A 90 másodperces szabály boldoggá tehet

Olvasási idő kb. 4 perc

Segít elengedni a stresszt, uralkodni az érzelmeiden, és tudatosabban dönteni, hogyan reagálsz a feszültséggel teli helyzetekben – ismerd meg a 90 másodperces szabályt.

„Amikor már nem tudunk megváltoztatni egy helyzetet, változtassuk meg magunkat” – így szól az ismert osztrák neurológus és pszichiáter, Viktor Emil Frankl egyik híres gondolata, amelyet Az élet értelméről című könyvében fogalmazott meg. Azt is hozzáteszi, hogy az embertől mindent el lehet venni, kivéve egy dolgot: az emberi szabadság egyik utolsó maradványát, azt, hogy bármilyen körülmények között megválassza a hozzáállását. 

90 másodperc után te döntesz az érzelmeidről

Ez a belső szabadság segítette Franklt túlélni a holokausztot, erőt tudott meríteni a személyes tragédiájából. Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a körülmények döntsenek helyette, maga választotta meg, hogyan reagál a helyzetre.

90 másodperc után rajtad múlik, hogyan reagálsz egy helyzetre
Fotó: Ems-Forster-Productions / Getty Images Hungary

A tőle származó idézet ma is egy fontos kapaszkodó annak felismerésében, hogy mindig van választási lehetőség, hogyan reagálunk egy-egy szituációra. Ez a gondolat nem csak a sorsfordító, legmegrázóbb élethelyzetekre igaz, akkor is működik, ha megbántott a párod, beszólt a kollégád, felidegesített a gyerek, vagy csupán odaégett a vacsora. 

Jill Bolte Taylor agykutató továbbvitte Frank felismerését. Bemutatta azt a neurológiai folyamatot, amelyet csak 90 másodperces szabálynak nevez. Lényege, hogy

Idézőjel ikon

amikor reagálunk valamilyen történésre a környezetünkben, egy 90 másodpercig tartó kémiai folyamat zajlik le a testünkben.

Ezután a stressz és a harag hormonjai kiürülnek a szervezetből. Ez azt jelenti, hogy másfél percnyi mélységes felháborodás vagy komoly elkeseredés után lehetőségünk van másra irányítani a figyelmünket. De az esetek többségében nem ezt tesszük, gondolatban visszatérünk ahhoz, ami felkavart, ezzel újra és újra beindulnak a stresszhormonok, és negatív érzelmi spirálban ragadunk. 

Ez azért történik, mert nem tudjuk kontrollálni az impulzusokat, vagy nem ismerünk más módszert, hogyan kezeljük a felkavaró szituációt. Pedig senki nem kényszerít arra minket, hogyan reagáljunk, mindig van választási lehetőség. Persze sokan szeretik kiadni a dühüket, talán jól is esik, amíg nem bántunk meg másokat, és nem okozunk helyrehozhatatlan károkat. 

Ennél sokkal érettebb megközelítés, ha 180 fokos fordulatot veszünk mentálisan, és alkalmazzuk a 90 másodperces szabályt. Ezzel nemcsak a bennünk dúló vihar csitul le, hanem az egészségünkkel is jót teszünk. Kutatások szerint, ha folyamatosan reagálunk azokra a dolgokra, amelyekre nincs befolyásunk, az nemcsak szenvedést okoz, hanem az életünket is megrövidíti. Az állandó stressz gyengíti az immunrendszert, és növeli a stroke vagy a szívroham esélyét. 

Így használd a 90 másodperces szabályt

Amikor legközebb valami olyan történik, ami kiborít, gondolj arra, hogy rajtad múlik, hogyan reagálsz. Kezdésnek nézz rá az óra másodpercmutatójára – ezért is hasznos, ha hordasz karórát. Amint rápillantasz, máris megfigyeled önmagadat, ahogyan lezajlik benned a 90 másodperces fiziológiai folyamat. 

Akármi is történik, mindig van választási lehetőséged, hogyan reagálsz
Fotó: Shutterstock

A boldogsággal foglalkozó előadó és könyvszerző, Mo Gawdat azt javasolja, hogy add meg magadnak a másfél percet, hogy átéld a benned dúló érzéseket. Amikor lejárt az idő, kérdezd meg magadtól: „Most mit fogok tenni?”

Ha ez nem elég, és továbbra is nagyon feldúlt vagy, ami simán előfordulhat, állj meg, és tegyél fel magadnak három kérdést.

  1. Igaz ez? Kérdezd meg magadtól, hogy tényleg igaz-e, ami valójában zavar. Nagyon sokszor a legrosszabbat feltételezzük akkor is, amikor nem tudjuk pontosan, mi áll a háttérben. Például ha valami sértőt mond a párod, hamar az juthat eszedbe, hogy már nem szeret, pedig erről szó sincs. Ha az első kérdésre nemmel felelsz, hagyd a témát. Ha igen a válaszod, jöhet a második kérdés. 
  2. Tudok valamit tenni az ügyben? Ha erre igennel felelsz, és van valamilyen konkrét lépés, amit tehetsz a helyzet megoldása érdekében, akkor gyerünk, tedd meg. Amennyiben a válasz nem, ugorj a harmadik kérdésre. 
  3. Elfogadom a helyzetet, és továbbléphetek? Néha vannak olyan szituációk, amelyekre nincs hatásunk. Ilyenkor ajánlott az „elkötelezett elfogadás”, ami azt jelenti, hogy elismerjük a dolgok új állását, és megkeressük annak a módját, hogy a megváltozott körülmények ellenére tovább tudjunk lépni. 

Mindannyian rendszeresen megtapasztalunk bosszantó, stresszes, felkavaró helyzeteket, amikor elveszítjük a türelmünket. De amikor kisebb-nagyobb dolgok megragadnak a fejünkben, és nem tudjuk elengedni őket, az visszatarthat attól, hogy boldogabb életet éljünk. A 90 másodperces szabály segíthet, persze ezt is gyakorolni kell – ám már ez is egy fontos lépés affelé, hogy kilépj az érzelmek spiráljából. 

Ismered azt a mondatot, amivel boldogabb lehetsz a mindennapokban?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.