Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Saját vagy barátaink történeteiből ismerősek lehetnek az ehhez hasonló mondatok: „jaj, én állandóan az ilyen pasikat vonzom be” vagy „valahogy elém mindig ilyen nőket sodor az élet”. A párválasztásunk azonban nem csupa véletlenek összessége, hanem lelki mintázataink nyomán történő, többnyire tudattalan választás. Mik lehetnek a vonzalom rejtett mozgatórugói?
Mindenki esküszik a kémiára mint egy kapcsolat esszenciális összetevőjére. Kémia nélkül nincs kapcsolat. Se romantikus, se baráti, se semmilyen. A gond a hőn áhított kémiával ott kezdődik, amikor azt a bizonyos vonzalmat sorozatosan hasonló, sok esetben nem ideális kapcsolatokban éljük át, majd nagy sóhajok közepette konstatáljuk, hogy mindig ugyanazt a típust vonzzuk be, és a sorsunk ezzel megpecsételődött. Erre nyújthat mentőövet a sémakémia elmélete, ami segíthet nekünk tudatosítani és megérteni, hogy sémáink által diktált működésünk mentén kikkel is kapcsolódunk össze. Ha a vonzás törvényében hiszünk, akkor lemondunk saját felelősségünkről a választásainkban, és ezzel kiadjuk a kezünkből a kontrollt az életünk felett. Most itt az ideje, hogy kezünkbe vegyük az irányítást!
Oké, de mi az a séma?
A sémák olyan átfogó belső szervező elvként működnek bennünk, amik meghatározzák, hogyan is látjuk a világot. Jeffrey E. Young amerikai pszichológus szerint ezek a gondolkodási és érzelmi minták, amik mentén reagálunk önmagunkra és másokra is, főként gyermek- és serdülőkorban alakulnak ki. A maladaptív, vagyis a minket akadályozó sémák pedig a kielégítetlen érzelmi szükségleteink termékei. Ezek a sémák gyermekkorunkban a „túlélést” szolgálják, de felnőttkorban sokkal inkább akadályoznak minket. Jelenleg összesen tizenkilenc ilyen sémát tartunk számon, amik valahogyan a szeretet, a kötődés, a biztonság, a határok, az autonómia, a spontaneitás, az érzelem szabad kifejezése mentén sérültek.
Képzeljük csak el a kis hatéves Annát, akinek sokat dolgoznak a szülei, akár tizenkét órás műszakokban. Játékra, ölelésre, szeretetre való igényére a szülei fáradtságuk miatt frusztrációval és elkerüléssel reagálnak. A kis Anna azt tanulja meg, hogy az ő szükségletei nem számítanak, és a családi békéért érdemesebb csendben maradnia. Mindez egy olyan sémát épít benne, ami szerint érzelmei, igényei nem jogosak, és nagy elvárásokat épít magával szemben a megfelelésre, hajlamos lesz saját szükségleteit a háttérbe szorítani, miközben másokét előtérbe helyezi.
Az első látásra szerelem csapdái
Sémáink egyfajta programnyelvként működnek bennünk, és olyan automatikussá képesek válni viselkedésünk mintázatai, hogy azt észre sem vesszük. „Olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást”, mondjuk, amikor úgy érezzük, valaki nagyon nagy hatással volt ránk. A köznyelvben ezt kémiának nevezzük, de valójában olyasvalakivel hozott minket össze a sors, aki beleillik párválasztási mintáinkba, és ezért ismerőssé válik. Ez a jelenség a sémakémia. Olyan emberekhez vonzódunk, akik megerősítik a sémáinkat, és sajnos sok esetben a maladaptív sémák mentén kapcsolódunk. Minél több ilyen sémánkat erősíti meg a másik fél, annál destruktívabb a kapcsolat, de paradox módon annál szorosabban vágyunk a vele való kapcsolódásra. Egyszerűen azért, mert számunkra a jól ismert az, ami kellemes és biztonságos, még akkor is, ha kedvezőtlen. Sok esetben a valódi biztonság ismeretlen számunkra, ilyenkor érezhetjük a randinkat olyannak, hogy „olyan kedves, mégis valami hiányzik belőle…”
Ha Anna sémakémiáját kezdjük elemezni, valószínűleg hajlamos lesz felnőttkorában olyan partnereket választani, akiknek a sémái jól illeszkednek az övéihez. Az önfeláldozó, érzelmeit háttérbe szorító Anna könnyen kapcsolódhat grandiozitásra, elismerés keresésre hajlamos kapcsolatokhoz vagy könyörtelen mércéket állító partnerekhez, akik sokat kritizálják majd őt. Ilyenkor a két fél sémái olyanokká válnak, mint két egymásba jól illeszkedő kapocs.
Kellemes, mert ismerős, ugyanakkor hosszú távon felemésztő, mert a valós érzelmi szükségletek továbbra sem érvényesülnek.
Hogyan válasszunk tudatosan?
Mi magunk vagyunk életünk aktív alakítói, így az sem a véletlen műve vagy sémák tudattalan játéka, hogy kivel alakítunk ki kapcsolatokat. Lehet a mi döntésünk! A sématudatosság nagyban segíthet minket abban, hogy ne maladaptívan működő sémáink mentén kapcsolódjunk. Ez szépen és egyszerűen hangzik, de korántsem az. A sémáink a túlélésért küzdenek, ezért rigidek és makacsok, nehéz szembemenni velük. A változáshoz mély önismeret, önreflexió, tudatosság és ezáltal nagy mentális befektetés szükséges. Az első lépés mindenképp saját sémáink megismerése és megfigyelése. Ha már valami tudatossá válik, akármennyire nehéz is, de dönthetünk úgy, hogy megtörjük régi mintázatainkat, és új működéseket építünk be. Ez az út sok kihívást és fájdalmas felismerést is hordozhat magában, de ez csekély ára lehet a boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatoknak.
A CIKK SZERZŐJÉRŐL
Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.
