Egyetlen szám mutatja meg, mekkora bajban vannak a magyar nyugdíjasok

Olvasási idő kb. 2 perc

A KSH adatai arról tanúskodnak, hogy Magyarországon rekord számú nyugdíjas dolgozik. A nyugdíj mellett is munkát vállalók a megélhetési nehézségek miatt választhatják idősebb éveikben is a munkát.

A magyar társadalmat az alacsony születésszám mellett az elöregedés jellemzi: ahogyan arról az Economx ír, idén februárban az OECD adatai szerint a magyar lakosság 20 százaléka volt 65 évesnél idősebb, ugyanakkor a 15 év alattiak aránya mindössze 14,4 százalék volt.

A nyugdíjas évek ráadásul már nem is feltétlenül a gondtalan pihenést jelentik: az elmúlt tizenhárom évben megháromszorozódott a 65 évesnél idősebb munkavállalók száma.

A nyugdíjasok nagyon nagy számban kénytelenek munkátvállalni
Fotó: Irina Tiumentseva / Getty Images Hungary

A KSH legfrissebb adatai alapján 2023-ban 114,7 ezer dolgozó volt 65 és 74 év közötti, ami az érintett korosztály 10,1 százalékát jelenti. Ugyanez az arány 2010-ben még 3,3 százalék volt.

A számok alapján nincsenek egyszerű helyzetben a magyar nyugdíjasok

Ahogyan arról korábban a Dívány is írt, az uniós polgároknak kevesebb mint a fele bízik abban, hogy kényelmes életet biztosít majd neki az az összeg, amit idős korában juttatásként megkaphat. Egyes államokban a polgárok 30 százaléka, vagy még ennél is kevesebben ringatják magukat ilyen hitbe. Az Euronews készített egy összesítést arról, hogyan teljesítenek egymáshoz képest az európai nyugdíjak.

Adataik szerint 2021-ben az egy kedvezményezettre jutó átlagos havi bruttó öregségi nyugdíjak az EU-n belül igen eltérőek voltak, a luxemburgi 2575 eurótól (egymillió forint) a bulgáriai 226 euróig (88 ezer forint).

Idézőjel ikon

Az uniós átlag 1224 euró, azaz 478 ezer forint volt ebben az évben.

A vizsgált 35 ország között Magyarország nem szerepel túl előkelő helyen. 35 országból a 25. pozíciót tudta megszerezni, 398 euróval, azaz hozzávetőlegesen 155 ezer forinttal számoltak ebben az összehasonlításban a 2021-es évre vonatkozóan. Ezzel hazánk abba a 12-as mezőnybe tartozik, amelyben minden ország 500 euró, azaz 195 ezer forint alatti havi átlagnyugdíjat tudott csak biztosítani.

A frissebb adatok szerint idén januárban 230 940 forint volt hazánkban az öregségi nyugdíj átlagos összege, ez jelenleg 589 eurónak felel meg.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.