Ezt teszi veled az IKEA-hatás: saját magadat csapod be vele

Olvasási idő kb. 3 perc

Összeraktad, lecsiszoltad, lefestetted, végre kész – és ha valaki megkérdezné, mennyit ér, valószínűleg jóval magasabb árat mondanál, mint amennyit egy idegen adna érte. A pszichológia ezt nevezi IKEA-hatásnak.

Az IKEA-hatás lényege, hogy a saját munkánkat, a belefektetett energia miatt, hajlamosak vagyunk túlértékelni, hiszen érzelmileg elkezdünk ahhoz kötődni, amit részben mi hoztunk létre. És közben – szinte észrevétlenül – saját magunkat is becsapjuk.

Így működik az IKEA-hatás pszichológiája

Képzeld el, hogy a svéd bútoráruházban veszel egy komódot. Hazaviszitek a pároddal, együtt nagy üggyel-bajjal nekiláttok az összeszerelésnek. Félúton rájöttök, hogy fejjel lefelé néztétek az útmutatót, így jöhet a szétszedés, majd néhány elrontott mozdulat és elgurult csavar után végül elkészül a közös munkátok eredménye.

A saját magunk által összeszerelt bútor a szemünkben többet ér az IKEA-hatás miatt
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Most képzeld el, hogy a komódotok mellett ott áll egy ugyanolyan bútor. Kívülről tökéletesen egyformák. Az egyiket egy profi szerelte össze gyorsan és hibátlanul, a másikat ti, otthon.

Idézőjel ikon

Melyikhez érzel nagyobb kötődést?

Nagy valószínűséggel ahhoz, amelyikhez a saját időd, energiád és türelmed tapad. Ez az érzelmi többlet – amikor a befektetett munka önmagában növeli egy tárgy értékét a szemünkben – egy jól ismert pszichológiai jelenség következménye. Ezt nevezzük IKEA-hatásnak, ami valójában egy kognitív torzítás.

Kísérletekben is megmutatkozik a hatás

A jelenség nemcsak a hétköznapokban létezik, kísérletekben is egyértelműen megjelenik. Azokban a vizsgálatokban, ahol az egyik csoport maga rakott össze különböző tárgyakat, míg a másik csak egy már kész verziót kapott, a készítők rendszeresen magasabb értéket tulajdonítottak a saját munkájuk eredményének.

Volt olyan kutatás is, amelyben a résztvevők átlagosan közel kétharmaddal többet lettek volna hajlandók fizetni azért a bútordarabért, amelyet saját kezűleg szereltek össze, mint egy ugyanolyan, de előre összerakott darabért.

A tárgy maga nem lett jobb, az értéke a fejünkben nőtt meg.

Egy másik kísérletben papírból hajtogatott figurákkal vizsgálták a jelenséget. Az egyik csoport origami darukat és békákat készített, majd megbecsülte a saját alkotásait. Egy másik csoport nem vett részt az alkotásban, tőlük azt kérték, mondják meg, mennyit fizetnének a papír figurákért, miközben profi origamisok munkáit is megmutatták nekik.

Az IKEA-hatás pszichológiája miatt olyan népszerűek a LEGO-készletek, a főzőboxok vagy a saját tervezésű táskák és ékszerek
Fotó: Niall Carson - PA Images / Getty Images Hungary

Az eredmény beszédes volt. A kívülállók egyértelműen többre értékelték a szakértők munkáit, míg az alkotók a saját figuráikat nagyjából ugyanarra a szintre tették, mint a profikét. Vagyis a saját erőfeszítés a szemükben kiegyenlítette a minőségbeli különbségeket.

De miért történik ez?

Egyrészt sokkal kényelmesebb azt gondolni, hogy valamit jól csináltunk, mint elfogadni, hogy rengeteg munkáért cserébe csak egy átlagos eredmény született. Ha már megszenvedtünk vele, legyen is értéke.

Másrészt a DIY-projektek esetében gyakran nem is maga a kész tárgy a legnagyobb nyereség, hanem az érzés, hogy meg tudtuk csinálni, hogy kompetensek vagyunk valamiben. Ez az élmény ráragad a végeredményre, még akkor is, ha közben csak egy útmutatót követtünk. A komód így nem csak egy komód lesz, hanem egy emlékeztető arra, hogy mennyi mindenre vagyunk képesek.

Pont ezért olyan népszerűek a LEGO-készletek, a főzőboxok vagy a saját tervezésű táskák és ékszerek.

Az ingatlanközvetítők is gyakran számolnak be arról, hogy az eladók jóval magasabb áron hirdetik meg az otthonukat, mint amennyit az a piacon valójában ér. Sokszor még szakértői tanácsra sem hajlandók engedni az árból, inkább kivárnak. Számukra a ház nem pusztán ingatlan. A saját kezűleg kifestett szobákat és az emlékeket árazzák be. A vevőket viszont ez többnyire nem érdekli.

Hogyan ne dőlj be az IKEA-hatásnak?

Az egyik legfontosabb lépés, hogy el tudd választani az élményt az értéktől. Lehet, hogy a komód összeszerelése kifejezetten jó érzés volt, ettől azonban még nem válik automatikusan mesterművé. Érdemes a hibákat is észrevenni, és ebben sokat segíthet egy külső nézőpont. Vásárlásnál, eladásnál vagy nagyobb felújításnál egy kívülálló véleménye gyakran pontosabban mutatja meg, mennyit ér valójában az, amibe rengeteg energiát tettél.

Olvasd el a következő cikkünket is, amiben arról írtunk, hogy milyen pszichológiai tényezők húzódnak meg a gyűjtés iránti vonzalmak mögött.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.