Akik már most a telet várják, mert rettegnek a nyártól: mi a baj velük?

Olvasási idő kb. 3 perc

Nyártól, kopaszodástól, szemkontaktustól és más teljesen természetes jelenségektől is tartanak az emberek. Minden fóbia hátterében egy szorongás áll, de jó hír, hogy a legtöbb kezelhető.

Milyen lenne aggodalmak nélkül indulni a strandra? Minden alkalommal boldogan nézni a tükörbe? Biztonsággal menni idegen helyre? Egy fóbiáktól mentes világban senki sem szorong hétköznapi cselekedetek miatt. De a mi világunk nem ilyen, tele van furcsa fóbiákkal, amikben több közös van. Például, hogy nagyon jól ismerjük azokat, és hogy létezik megküzdési stratégia. 

Félelem a nyártól – aestophobia

Az aestaphobia fogalma (nők esetében) 42-es méret és (férfiak esetében) 150 cm-es derékbőség alatt teljesen ismeretlen. Ők izgatottan várják, sőt, vágyakoznak a nyár után. De az aestafób számára a nyár nem más, mint a pokolnak a tizedik bugyra, amelyet Dante kifejezetten róluk írt. Az ebben az állapotban szenvedő emberek kissé túlsúlyosnak érzik magukat, és rettegnek a nyári szokásoktól: testet kiemelő ruha, strandolás, izzadás.

Feszélyezi őket a gondolat, hogy könnyen megég a bőrük a napon.

A fóbia ellen egyvalamit lehet tenni: várni az őszi időt, hiszen minden évben elérkezik a hűvös szellő és vele a réteges öltözködés csodája.

Ki hitte volna, hogy van olyan fóbia, mely a nyárral kapcsolatos szorongásokat foglalja össze?
Fotó: GettyImages

Félelem a kopaszodástól – calvophobia

Ez a fóbia főként a férfiakat érinti. Sok calvophobiában szenvedő nem tud nyugodtan tükörbe nézni, hiszen folyton azt nézi, hogy hol ritkult meg a haja.

Idézőjel ikon

Hogy csökkentsék a szorongást – tudattalanul –, akkor is fodrászhoz mennek, amikor arra semmi szükség.

Ugyanakkor rettegnek a hajmosástól, mivel minden alkalommal szembesülnek a vélt vagy valós hajhullással. Sok hírességet gyötör ez a fóbia, de szerencsére akadnak köztük olyanok, akik büszkén vállalják és viselik ritkuló frizurájukat. 

Félelem a szemkontaktustól – donoculophobia

Mindenki szenved néha ettől a furcsa kórságtól, amelynek bár nincsenek fizikai tünetei, könnyen felismerhető. Az embereknek akkor okoz frusztrációt a szemkontaktus, ha félnek. Nem kifejezett rettegésre kell gondolni, hanem azokra a hétköznapi helyzetekre, amikor szorul a hurok. Ilyen egy rossz hír közlése, egy kellemetlen munkahelyi szituáció vagy egyszerűen egy tanóra –

gondoljunk bele, hogy mennyiszer sütöttük le a szemünket, amikor az iskolában nem tudtuk a választ.

A donoculophobia sokakat érint, hiszen a legtöbb ember a szemkontaktus kerülését a szavak és lépések nélküli meneküléssel azonosítja. Egy ilyen evolúciós ösztön ellen nincs gyógymód.

Kortól és nemtől függetlenül jelentkezik az expellophobia
Fotó: GettyImages

Félelem attól, hogy idegen helyen kimenjünk a mellékhelyiségbe – expellophobia

Megszámlálhatatlanul sokan vannak, akiknek kellemes vendégségeket rontott el az expellophobia. De miért félnek annyian ettől a termesztés cselekvéstől? Az okozza a frusztrációt, hogy esetleg kellemetlen hangok vagy szagok hallatszanak ki a mosdóból. Mivel olyan sok embert érint, számos megküzdési módszer létezik.

Az egyik, hogy a szorongó személy megfigyeli a társaság többi tagját, amikor a mellékhelyiség felé veszik az irányt, majd megállapítja, hogy nincs mitől félni, hiszen ez természetes dolog.

Egy másik lehetőség, hogy a szorongó első teendője az idegen helyen, hogy megkeresi a mosdót, így megismeri a környezet és meggyőződik arról, hogy nincs ok a pánikra.

Félelem attól, hogy ha nem lottózunk, kihúzzák a szerencseszámaikat – fortunophobia

Az elnevezés annyit tesz, mint „félni a szerencsétől”. Ennek konkrét, XXI. századi formája szoros kapcsolatban áll a lottóhúzással. Akik csak egyszer is megtették saját és szeretteik születési dátumát, nem tudnak szabadulni a gondolattól, hogy mi történne, ha kihúznák a nyerőszámait. Éppen ezért a fortunophobia könnyen függőséget okoz, ugyanakkor jelen esetben maga a függőség tárgya egyben gyógyír. A szorongó emberben csökkennek a negatív érzések, ha újra és újra fogad a nyerőszámokkal – még akkor is, ha egyszer sem nyer vele semmit. 

További különös fóbiákról Tim Lihoreau Modern fóbiák – Korunk félelmeinek litániája című könyvében olvashatsz. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.