Ez is az egészséges étkezés alapja, mégis kevesen tesznek érte

Olvasási idő kb. 2 perc

Az étkezés messze nem csak az evésről szól, fontos a társaság, az élmény is. Ha egyedül étkezünk, a társas kapcsolat hiánya komoly következményekkel járhat – főleg idősebb korban.

Az eddigi hagyományos nézetek szerint az étkezés pusztán táplálkozás. Egy új, széleskörű kutatásból azonban az derül ki, hogy idősebb korban az is fontos szerepet játszik, kivel eszünk együtt. Az egyedül történő evés ugyanis meglepően komoly következményekkel járhat a testi és lelki egészségre nézve. 

Sok negatívummal járhat az egyedül evés

Egy friss kutatás során több mint nyolcvanezer, 65 év feletti ember étkezési szokásait vizsgálták 12 különböző országban. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik rendszeresen maguknak készítettek ételt, és egyedül ettek, sokkal gyakrabban fogyasztottak rosszabb minőségű táplálékokat.

Egyedül enni nem egészséges, a társaság is fontos az étkezéseknél
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Az érintett résztevők gyakran kevesebb fehérjét ettek – azaz kevesebb húsfélét, tejterméket vagy más fehérjében gazdag ételt –, kevesebb zöldséget és gyümölcsöt, és ritkábban étkeztek változatosan.  

Ez baj, hiszen a fehérje segít az izmok megtartásában, az egészséges táplálkozás pedig az időskori erőnlét alapja. 

A folyamat gyakran lassan és alattomosan zajlik

Az, hogy valaki rendszeresen egyedül eszik, előbb-utóbb étvágycsökkenéshez vezethet, így megtörténhet, hogy ritkábban főz, egyszerűbb és kevésbé tápláló ételeket választ. Idővel emiatt csökkenhet a testsúlya, ami az izommennyiség fokozatos elvesztéséhez, a mozgás és önellátás romlásához vezet.  

Ez a hanyatlás nem csupán a testet érinti: az egyedül evés gyakran társul szociális elszigeteltséggel és magányossággal is, ami a lelki egészségre – például hangulatra, motivációra, életkedvre – is negatív hatással lehet. 

A szakemberek hangsúlyozzák: az együtt étkezés élménye, a beszélgetés, az egymásra való odafigyelés mind olyan tényezők, amelyek önmagukban is támogatják az egészséget. 

Ha kíváncsi vagy, milyen hatása lehet annak, ha evés után sétálsz egy kicsit, olvasd el ezt a cikkünket is!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.