Életem cikkek
8 munkahelyi szokás, ami az ADHD jele lehet
Az ADHD rengeteg felnőttet érint úgy, hogy nem is tudnak betegségükről. Bár az utóbbi években gyakrabban diagnosztizálják már gyermekkorban, és egyre jobban megismerjük, de még mindig rengeteg bizonytalanság lengi körül, főleg felnőttek esetén. Van néhány munkahelyi szokás, ami, ha jellemező rád, akkor előfordulhat, hogy te is ADHD-val küzdesz.
Jelentősen drágulnak a banki költségek: ennyivel többet kell fizetni
Március és május között nagymértékben emelik díjaikat a pénzintézetek. Van olyan bank, amelyben 10 százalék feletti a drágulás.
Hiába vagy házas, nem biztos, hogy te örökölsz a házastársad után
A házasság nemcsak szerelmi, hanem jogi kötelék is. Ezzel nagyrészt összekapcsolódik a pár tulajdona, vagyona is, ez azonban nem jelenti, hogy az egyik fél halála után automatikusan a házastárs örökli azt.
Jó hírt kaptak a magyarok az Európai Bizottságtól: csökkenhet a legjelentősebb rezsiköltség
Olcsóbb lehet a gáz, legalábbis ebben bízik az Európai Bizottság, miután a cseppfolyósított földgáz globális kínálatának növekedése hamarosan az energiahiány felől a bőség felé terelheti az energiapiacot.
Másfélszeresére nőtt 2024-re a kedvenc édességünk ára
Gombóc Artúr is fogja a fejét a kakaóbab és a csoki világpiaci árának láttán. Kedvenc édességünk ugyanis az előző évhez képest 150 százalékkal drágult, ráadásul kakaóbabból is egyre kevesebb terem.
Pénzt kaphatnak, akik nem mondanak fel az állásukban
A cégek és a munkavállalók számára is jó hír, hogy elindult az a program, amely a tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti anyagi támogatással.
Drasztikusan csökken a Balatonhoz közlekedő buszok száma
Hatalmasat változik május 1-jétől a Budapest és a Balaton közti közlekedés. A jövő hónaptól nem lesz buszjárat, ami a fővárost és Balatonfüredet köti majd össze.
Életveszélyes lehet, ha ezt csinálod a mobiloddal a természetben
Nagy veszélynek teszi ki magát, aki a mobilját használva a mesterséges intelligencia segítségével vállalkozik gombák azonosítására – figyelmeztetnek a szakértők.
A legtöbben ódzkodnak ettől a szokástól, pedig hatalmas előnyei vannak
Nem szeretünk idegenekkel beszélgetni, sokan vagyunk így ezzel. Pedig egyes kutatások szerint, ha ismeretlen emberekkel is váltunk naponta néhány szót, akkor sokkal elégedettebbek és boldogabbak leszünk.
Ez a rejtélyes magyarázata a magyarországi sarki fénynek
A Nap sugárzása folyamatosan változik. Mintegy 11 éves ciklusokban előbb erősödik, majd a maximumot elérve csökkenni kezd. Kutatók szerint még ebben az évben elérheti a Nap a tevékenységi maximumot, amelynek ideje alatt minden korábbinál gyakrabban láthatunk sarki fényt.
Fordulat jöhet egy magyar népbetegség kezelésében
Magyarországon több százezren szenvednek krónikus légúti betegségekben, ezek között is kiemelt helyet foglal el az asztma. A Kings College London kutatói rájöttek, hogyan lehet megelőzni e gyulladásos megbetegedést, ez alapján pedig új terápiát javasolnak.
Nekik szurkoltunk gyerekkorunkban: Sportcsillagok a 80-as, 90-es években – Galéria
„Hová tűnt Damon Hill?” Ha neked is beégett, ahogy Palik Laci ezt üvölti az 1997-es Magyar Nagydíj végén, akkor te is azok közé tartozol, akiknek a 20. század utolsó két évtizede izgalmas perceket okozott a kedvenceknek szurkolva a képernyő előtt. A többi nagy ikonra is emlékszel még?
Nagy bajt okozhat, ha ezt a gyógyszert szeded: visszahívják
Veszélyt jelent az adagolófecskendőről leváló jelölőfesték, emiatt visszahívják az epilepszia kezelésére alkalmazott gyógyszert.
Ezt a 6 mondatot soha ne mondd annak, akit szeretsz
Mérgedben szívesen kimondanád a párodnak, amire éppen gondolsz? Nem biztos, hogy jó ötlet a dühtől, a csalódástól vezérelve hozzávágni azokat a szavakat, amik akkor az eszedbe jutnak.
A családfáját kutató magyar férfi egy nyálmintából 600 rokonára talált rá
Az ember általában 40-50 éves korban szokott elérkezni az érettségnek arra a fokára, hogy jobban elkezd érdeklődni származásáról, családja eredetéről. Erre manapság egyre több lehetőség nyílik. A DNS-alapú vizsgálattal például olyan izgalmas felfedezések tehetők, mint amilyenekről saját családja kapcsán mesélt Dénes a Díványnak.
Boszorkányok lakhelye volt Budapest ma népszerű kirándulóhelye
A Gellért-hegy évmilliók óta magasodik a Duna fölé, de nem volt mindig kedvelt vasárnapi kirándulóhely: még a 17. században is azt hitték, hogy éjjelente itt gyülekeznek a boszorkányok.
Fizetőssé tennék a legtöbbet használt böngészőt
A Google a Chrome fizetőssé tételét tervezi.
Ezen a napon indulhat a roham az ingyenmilliókért
A Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, mikortól lehet pályázni az Otthonfelújítási Programra. Lakhelytől függően akár 3,5 milliós vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak azok, akik pályázatát befogadják.
Ez az 5 legnagyobb előnye, ha nem beszélsz annyit
A beszéd a társas élet alapja: mindennap rengeteget beszélünk, mesélünk mindennapjainkról, sztorizunk a múltunkról, elmondjuk a véleményünket különböző témákban. Pedig sokszor jó lenne kicsit hallgatni is közben. Ennek ugyanis rengeteg előnye van, összeszedtük őket.
Kiderült: minél rosszabb lesz a gazdaság, annál tovább élünk
Egy új kutatás meglepő eredményt hozott, a kutatók valami pozitívumot is találtak a gazdasági recesszióval kapcsolatban. Sosem találnád ki, de arra jutottak, hogy rosszabb gazdasági helyzetben meghosszabbodik az élettartam.
Oroszországból repült a Nagykunságig egy halászsas
Oroszországban gyűrűzött halászsas pihent meg Karcag környékén, de csak átvonult Magyarországon.
Ekkor tarthatod meg a talált pénztárcát legálisan
Gyerekként gyakran álmodoztunk arról, hogy elásott kincset találunk, felnőttként már beérnénk néhány bankjeggyel is. Ám valójában egyiket sem lehetne legálisan egyből elraknunk, egy tömött pénztárcát pedig végképp nem.
Egy korszak vége: már nem a Rózsadomb a legdrágább Budapesten
Megváltozott a legdrágább kerületek sorrendje: már az I. kerület vezet, ezt követi csak a II. kerület.
Ez a következménye, ha megtagadod a túlórázást
A túlóra elrendelése alapvetően a munkáltató joga. Amennyiben a foglalkoztató a szabályokat betartva írta elő, megtagadása akár az állásunk elvesztéséhez is vezethet.
Többféle nyugdíjkorhatárt kell figyelned, ha így igényeled az ellátást
A házasságban élők nemcsak saját jogon, de elhunyt házastársuk jogán is nyugdíjra jogosultak. Az özvegyi nyugdíjak feltételrendszere ugyanakkor meglehetősen komplikált.