Ezek voltak a Kádár-korszak legfinomabb édességei

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kádári konszolidáció és a gulyáskommunizmus hatást gyakorolt a táplálkozásra, sőt a gasztronómiára is. Nemcsak többféle élelmiszer vált hazánkban hozzáférhetővé, de megfizethetőek is lettek. Mi most az édességekre koncentrálunk. Te is odáig voltál értük?

Míg Marosán elvtárs 1956-ban állítólag még a zsemle méretét is megmagyarázta, a Kádár hatalomra kerülését követő évtizedekben kialakuló lazább rendszer bizony éreztette a hatását a táplálkozáskultúrán is. Ami persze nem azt jelentette, hogy hirtelen tömegével hordhatták volna át a vasfüggönyön a nyugati édességeket, azonban sokkal több finomságot engedhettek meg maguknak a magyarok a jövedelmük növekedésének köszönhetően. 

Ennek meg is lett a hatása, ugyanis a hetvenes évekre egy a korábbi évtizedekben kikopott fogalom jelent meg újra a köztudatban: az elhízás. Gyanítjuk, hogy mindez nem az édességeknek köszönhető elsősorban, de mielőtt cikkünk nyomán belevetnéd magad gyermekkorunk kedvenc finomságaiba, nem árt, ha figyelmeztetünk a túlevés következményeire is. 

Édességbolt a Lenin körúton, a szocialista időszak végén
Fotó: Fortepan / Péterffy István

Íme a szocializmus legkedveltebb édességei

Azok, akik a szocializmus alatt nőttek fel, minden bizonnyal emlékeznek arra az időszakra, amikor a banán és a narancs még kuriózum volt, és kígyózó sorokban álltak a csemegeüzletek előtt egy-egy darabért sorba, amikor éppen érkezett egy szállítmány. Az otthon készült csemegék, a csokis piskóta, a máglyarakás, a fanta szelet vagy az ízes bukta ízét sem lehet elfelejteni. A kevés alapanyag segítségével, ám annál több szeretettel készülő finom falatok költséghatékony és egyszerű módját jelentették a cukorkák és csokoládék helyettesítésének.

Némelyikükkel a menzán is találkoztunk olykor, igazi ünnepnap volt, amikor érdemesnek tűnt még a finomfőzeléken is átrágni magunkat, hogy hozzájuthassunk a mérsékelten megporcukrozott, az utolsó órák végét váró, szikkadt piskótákhoz. A boltokban azonban egyre több drazsé, csokoládészelet, töltött kocka és más finomság várta a vevőket a szocialista időszak vége felé.

Papírba csomagolt álom — a tejkaramella

A visszafogott, bézs színű, tehenekkel díszített papír leoperálását követően meg kell küzdeni egy vékonyabb, hártyaszerű réteggel is. Az ugyan néha ráragadt a beltartalomra, de még azt is megették a bátrabbak. A tejkaramella omlós, belül nyúlós, egész szájüreget kitöltő falatkája hosszú időre eltelítette a cukorsokkra vágyó gyermekek szervezetét. Volt időszak, amikor csak a lengyel változatot lehetett kapni itthon, olyankor a lengyel piacokra kellett érte menni, de a legtöbb közértben, hatalmas üveg hengerekből merték lapáttal a papírzacskóba. 

A színes-csíkos selyemcukrok némelyikét mogyorókrémmel töltötték meg
Fotó: Index

Olvad a szájban, mint a selyemcukor

Az apró, színes csíkos, kockaforma cukorkák voltak talán a legkönnyebben beszerezhetőek mind közül. A zacskós kiszerelésben árusított, a meleg gyerekkezek által termelt hő hatására egymáshoz olvadó cukorkákat a rendszerváltoztatást követően jó ideig nem lehetett beszerezni emlékeim szerint, fájt is a szívem értük. Csak később derült ki számomra, hogy amit én szovjet találmánynak hittem, valójában egy tradicionális svéd édesség. A selyemcukrot már 200 évvel ezelőtt is készítették az északi országban. A legfinomabb ezek közül az volt, amit kakaós mogyorókrémmel töltöttek meg. 

Minden sportoló barátja volt akkoriban a keménycukor

Az alma- és körteforma, gömbszerű kitüremkedésekkel díszített keménycukrok a szocialista időszak sportolóinak kedvelt édességei voltak, a versenyek előtti afféle retró energiazselék. A savanyúcukrok kevés kalóriával bírtak, ám eltelítettek. Csodásan roppantak a fogak között, és csak néha sértették fel az ember ínyét, ha nem figyelt. Émelyítő, semmihez sem hasonlítható ízükre még mindig emlékszem, pedig vagy húsz éve biztos nem ettem ilyet. A cukorkák furcsa üvegekbe, például cumisüveg formájú tartókba töltött verziója is népszerű volt. Az apró, kemény gömbök a szivárvány minden színében pompáztak. De megettük a kis üvegcsébe töltött citromport is, ahelyett, hogy vízbe töltve, szörpként ittuk volna, mint ahogy a használati utasításon is szerepelt. 

Bár ez a fotó korábban készült, a színes mézeskalácsok még a 80-as években is népszerűek voltak, egyes helyeken ma is kaphatók
Fotó: Fortepan / Faragó György

Személyes kedvencem a falusi búcsúk kínálata volt: rózsafüzér formába fűzött mézeskalács piros-sárga színben, tükrös szívek, no meg a kakasos nyalóka, aminek közepébe amolyan szocialista kindertojásként műanyag játékokat rejtettek.

Éles ellentéte volt a puha, ragacsos pillecukor, ami ugyan elvileg több ízben és színben volt kapható, de lényegi különbség nem mutatkozott az egyes darabok közt.

 

Kismackó, Kapucíner, Kajla - minden, ami csoki

Talán az első, ami a csokikról eszembe jut, az a Mókus mogyorókrém, ami ugyan sok süti töltelékeként is szolgált, de az apró, műanyag tálkából szuperül ki is lehetett nyalogatni. Ha táblás csoki, akkor Kismackó szelet, a csokoládéízre nyomokban sem hasonlító, de tetszetős csomagolású Kajla, a falusi boltok mindegyikében megtalálható, gejl töltelékes Americana íze is minden bizonnyal eszünkbe jut. Prímán össze is ragadt az ember szája már két falat után, így könnyen lehetett takarékoskodni ezekkel a táblás édességekkel. Kapucíner, Bohóc, Lottó, Szamba, Manna: a maroknyi csokik ízvilága kiszolgálta az egyre változatosabb ízlést. Neked melyik volt a kedvenced? Szavazz a cikk végén!

Ha pedig próbára tennéd magad, hogy felismered-e a retró édességeket, ide kattintva tesztelheted emlékezőtehetséged.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.