Ezen a dolgon múlik az IQ-d és a boldogságod – és még változtatni is tudsz rajta

Olvasási idő kb. 3 perc

Sokan azt hiszik, hogy az intelligencia boldogtalanná tesz, pedig épp az ellenkezője igaz. Ráadásul van egy személyiségjegy, ami összefügg a magasabb IQ-val.

A széles körben elterjedt vélekedés szerint az intelligencia boldogtalanná teszi az ember. Nem véletlenül szokták mondani: boldog tudatlanságban él. E nézet szerint a kevésbé okos személyek nem látják át úgy a világ dolgait, nem veszik észre az összefüggéseket, ezért kevesebbet is aggódnak. Másfelől – folytatódik az elgondolás – akinek alacsonyabb az IQ-ja, annak az elvárásai sem magasak, emiatt ritkábban él meg kudarcot.

A magasabb IQ nagyobb boldogsággal jár

Eddig tartott a közkeletű elmélet – ami nem igaz. Ezt be is bizonyították. A Psychological Medicine folyóiratban egy korábban megjelent tanulmány megállapította: a boldogság szintje a legmagasabb intelligenciahányadossal rendelkezők körében a legmagasabb. Ennek az ellenkezője is igaz, vagyis akinek a legalacsonyabb értéket mutatja az IQ-ja, az a legkevésbé boldog. 

A magasabb IQ nagyobb boldogsággal jár
Fotó: J Studios / Getty Images Hungary

A vizsgálatban a két csoport így nézett ki: a legmagasabb IQ-szinthez 120 és 129 közötti érték kapcsolódott, míg a legalacsonyabbhoz 70 és 99 közötti szintet társítottak. A kutatók azt tapasztalták, hogy az alacsonyabb IQ-val rendelkező emberek azért érzik magukat kevésbé boldognak, mert súlyosabb társadalmi és gazdasági hátrányokkal küzdenek, például alacsonyabb a fizetésük. Emellett több segítségre szorultak a mindennapi életben, rosszabb egészségi állapotban voltak, és nagyobb pszichés terhelés hárult rájuk. 

Legyél nyitott, legyél boldogabb

A kutatás alapján egyszerű az út a boldogsághoz: okosabbnak kell lenni. Könnyű azt mondani – szólhat a replika –, de tényleg ez a megoldás. A genetikai adottságokon túl az intelligencia fejleszthető, de ez sok erőfeszítést igényel. Olyan tevékenységekkel javítható, amelyek kihívást jelentenek az agynak: sakk, rejtvények, memóriafeladatok, új készségek elsajátítása, egy nyelv vagy hangszer megismerése, valamint közrejátszik a testmozgás és az étrend is. 

Van viszont egy olyan tényező, amit azonnal megtehetsz: légy nyitottabb. A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent egy tanulmány, amelyben több mint 1300 vizsgálat metaanalízisét végezték el, több millió emberre kiterjedően.

Kiderült, hogy az öt személyiségjegy közül a nyitottság az egyetlen, amely szignifikáns összefüggést mutat az értelmi képességekkel.

A nyitottság fedi azt a törekvést, hogy valaki kíváncsi, sok minden érdekli, új élményeket, ötleteket, információkat keres, szereti a változatosságot. A jó hír, hogy a nyitottság az egyik legkönnyebben formálható személyiségjegy. A többi négy – a neurotikus hajlam, az extroverzió, a lelkiismeretesség és a kedvesség-együttműködés – már keményebb dió, ha változtatni szeretnél. 

Vizsgáld felül az álláspontodat

A nyitottság tágabban értelmezve azt is jelenti, hogy az ember folyamatosan felülvizsgálja az álláspontját, kíváncsi az új nézőpontokra, ellentmondásokra – akár saját gondolkodásmódját megkérdőjelezve is.

A nyitottság az egyetlen személyiségjegy, amely összefügg az értelmi képességekkel
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Ezt a tudomány is alátámasztja. A Harvard Business Review-ban publikált kísérletsorozat arra mutatott rá, hogy bár a vélemény megváltoztatása nem tűnhet okos dolognak, valójában nagyon is az. Azok a vállalkozók, akik alkalmazkodtak, átgondolták és megváltoztatták az álláspontjukat egy befektetőkért zajló versenyen, hatszor nagyobb eséllyel jártak sikerrel. 

A valódi intelligencia nem az igazunk állandó bizonygatásában rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk új gondolatokat befogadni, kérdezni, kételkedni és időnként irányt váltani. A nyitottság nemcsak az IQ-nkat fejleszti, hanem közelebb vihet a boldogsághoz is, mert lehetőséget ad a növekedésre. Nem kell zseninek születni, elég, ha holnaptól egy kicsit nyitottabban gondolkodunk.

Mit mond a tudomány a boldogságról? A kutatók 5 kulcsfontosságú faktort azonosítottak.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.