Ha így viselkedsz egy étteremben, mindenkinek meg lesz rólad a véleménye

Olvasási idő kb. 4 perc

Te mennyire tartod be az illemszabályokat? Egy felmérés megmutatja, milyen viselkedési formák zavarják a legjobban az éttermi dolgozókat és a vendégeket.

Az emberek nem járnak naponta vendéglőbe – bár nyilván vannak, akik megtehetik –, a többség azonban valamilyen alkalomhoz köti az éttermi látogatást, legyen az egy születésnap, évforduló, vagy a régi barátokkal való találkozás. Éppen ezért sokan nincsenek is tisztában az éttermi etikettel, és úgy gondolják, hogy illendően viselkednek, azonban előfordulhat, hogy egy ponton minden szem rájuk szegeződik. Ez a helyzet arról árulkodik, hogy mégiscsak sikerült megszegni valamilyen szabályt. De lássuk, melyek azok a viselkedési formák, amelyek a legkevésbé sem valók egy étterembe.

A megfelelő viselkedéshez vedd figyelembe az étterem saját szabályait

Minden étteremnek vannak írott szabályai, ilyen az adott hely dress code-ja, nyitvatartási ideje, illetve bizonyos dolgok tilalma (például nem mindenhova lehet bevinni háziállatot). Érdemes tehát először ezekről tájékozódni, és nem nyitás előtt tíz perccel dörömbölni a bejárati ajtón a takarító személyzetnek. Lehet, hogy a helynek nincs konkrét öltözködési szabályzata, azonban általánosan érvényes, hogy

egy étterembe rövid nyári ruhában, papucsban és strandcuccokkal felszerelkezve nem illik bemenni, még akkor sem, ha egy üdülőtelepülésen található a hely.

Jó, ha tudjuk, milyen az étteremben elfogadott viselkedés, ezért a szabályokról nem árt előre érdeklődni
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

Az asztalfoglalás nem mindenhol kötelező, de azért nem árt odatelefonálni és érdeklődni, ha pedig egy nagyobb társasággal érkezünk, akkor azt mindenképpen jelezzük előre. Ételallergiákról szintén jó, ha előre szólunk, és a parkolási lehetőségekről is érdemes tájékozódni. Sok étterem nincs felkészülve a kisgyermekes családok fogadására, így a saját érdekünkben jelezzük előre a személyzetnek, ha etetőszékre vagy pelenkázóra van szükségünk. Az sem vet ránk jó fényt, ha a labradorunk az ajtóban ugatja a pincért, amiért az nem engedi be – ne feledjük, nem minden étterem kutyabarát.

Általános viselkedési szabályok az éttermekben

Egy brit kutatás szerint a Z generációs fiatalok 60 százaléka úgy gondolja, hogy a hagyományos viselkedési normák az éttermekben már elavultak, és sokszor figyelmen kívül is hagyják ezeket.

A felmérés kimutatta, hogy a Z generációs vendégek 77 százalékát nem érdekli, ha az emberek az asztalra könyökölnek, 60 százalékuk rá sem hederít arra, hogyan kell elhelyezni az evőeszközöket, és 38 százalék étkezés közben is nyomkodja a mobilját. Azonban nem csak a húszéveseké a világ:

az idősebbek több mint fele elutasítja, és zavarónak tartja az ilyen viselkedést.

Alapvetőnek tekinthető az is, hogy egy étteremben nem beszélgetünk és telefonálunk ordítva, nem készítünk olyan fotókat, amelyeken más vendégek is láthatók, és nem szelfizünk az angus marha steakkel, még akkor sem, ha először eszünk olyat.

Sem a kézzel evés, sem a telefonnyomkodás nem tartozik az éttermekben elfogadott viselkedési normák közé
Fotó: LeoPatrizi / Getty Images Hungary

Szintén nem vet ránk jó fényt, ha átnyúlkálunk a partnerünk tányérjára, és bára vendéglőkben inkább az evőeszközzel való étkezést preferálják. Az embereket azonban nem csak ez a viselkedés zavarja.

Idézőjel ikon

A felmérések szerint a legtöbb vendég kiborul mások hangos csámcsogásától, de a tele szájjal beszélés és a hangos cuppogás is erős ellenérzéseket vált ki. Azt pedig mindenki modortalanságnak tartja, ha valaki rendeléskor csettintget a pincérnek.

Az éttermi dolgozók véleményét is megkérdezték a témában. Ők többek között attól borulnak ki, ha valaki elkezdi átrendezni a bútorokat és a dekorációkat, másik asztalhoz ül át, miután leadta a rendelését, de azt is zavarónak találják, ha érkezés után a vendégek egymással kezdenek beszélgetni, és közben elfelejtenek választani a menüről.

Idézőjel ikon

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a vendégeknek nem illik fizetés után még hosszasan az asztalnál ücsörögni, a pincérnők pedig kifejezetten bosszantónak tartják, ha egy vendég csipkelődik vagy flörtöl velük.

Fontos illemszabályok: így viselkedj, amikor megérkezel

Vannak olyan alapvető illemszabályok, melyeket bár nem mindenki tart be, ha jó benyomást szeretnénk kelteni, figyeljünk ezekre. Ilyen például a megérkezés az étterembe: először mindig a férfi lép be, az ajtót pedig kitárja a nő előtt, és közben tartja vele a szemkontaktust. Ha többen vannak egy társaságban, akkor egy férfi megy elöl, utána a nők, majd szintén férfi zárja a sort.

A férfi szól a pincérnek az asztalfoglalás miatt, azonban, ha lehetőség van ülőhelyet választani, akkor ez a döntés a hölgyeket illeti. Az asztalhoz érve a nő ül le elsőnek, majd a menü áttekintése után a férfi int a pincérnek, és a rendelést is ő adja le. Ha van az asztalon damasztszalvéta, azt az ölbe kell helyezni, a papírszalvétát pedig az asztalon a tányér mellé bal oldalra tenni. Ha befejeztük az étkezést, azt azzal jelezhetjük, hogy az evőeszközöket párhuzamosan helyezzük el a tányéron. A számlát a férfi kéri ki, de csak akkor, ha mindenki befejezte az evést.

Te tudod melyek a legilletlenebb dolgok, amiket egy strandon elkövethetsz? Nyaralás előtt olvasd el a protokollszakértő tanácsait!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.