Kapu Tiborék égő üstökösként, 20 ezer km/órával zuhannak majd a Föld felé

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor érkezik vissza a Földre az Axiom–4 legénysége, köztük Kapu Tibor. Azt azonban lehet, hogy mit kell majd kiállniuk az űrhajósoknak.

Eredetileg két hétre küldték föl a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom–4 legénységét, hogy különféle tudományos kísérleteket hajtsanak végre, ám ez az idő már letelt. Pontos dátum még nincs, ám a napokban várható, hogy bejelentik: mikor térnek vissza Kapu Tiborék az űrből – írja az Index. Így zajlik majd a visszatérés.

A hazatérés pontosan megtervezett manőver, amelynek első lépése a lecsatlakozás az űrállomásról. Ezután a Dragon űrjármű órákon keresztül kering majd a Föld körül, ami alatt a legénység és a houstoni irányítóközpont minden rendszert gondosan ellenőriz.

Kapu Tibor sajtótájékoztatója a Nemzetközi Űrállomásról
Fotó: Hunor / MTI

Izzó plazmába burkolva tér vissza Kapu Tibor

Amennyiben mindent rendben találnak, a kapszula csökkenti sebességét, és belép a Föld légkörébe – ilyenkor a bolygó gravitációs mezejéből már nem tud szabadulni, innen már nincs visszaút. Miután a külső napelemeket és a hűtőradiátorokat is tartalmazó rész leválik az űrjárműről, a kapszula több mint 20 ezer kilométeres óránkénti sebességgel haladva mintegy 120 kilométeres magasságban eléri a légkör legfölső rétegét.

A levegőmolekulákkal való súrlódás hatására a kapszula körül a levegő ionizálódik és plazmává alakul: hőmérséklete elérheti az 1600-2000 Celsius-fokot is.

A pokoli hőségtől a hőpajzs védi meg az űrhajósokat, ám nem ez viseli meg a legjobban őket. Ahogy a kapszula fékeződik, és sebessége 500-600 kilométer/órára csökken, Kapu Tiborra és társaira 4-5 G-s nehézségi gyorsulás hat.

Idézőjel ikon

Vagyis testsúlyuk 4-5-szörösét kell elviselniük.

Végül egymás után kinyílnak a stabilizáló és a főernyők. A kapszula 25-30 kilométeres sebességgel csapódik az Atlanti-óceánba a NASA által kijelölt leszállási zónán belül, Florida partjaitól nem messze. Ennek pontos helye az időjárási viszonyoktól, különösképpen pedig a szélerősségtől és a hullámzás intenzitásától függ. Az űrhajósokat végül speciális hajó „menti ki” a Dragon űrjárműből.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.