A kádári konszolidáció és a gulyáskommunizmus hatást gyakorolt a táplálkozásra, sőt a gasztronómiára is. Nemcsak többféle élelmiszer vált hazánkban hozzáférhetővé, de megfizethetőek is lettek. Mi most az édességekre koncentrálunk. Te is odáig voltál értük?
Míg Marosán elvtárs 1956-ban állítólag még a zsemle méretét is megmagyarázta, a Kádár hatalomra kerülését követő évtizedekben kialakuló lazább rendszer bizony éreztette a hatását a táplálkozáskultúrán is. Ami persze nem azt jelentette, hogy hirtelen tömegével hordhatták volna át a vasfüggönyön a nyugati édességeket, azonban sokkal több finomságot engedhettek meg maguknak a magyarok a jövedelmük növekedésének köszönhetően.
Ennek meg is lett a hatása, ugyanis a hetvenes évekre egy a korábbi évtizedekben kikopott fogalom jelent meg újra a köztudatban: az elhízás. Gyanítjuk, hogy mindez nem az édességeknek köszönhető elsősorban, de mielőtt cikkünk nyomán belevetnéd magad gyermekkorunk kedvenc finomságaiba, nem árt, ha figyelmeztetünk a túlevés következményeire is.
Íme a szocializmus legkedveltebb édességei
Azok, akik a szocializmus alatt nőttek fel, minden bizonnyal emlékeznek arra az időszakra, amikor a banán és a narancs még kuriózum volt, és kígyózó sorokban álltak a csemegeüzletek előtt egy-egy darabért sorba, amikor éppen érkezett egy szállítmány. Az otthon készült csemegék, a csokis piskóta, a máglyarakás, a fanta szelet vagy az ízes bukta ízét sem lehet elfelejteni. A kevés alapanyag segítségével, ám annál több szeretettel készülő finom falatok költséghatékony és egyszerű módját jelentették a cukorkák és csokoládék helyettesítésének.
Némelyikükkel a menzán is találkoztunk olykor, igazi ünnepnap volt, amikor érdemesnek tűnt még a finomfőzeléken is átrágni magunkat, hogy hozzájuthassunk a mérsékelten megporcukrozott, az utolsó órák végét váró, szikkadt piskótákhoz. A boltokban azonban egyre több drazsé, csokoládészelet, töltött kocka és más finomság várta a vevőket a szocialista időszak vége felé.
Papírba csomagolt álom — a tejkaramella
A visszafogott, bézs színű, tehenekkel díszített papír leoperálását követően meg kell küzdeni egy vékonyabb, hártyaszerű réteggel is. Az ugyan néha ráragadt a beltartalomra, de még azt is megették a bátrabbak. A tejkaramella omlós, belül nyúlós, egész szájüreget kitöltő falatkája hosszú időre eltelítette a cukorsokkra vágyó gyermekek szervezetét. Volt időszak, amikor csak a lengyel változatot lehetett kapni itthon, olyankor a lengyel piacokra kellett érte menni, de a legtöbb közértben, hatalmas üveg hengerekből merték lapáttal a papírzacskóba.
Olvad a szájban, mint a selyemcukor
Az apró, színes csíkos, kockaforma cukorkák voltak talán a legkönnyebben beszerezhetőek mind közül. A zacskós kiszerelésben árusított, a meleg gyerekkezek által termelt hő hatására egymáshoz olvadó cukorkákat a rendszerváltoztatást követően jó ideig nem lehetett beszerezni emlékeim szerint, fájt is a szívem értük. Csak később derült ki számomra, hogy amit én szovjet találmánynak hittem, valójában egy tradicionális svéd édesség. A selyemcukrot már 200 évvel ezelőtt is készítették az északi országban. A legfinomabb ezek közül az volt, amit kakaós mogyorókrémmel töltöttek meg.
Minden sportoló barátja volt akkoriban a keménycukor
Az alma- és körteforma, gömbszerű kitüremkedésekkel díszített keménycukrok a szocialista időszak sportolóinak kedvelt édességei voltak, a versenyek előtti afféle retró energiazselék. A savanyúcukrok kevés kalóriával bírtak, ám eltelítettek. Csodásan roppantak a fogak között, és csak néha sértették fel az ember ínyét, ha nem figyelt. Émelyítő, semmihez sem hasonlítható ízükre még mindig emlékszem, pedig vagy húsz éve biztos nem ettem ilyet. A cukorkák furcsa üvegekbe, például cumisüveg formájú tartókba töltött verziója is népszerű volt. Az apró, kemény gömbök a szivárvány minden színében pompáztak. De megettük a kis üvegcsébe töltött citromport is, ahelyett, hogy vízbe töltve, szörpként ittuk volna, mint ahogy a használati utasításon is szerepelt.
Személyes kedvencem a falusi búcsúk kínálata volt: rózsafüzér formába fűzött mézeskalács piros-sárga színben, tükrös szívek, no meg a kakasos nyalóka, aminek közepébe amolyan szocialista kindertojásként műanyag játékokat rejtettek.
Éles ellentéte volt a puha, ragacsos pillecukor, ami ugyan elvileg több ízben és színben volt kapható, de lényegi különbség nem mutatkozott az egyes darabok közt.
Kismackó, Kapucíner, Kajla - minden, ami csoki
Talán az első, ami a csokikról eszembe jut, az a Mókus mogyorókrém, ami ugyan sok süti töltelékeként is szolgált, de az apró, műanyag tálkából szuperül ki is lehetett nyalogatni. Ha táblás csoki, akkor Kismackó szelet, a csokoládéízre nyomokban sem hasonlító, de tetszetős csomagolású Kajla, a falusi boltok mindegyikében megtalálható, gejl töltelékes Americana íze is minden bizonnyal eszünkbe jut. Prímán össze is ragadt az ember szája már két falat után, így könnyen lehetett takarékoskodni ezekkel a táblás édességekkel. Kapucíner, Bohóc, Lottó, Szamba, Manna: a maroknyi csokik ízvilága kiszolgálta az egyre változatosabb ízlést. Neked melyik volt a kedvenced? Szavazz a cikk végén!
Ha pedig próbára tennéd magad, hogy felismered-e a retró édességeket, ide kattintva tesztelheted emlékezőtehetséged.
