Életem

Életem cikkek

40 éves korunktól gyorsabban változik az agyunk, mint hinnénk

Egyéb más szervünkhöz hasonlóan az évek múlásával az agyunk is változik. Ennek a folyamatnak azonban van egy igen különös érdekessége: 40 éves kor után az agyunk nem fokozatosan, hanem igen gyorsan megváltozik. Nem csupán a mérete, hanem a szerkezete is átalakul, ami főként az új emlékek gyártásáért, megőrzéséért felelős hippokampuszt érinti. Ez az agyi terület a felnőttkor kezdetétől zsugorodik, ám ez a folyamat a középkor környékén rohamosan felgyorsul.

Kamaszon vitte el először gyermekeit a családi étterembe Gundel Takács Gábor

A Gundel étteremben immár otthon érezhetik magukat a hallás- és látássérültek is, hiszen a felszolgálók megtanulták az alapszintű jelnyelvi kommunikációt angol és magyar nyelven is, látássérültek pedig Braille-írásos étlapról ismerhetik meg a fogások történetét. Az akadálymentes közlekedés is megoldott az étteremben, amelynek történetéről Gundel Takács Gábor mesélt.

Veszélyben a tokaji

Egyre többe kerül a szőlőültetvények megművelése, miközben a bevételek folyamatosan csökkennek. Mindez olyan nagy terheket ró a gazdák vállára, hogy sokan dönthetnek úgy, felhagynak a termesztéssel. A problémákkal már a nagy tokaji és villányi szőlészetekben is szembesülnek.

Ezeket a tárgyakat tilos megtartani fémdetektor használatakor

A hétvégén rászántam magam, és megnéztem egy régebbi Indiana Jones-filmet, ez valahogy ugyanis kimaradt az elmúlt évtizedekben. Harrison Ford, bocsánat, Dr. Henry Walton az életét kockáztatja, hogy izzadságtól tapadó bőrfelszerelésével és páratlan régészeti ismereteivel felbecsülhetetlen értékű ereklyéket és úgy mellesleg, dögös hölgyeket szerezzen meg. Ma már szinte bárkiből válhat Indiana Jones (utánzat) egy pár tízezer forintos kütyüvel. De ez azért vet fel aggályokat. Mik a fémdetektor használatának szabályai?

10 sikertelen jóslat a világvégéről

Mióta világ a világ, azóta léteznek vallási vezetőkhöz, tudósokhoz, sőt még állathoz is köthető világvége-elméletek. Jövendöltek már árvíz vagy tűzvész általi pusztulást, sőt volt olyan is, aki azt jósolta, hogy egy üstökös teszi a földdel egyenlővé az univerzumot. Megannyi hihetetlen elképzelés és rettegett ötlet, amelyek szerencsére nem valósultak meg.

A 20 legborzasztóbb testi fájdalomnál is erősebb ez az érzés: évek múlva is ugyanolyan intenzív

Egyetlen lelki fájdalom is elegendő lehet ahhoz, hogy jelentős károkat okozzon – nemcsak az érzelmi, hanem a testi egészségünkben is. A hiány is ilyen érzelmi szorongás okozta fájdalom, amely örök sebet ejthet annak szívében, aki átéli azt. Légrádi Gergely új regénye jól megvilágítja ennek az egész testet betöltő működését, ami a testi kínoknál is maradandóbb hatással lehet az emberre.