Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Veszélyes hulladék, traktorgumi, ágyi poloska: a Mohu Budapest közzétette, mi mindent dobnak ki a budapestiek a lomtalanításkor. Az is kiderült, mennyi szemetet kell elszállítaniuk egy szezonban.

Az Economx kérdezte a Mohut a lomtalanítás eredményeivel kapcsolatban. A hulladékgazdálkodási szervezet beszámolója szerint mintegy 30-40 tonnányi lomot kellett összegyűjteniük, ám ennek egy jelentős része olyan hulladék, amit ki se tehetnének az akció idején a lakók, mert veszélyesnek számít. 

Amint arról korábban beszámoltunk a Díványon is, az előzetes várakozásokkal ellentétben 2027-ig még biztosan a megszokott módon lomtalaníthatunk Budapesten. A Mohu Budapest azonban igyekszik átállni az új, köztisztasági és egészségügyi szempontból is modernebb, hulladékudvaros megoldásra. Idén április közepéig már hat budapesti kerületben történt meg a hulladék kihelyezése és elszállítása. 

Ellepi a szemét Budapestet a lomtalanítás idején, a Mohu Budapest változtatna a rendszeren
Fotó: Róka László / MTI

A szeméthegyek ellepik Budapestet a lomtalanítás idején

A Mohu Budapest szerint a lakosság egy része továbbra sem tartja be a lomtalanítási szabályokat. Így fordulhat elő, hogy vegyi anyagok, traktorgumi, elektronikai és veszélyes hulladékok, valamint építési törmelék is kikerül. 

A legjellemzőbb azonban az elmúlt évek gyakorlata alapján, hogy különféle nagyméretű hulladékokat, háztartási eszközöket illetve bútorokat tesznek ki az utcákra. Utóbbiakkal kapcsolatban is akadhatnak problémák, ugyanis nem egy esetben fordult elő a belvárosi utcákban, hogy emeletnyi magasságig ért a kupac,

az oda kihelyezett bútorokból pedig bemásztak az ágyi poloskák az ablakokon keresztül a lakásokba. 

Többek között a hasonló események miatt tervezi a Mohu Budapest, hogy egy hatékonyabb rendszert kialakítva minimalizálja a közterületeken maradó hulladék mennyiségét a jövőben. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.