Felére csökkenhet a magyar nyugdíj összege: ekkorra várható

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nyugdíjszakértők szerint húsz év múlva a mostani nyugdíjak felére számíthatnak csak az idősek.

Annak ellenére, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan, s húsz év múlva csak csökkenő nyugdíjakkal lehet fenntartani, mégis kevesen választják az öngondoskodást. 

A nyugdíjszakértők szerint húsz év múlva a felére kell csökkenteni a nyugdíjasok járandóságát. Ennek ellenére szinte nagyítóval kell keresni a mostani 40-eseket a megtakarítások tulajdonosai között. 

A szakértők szerint csökkenteni kell a nyugdíjak összegét a következő évtizedeket követően
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

Csökkenteni kell a nyugdíjakat, hogy fennmaradjon a rendszer

„A nyugdíjbiztosítással rendelkezők átlagéletkora jellemzően 39 és 45 év között alakul. A 40 év alatti megtakarítók aránya változatos képet mutat, van, ahol a biztosítottak harmadát, máshol csak a negyedét vagy az ötödét teszi ki ez a korosztály, és olyan biztosító is akad, ahol már az új belépők felét” – írja az EconomxA lap a Grantis öt biztosító adatait feldolgozó kutatását vette alapul, hogy kiderítsék, mi várható a nyugdíj összegével kapcsolatban. 

A statisztikák alapjául a 2014 óta működő hazai nyugdíjbiztosítók adatai szolgáltak. Ezek alapján kiderül, hogy a magyar fiatalok 40 éves koruk felett kezdenek csak felkészülni nyugdíjas éveikre. Akadt olyan biztosító, ahol 45 éves kor volt az átlagos belépési kor, a 40 évesnél fiatalabb szerződők száma a legtöbb biztosító esetében 30 százalék körül alakult. 

A lapnak a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) is megerősítette, hogy a legtöbben 40 éves kor felett kezdenek el nyugdíj-kiegészítésről gondolkodni, annak ellenére, hogy minél korábban indítanák el a megtakarítást, annál kevesebbe kerülne havonta a biztos időskori jövedelemhez szükséges összeg elérése.

Idézőjel ikon

A Grantis szakértői szerint a nyugdíjbiztosításokat és előtakarékosságokat tekintve egyre nagyobb szükség lenne a tudatosságra. Néhány évtized múlva ugyanis lecsökken majd a nyugdíjasok járandósága. Két évtized múlva körülbelül a mostani állami nyugdíj felére számíthatunk.

A nyugdíj összegének csökkentését előtakarékossággal kompenzálhatjuk

A MABISZ úgy véli, a fiataloknak érdemes lenne vezetniük a kiadásaikat, kiadáskezelő applikációt használniuk, vagy a számlákat és blokkokat összegyűjtve rendszerezni, mire költenek. Úgy vélik, az étkezések tudatos megtervezésével, a kedvezmények kihasználásával és az előfizetések közötti rendrakással is sokat lehet spórolni. Ezzel 2-3 hónap alatt látni lehet majd, hogy milyen rejtett költségeken spórolhatunk, amit akár nyugdíj-előtakarékosságra is fordíthatunk a felesleges kiadások helyett. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.