5 módszer, amitől szuperegészséges lesz a kávéd

Olvasási idő kb. 3 perc

A kávét többen nem reggeli mellé, hanem helyette fogyasztják, amiről sokszor hallottuk már, hogy nem a legjobb döntés, hacsak nem arra gyúr az ember, hogy gyomorsavtermelését valamilyen érthetetlen okból kifolyólag a maximumra fokozza. Hogyan lehet a kávéd olyan ital, aminek nagyon örül a szervezeted? Már mutatjuk is!

Minden valódi gourmé tudja, hogy minél kevesebb hőhatás éri a kávét, az annál jobban megőrzi az aromáját. A forrásban lévő víz ronthat a kávé minőségén, ezért forráspont alatti, 90-96°C-os folyadékkal kell dolgozni. Az sem mindegy, hogy a kávéfőző mekkora nyomással üzemel, ha krémes, sűrű italt és gyönyörű sötétbarna cremát szeretnél elérni, presszó-, automata vagy kotyogós főzőt válassz.

Nem mindegy azonban, mennyit iszol belőle. Az, hogy az ideális mennyiség napi 2-3 csésze, egy 10 évig tartó brit kutatás eredményein alapul, mely több mint félmillió ember részvételével történt. A szakemberek 10 éven át figyelték a kísérletben részt vevőket, és aszerint csoportosították őket, hogy mennyi kávét isznak naponta. A kísérlet során kiderült, hogy azok között, akik átlagosan napi 2-3 csésze kávét ittak meg, kevesebben haltak meg a vizsgált időszakban, illetve a szívpanaszok is kisebb arányban voltak jelen. 

Mindig elfelejted bevenni a napi vitaminokat? Mi is. De van valami, amit soha, de soha nem felejtünk el: a napi (néhány) csésze kávénkat. Mi következik ebből? Hogy érdemes a kedvenced felturbóznod az egészséged érdekében. 

Próbálj ki a kedveltebb hozzávalóink közül néhányat, és főzz különleges vitaminkávét. Az előnyök bőségesek – a hangulat és az energia feljavításától a szív védelmén át egészen a szexuális életed fokozásáig.

1. Szórj rá fahéjat a szív egészsége érdekében

A reggeli csésze kávé fahéjjal való meghintése erőteljes (és finom) adag antioxidánsokat biztosít. A fahéjat évezredek óta használják fűszerként és a népgyógyászatban egyaránt. A fűszer tele van védővegyületekkel (41 van benne belőlük), és az egyik legmagasabb antioxidáns-tartalommal bír a fűszerek között.

A fahéj védelmet nyújthat a szívnek és az agynak. Egy emberi sejtekkel végzett tanulmány azt sugallja, hogy csökkentheti a rák kockázatát is. 

2. Gyömbérrel is fűszerezheted

Ha az ember a gyömbért évente csak egyszer, mézeskalács változatban fogyasztja, akkor rengeteg egészségügyi előnytől eshet el. És hogy mi az egyik legegyszerűbb módja az említett előnyök megszerzésének? Szórj egy keveset a kávédba, hogy enyhén fűszeres, aromás italt kapj!

A gyömbér általános kezelési módszer volt a hányingerre évszázadokig, de gyulladásgátló vegyületek is akadnak benne. Csökkenti az izomfájdalmat, a rossz koleszterin szintjét, és segít az emésztésben is. 

Csak néhány trükköt kell ismerned
Fotó: Jasmina007 / Getty Images Hungary

3. Segítse az emésztésed egy adag kurkuma

Ha gyakran szörfölsz egészségügyi blogokon, valószínűleg nem ismeretlen a híres kurkumalatte. A remek, aranysárga fűszer okkal ilyen népszerű. Számos gyógyászati előnye a benne lévő egészséges vegyületből származik – ez a kurkumin, ami erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik. Ez az antioxidáns-erőmű támogatja a máj méregtelenítését, segíti emésztésünket, és még a depressziós hangulat ellen is tehetsz vele. 

4. Egyensúlyozd a hormonokat macával

Talán te is láttál már a maca gyökérnövényből készült macaport a helyi bioboltban. A maca gyökerét hagyományosan a termékenység fokozására használták, és már bizonyították is kedvező hatását egy patkányokon végzett vizsgálatban. 

Arról nem is beszélve, hogy a maca nagyon tápláló. Több mint 20 aminosavat tartalmaz (ebből nyolc esszenciális aminosavat), 20 szabad formájú zsírsavat, valamint magas a fehérje- és C-vitamin-tartalma.

A maca optimális egészségügyi előnyeinek megtapasztalásához 1-3 teáskanálnyi ajánlott belőle naponta. 

5. Turbózd fel kávédat egy kis adag kakaóval

Lehet még egészségesebb… Getty Images Hungary
Fotó: Tay Jnr

A csokoládé (na jó, kakaópor) és a kávé keveréke már úgy tűnik, mint a mennyországban készült egészséges fogás, ami ráadásul valóban működik is. Ha kávénkhoz hozzáadjuk a nyers kakaópor egészségügyi előnyeit, még egészségesebb lesz. Ez a szuperétel az egyik legerősebb antioxidáns, és a legmagasabb növényi eredetű vasforrás.

A gyulladáscsökkentő kakaó optimalizálja a vérnyomást, az LDL (rossz) koleszterin szintjét. Kognitív előnyei, hangulatjavító és antidepresszív tulajdonságai a kakaót kiválóan alkalmassá teszik az agy felturbózására.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.