés sem érte a fiatalt.
Az intelligencia sokak szemében a fegyelmezett és megfelelő határok között dolgozó elmét jelenti. Az élet azonban ezt nem támasztja alá, hiszen az elkalandozás, illetve az önmagunkkal folytatott beszélgetések sokszor éppen azt mutatják, hogy a problémamegoldásunk, a kreativitásunk, az intelligenciánk magas.
Az utóbbi hetekben az adathalászat egy új hulláma terjed a Facebook Messenger felületén, amely során gyanútlan felhasználókat vernek át megtévesztő üzenetekkel. Ha nem vagy elég elővigyázatos, akár te is áldozatul eshetsz.
A vállalkozók meglepődhetnek majdani nyugdíjuk összegén, hiszen az nemcsak attól függ, hány évet dolgoztak, hanem attól is, milyen adózási formát választottak és mekkora összeg után fizették meg a járulékokat.
Egy friss, nagyszabású amerikai elemzés szerint magasabb lehet a daganatos halálozás azokban a térségekben, amelyek működő atomerőművek közelében fekszenek. Bár az eredmények nem bizonyítanak közvetlen ok-okozati kapcsolatot, a kutatók szerint a jelenség további vizsgálatot igényel.
A vízi közlekedés biztonságának garantálása érdekében kellett beavatkozni, hálót feszítenek a híd alá. A Duna védelmében zajló munkálatok hét végéig tartanak.
Jó hír az éttermekben és vendéglátóhelyeken dolgozóknak a NAV újítása, miszerint a borravalókat szja-mentes módon kifizethetik a munkavállalóknak.
Megtiltották a gyógyvíz fogyasztását a balatonfüredi Kossuth-forrásnál: a látogatókat „Nem ivóvíz” tábla fogadja a Gyógy téren.
A rendszeres háziorvosi ellenőrző vizsgálat a jogosítvány feltétele, azonban az alkalmassági vizsga során több olyan, korábban nem diagnosztizált betegség is felmerülhet, ami miatt végül az érintett nem kapja meg a jogsi meghosszabbításához szükséges egészségügyi dokumentumot.
Többszöröse a megengedett határértéknek a talajvíz szennyezettsége Pestszentimrén, korlátoznák a fúrt kutak használatát az egészségügyi veszély miatt.
A telihold a kutatások szerint komoly közlekedésbiztonsági kockázatot is jelenthet. A kutatók szerint nem misztikus hatásról van szó, hanem egy egyszerű, ám annál veszélyesebb jelenségről: a Naprendszer óriásholdja könnyen elvonhatja a közlekedők figyelmét.
Két új pénzérme jelenik meg a napokban ezüst és színesfém változatban is. A Magyar Nemzeti Bank közzétette, mit ábrázolnak majd.
Ma kora délután szirénapróbát tartanak Paks 30 kilométeres körzetében.
Sokan úgy gondolják, a biztos megélhetés kizárólag irodai székhez vagy klasszikus szakmákhoz kötődik. A globális munkaerőpiac azonban egészen más képet mutat, hiszen léteznek állások, ahol az alvás, a sorban várakozás vagy akár az ölelés számít értékes szolgáltatásnak.
Bár az Európai Unióban és Magyarországon is csökken a határozott idejű szerződések aránya, a hazai munkaerőpiacon még mindig több mint 200 ezer ember dolgozik ebben a formában. Ők azok, akik a szerződésük lejárta után egyik napról a másikra elveszíthetik a munkájukat.
Napjainkban a fül- és fejhallgatók annyira a mindennapjaink részévé váltak, mint az ékszerek vagy a ruházatunk, és szinte ritkaságnak számít, ha valakit az utcán ezek nélkül látunk. Azonban a ToxFree LIFE for All szervezet legfrissebb vizsgálata arra figyelmeztet, hogy a fülünkkel érintkező műanyag eszközök akár veszélyes anyagokat is tartalmazhatnak.
Három hét, és kiderül, hogy kik lesznek a GLAMOUR Women of the Year díj 2026-os nyertesei: az év üzletasszonyai kategória jelöltjei nők ezreinek sorsát változtatták meg.