Így jössz rá a másik ember beszédéből, hogy depressziós

Olvasási idő kb. 2 perc

A depresszió mindent megváltoztat: az étvágyat, az alvási szokásokat, a mindennapi rutint, az emberekkel való kapcsolattartást. Mégis igen nehezen vesszük észre, ha valaki a környezetünkben ebben szenved.

A depresszió a beszédmódon és az írásbeli kifejezésen is tetten érhető. Szinte mintha külön nyelv létezne, amelyet az érintettek használnak. S akinél ez találkozik a művészi vénával, mint például Sylvia Plath vagy Kurt Cobain – mindketten depresszióban szenvedtek, és életüket, életművüket idő előtt zárták le –, az maradandót alkotott. 

A tudósok régóta próbálják feltárni a depresszió és a nyelv valódi és szoros kapcsolatát. A következő lépés megtételében pont a technológia segít: a Clinical Psychological Science folyóiratban megjelent tanulmány egy egész szószedetet mutat be, amely segíthet pontosan megjósolni, hogy valaki depresszióban szenved-e. Számítógépes szövegelemzési módszerek és adatbankok segítségével derítették ki azokat a nyelvi jellemzőket, amelyek a depresszióban szenvedőknél gyakoribbak, kiszámítva a szavak és a szóosztályok százalékos előfordulását, a lexikális sokféleséget, az átlagos mondathosszt, a nyelvtani mintákat és még sok más mérőszámot. Felhasználták az érintettek személyes leveleit, naplóbejegyzéseit, kutakodtak fórumokon, blogokon, és olyan ismert művészek munkáit is górcső alá vették, mint Cobain és Plath. Az eredmények alapján világos és következetes nyelvi eltéréseket tártak fel, amelyek alapján a depresszióban szenvedő emberek kommunikációját meg lehet különböztetni. 

Kurt Cobain dalszövegeiből süt a depresszió
Fotó: Frank Micelotta Archive / Getty Images Hungary

A depressziós ember beszéde eltér a többiekétől

No de hogyan? Nem meglepő módon a depressziós tünetekkel küzdők sok negatív érzelmet közvetítő szót használnak, például magányos, szomorú vagy nyomorult. A névmások használatánál is tetten lehet érni a különbséget, a depressziós emberek nagyságrendekkel több egyes szám első személyű névmást és lényegesen kevesebb második és harmadik személyűt használnak. Ez arra utal, hogy a sokkal inkább magukra összpontosítanak, és kevésbé kapcsolódnak másokhoz. Az is kiderült, hogy a lehangoltság együtt jár az olyan abszolutista szavak használatával, mint a mindig, a semmi vagy a soha – a depressziósok általában fekete-fehéren látják a világot, és ez megnyilvánul a stílusukban is.

Fontos felismerni és kezelni

A depresszió nyelvének megértése nem csupán érdekesség, kifejezetten hasznos, ha a szövegelemzéssel kombináljuk: segít megérteni a gondolkodásbeli eltéréseket, és bizonyos, jól beállított automata mechanizmusok képesek lehetnek megállapítani, mondjuk, egy blogbejegyzésből, hogy az író milyen mentális állapotban lehetett abban az időben. A jól képzett terapeutákat persze gépek sosem helyettesíthetik, de valóban segíthetnek a diagnosztizálásban. S hogy ez miért életbe vágó? Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint világszerte több mint 300 millió ember szenved depresszióban, ami 2005 óta több mint 18%-os növekedést jelent – és akkor hol vannak még a mostani háború és járvány jövőbeni következményei? A depressziós emberek gyakran nem csupán lehangoltak és zárkózottak, de nagyon sokan hoznak végzetes döntést az életükkel kapcsolatosan, amit megfelelő diagnózissal és kezeléssel talán meg lehetne előzni. Minél több eszközünk van erre, annál jobb. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.