Veled is előfordul, hogy munkaidő után vagy hétvégén is folyamatosan az e-mailjeidet bújod, feljegyzéseket készítesz és a többi? Itt az idő, hogy leállj: nem nyerni, veszíteni fogsz, ha folytatod.
Az okostelefon ezernyi veszélyt rejt: ezek közt az egyik az, hogy nem tudsz igazán kiszállni a munkából. Alig pár mozdulat, és telefonod is pittyeg, ha e-mailed érkezett. Ha már megjött az értesítés, láttad a feladó nevét, időnként nehéz nem megnyitni, ha már ott vagy, akkor válaszolni is… Ismerős, ugye?
Ki kell szállni a mindennapokból
Pedig időnként ki kellene szállni a mókuskerékből, hagyni, hogy ha hétvégén nem dolgozol, ne is járasd az agyad azokon a feladatokon, amelyek munkáddal kapcsolatosak. Ami igazán sürgős, az úgyis megtalál idejében, munkanapon, akkor is, ha hétvégén nem böngészed végig az összes leveledet.
Ellenben ha nincs semmi különbség a hétköznapjaid és a hétvégéid közt, mikor fogod magad kipihenni, mikor kapcsolhat ki egy kicsit az agyad?
A válasz valószínűleg a soha, vagy az, ha vízbe ejted a telefonod, vagy valami más baja esik a készüléknek. Ilyenkor aztán jön a rettegés: miről maradok le, miből maradok ki, hogyha nem figyelem folyton, mi történik?
Más, ha nem vagy folyamatosan készenlétben
Magamon is észrevettem már, mekkora minőségi különbséget jelent az, ha nincs a kezemben folyamatosan a telefon, nem azzal reagálok a Gmail jellegzetes levélikonjának felbukkanására, hogy azonnal megnyitom a levelezésemet.
Ha el tudok feledkezni a telefonomról, mert éppen főzök, sütök, pakolászok, beszélgetek, ünneplek, a tengernél fürdőzök, vagy bármi olyasmit csinálok, amibe igazán bele tudok feledkezni, az idő egészen másként telik,
mint amikor időről időre a kezembe veszem a készüléket.
Sőt, az is hatalmas különbséget jelent, ha az okosórámat éjszakai üzemmódban felejtem. Amikor nem rezeg a csuklómon, nem jönnek az értesítések Facebook-kommentekről, levelekről, vagy épp a híroldalak legfrissebb cikkeiről, a nap ritmusa egészen más. Jobban kiszakadok abból, amint mindennapok címszóval heti ötször huszonnégy órában egyébként is megélek.
Ezért állj le
Ezzel szemben, ha nem sikerült magamat meg- és leállítanom, akkor kirándulás közben is előfordulhat, hogy a libegőre várva, vagy a téliszalámis szendvicset elmajszolva megnyitom a Messengert, a leveleket. Válaszolok, eszembe jut valami, és máris távol vagyok már attól, ahol éppen kellene lennem. Szerencsére van, aki ilyenkor visszarángasson a földre, a férjem megjegyzései ilyenkor pontosak, és jogosak is egyben. A gyerekek jobb, ha nem azt látják hétvégén is, hogy anya a telefonja vagy a laptopja bűvkörében él – elég ebből bőven az, amit hét közben megtapasztalnak.
És nekem is inkább kell az, hogy ilyenkor velük foglalkozzak, vagy a kinőtt ruhákkal, a még nem eléggé átsült fonott kaláccsal, a nyaralás megszervezésével, vagy éppen azzal, hogy milyen pólókat vegyek.
A kiégés elkerülhetetlen, ha soha nem adok, adunk magunknak időt arra, hogy egy kicsit mással is foglalkozzunk, mint munkánkkal.
Az ott betöltött szerepünk ráadásul csak egy szelete személyiségünknek – nem engedhetjük, hogy az vegye át az irányítást életünk fölött, a mindennapokat teljes mértékben igája alá vonva, mert ezzel csak a saját személyiségünk torzulásához vezető utat kövezzük ki. Add meg te is munkádnak a hétköznapokban azt a figyelmet, amit megkövetel, hogy aztán szabadnapjaidon magadnak is megadhasd ugyanezt. Otthon tényleg egyetlen vagy és pótolhatatlan – az irodában ez korántsem biztos.
